Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

302. országos ülés február 4. 1884. 357 tották a zsidókat, hogy látogassák a színházakat, figyelmeztetvén őket, hogy jogokkal kötelességek i» járnak s a kik egyenjogú polgárok, támogassák a nemzeti intézményeket. Szemrehányást tesznek nekik és gyakran igen alaposan, hogy lassan haladnak előre a civilisatióban. Az újabb korban látjuk, hogy ők a helyett, hogy gyermekeiket a talmud-thora iskolába küldenék, gyermekeiket keresztény iskolába igyekeznek küldeni és a mennyire lehet, már a legzsengébb korban összeolvasztani a nemzettesttel s akkor előáll egy képviselő és felolvassa előttünk a statisztikai adatot, hogy keresztény gyermek alig j áthat már iskolába, mert azok zsidó gyermekekkel vannak elárasztva. Ez csakugyan emlékeztet arra az egyszeri molnárra, a ki fiával és szamarával sehogysem tudott vásárra menni akként, hogy a közönség gáncsát magára ne vonja. Ily helyzetben legalább azt az igazságot szolgáltassuk, hogy ne vessük szemükre, hogy miért nem olvadnak be, a mikor lépten-nyomon, nyilvános helyen, a törvényűozó teremben sértésekkel, insinuatiókkal illetjük. Simonyi Iván: Hol? Helfy Ignácz: Csodálom, hogy ép Simonyi Iván t. képviselő kérdi tőlem azt, hogy hol? Méltóztassék saját beszédeit elolvasni. Insinuátiókkal illetni egy egész osztályt és szemrehányást tenni, mért nem olvad be, ez nem igazságos, tárgyilagos ítélet. Lehet alkalmas a szenvedély felkorbácsolására, de törvényhozás termében ily eljárást nem helyeselhetek. Kérdem a t. háztól, tárgyilagos, igazságos-e az, a mikor még a tényleg létező hibákat is a zsidóságban akként tüntetik fel, hogy egy kalap alá vonják a művelt zsidót a műveletlennel, a magyarosodott, beleolvadt zsidót azzal a jöttment emberrel, ki néhány év előtt jött be Galicziából, ki nyelvünket sem birja s a ki a művelt társadalom szokásaival nem bir? Én, tisztelt ház, a zsidókérdésre nézve egyetlenegy teendőt látok Magyarországon. (Halljuk!) A társadalomra nézve már elmondtam, hogy szűnjenek meg insultálni őket s ha őszintén akarjuk az assimilatiót, menjünk szeretettel eléjük s mutassuk meg, hogy tisztelni, becsülni tudjuk a becsületes művelt zsidót, ép ugy, mint a becsületes művelt keresztényt s ez által vonzerőt fogunk gyakorolni azokra a hátramaradottakra, kik látván, hogy művelt hitsorsosaik, bár megtartva hitöket, szívesen láttatnak jó társaságokban s ki fognak vetkezni a szűkkeblű felekeze íiségből s le fogják vetkeznie hinlomot, a mit némely rabbinusok rája aggattak. Ez a társadalom feladata, e téren a törvényhozás nem tehet másként. De igenis van egy

t a mit a törvényhozás tehet s a mit tenni szerintem nemcsak joga, de kötelessége, a mihez nem is kell törvényhozási intézkedés s a mi tisztán kormányzati feladat, t. i. intézkedni arról, hogy a Magyarországban levő zsidóságnak összes iskolaiban a magyar nyelv mint kizárólagos tannyelv beliozassék. Ezzel sem érném be, hanem határozottan kimondanám és rendeletileg, hogy mától fogva oly rabbinus megválasztását nem engedem meg, a ki be nem bizonyítja, hogy ő az állam nyelvét tökéletesen birja annyira, hogy azon szónokolni is tudjon. Mert ne méltóztassanak elfelejteni azt, hogy a zsidósággal szemben a magyar állam e tekintetben igen kedvező helyzetben van, t. i. hogy ők nem képeznek nemzetiséget az országban, ők csak felekezetet képeznek; ők tehát nem esnek a nemzetiségi törvény alá, hanem azon általános törvény szabálya alá, a mely szerint a magyar nyelv Magyarországnak állami nyelve, melyet minden iskolában alkalmazni kell és a melynek tudását minden iskolai tanítótól és hitszónoktól megkövetelhetjük. Én meg vagyok arról győződve, hogy ezen a téren a t. kormány nem fog ellenkezéssel találkozni a zsidóság részéről, mert egy dolgot nem tagadhat senki, legyen akár filo, akár antisemita, a mint szokták őket most osztályozni, nézetem szerint helytelenül, nem tagadhatja azt senki, hogy az országban levő összes idegen ajkú polgárok közt épen a zsidók azok, a kik leginkább magyarosodnak. Tehát itt nem fognak ellenszenvre akadni, csak elő kell mozdítani azt, a mire ők maguk is törekednek; sőt nemcsak a törekvés van már bennök erre, hanem látjuk, hogy tényleg siker is van, tényleg magyarosodnak is. Gondoskodnunk kell tehát arról, hogy ezen szép magyarosodási processus ne zavartassák meg tömeges beözönlése által a külföldi zsidóknak. Én magam is emlékezem reá, hogy Wahrmann Mór t. képviselő ur is hangsúlyozta ezt és miután ő ezt hangsúlyozta, bizony«s vagyok ebben, hogy ha a t. kormány erre a térre lép, akadályba nem fog ütközni a zsidók részéről. Ez az egyedüli, a mit én lehetőnek látok. Egyházi ügyeikbe én nem avatkozom, én a vallásszabadság embere vagyok, annak híve voltam mindig és maradok örökön örökké, a mig élek. Ezekt. ház, az én egyéni nézeteim erről a dologról. De habár ezek az egyéni nézeteim, nem engedhetem meg azt, a mit a t. ministerelnök ur a múltkor tenni jónak látott, bele vegyítvén a discussióba olyan dolgot, a mit legalább a szigorú parlamentáris szokás szerint belevegyíteni nem igen szabad. T. i. bírálat alá vette nem azt, a mit egyik vagy másik képviselő, egyik vagy másik párt e teremben mondott, vagy tett, hanem bírálat alá vett egy manifestumot, mely pártunk részéről e napokban tétetett közé, festvén azt, mint a szabadelvűtlenség képét, mintegy szembeállítván azzal a szabadelvűséggel, a melyet ama padokról hangoztatni hallottunk. A mi a manifestumot illeti, általában azon kérdést vagyok bátor intézni a