Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

356 302 országos ölés felirnár 4. 1884 kőzni. Zsidókérdés, monda: szégyen és botrány, hogy Magyarországon még ez is létezhetik. Hát ezen parenthesisben benne van tulajdonkép az egyetlen correct itélet, melyet e kérdésben mondani lehet. Én, mint törvényhozó, mint a társadalom tagja, gondolkozhatom arról, mint gondolkozom sok egyébről; de mint törvényhozó, én magam előtt nem látok ez országban fajokat, osztályokat, felekezeteket, hanem látok magam előtt polgárokat, kiknek egymás javára törekedni minden egyes osztálynak kötelessége. De vannak, a kik máskép fogják fel; és abban nincs igaza Hegedüs t. képviselőtársamnak, midőn tagadni akarja a zsidókérdés létezését. Létezik az bizony, már az mindegy, mikép csinálták meg, de megcsinálták; itt van, létezik. Kérdezzék meg maguktól a zsidóktól. Vájjon nem érzik-e lépten-nyomon, hogy e kérdés létezik? És egyáltalán egy oly ügyet ignorálni akarni, mely miatt újabb időben már vér is folyt az országban; ignorálni akarni egy oly ügyet, mely miatt az ország egyes vidékein statáriumot kellett hirdetni, ez a struczmadár politikája, A komoly politikusnak szembe kell szállnia minden kérdéssel, akár tetszik neki, akár nem. Kell, hogy véleményt mondjon róla és a mennyiben szükséges és lehetséges, kell, hogy a teendőkre nézve szintén mondja el nézeteit. Igyekezni fogok egészen nyugodtan és tárgyilagosan elmondani nézetemet, hangsúlyozom e szót, mert fájdalommal tapasztalom, hogy e kérdésben, daczára annak, hogy oly régóta van már szőnyegen e házban, ép a tárgyilagosság hiánya érezhető leginkább. Miről van szó, t. ház? Szó van szerintem arról, hogy létezik az országban egy felekezet, mondjuk egy faj, melynek jórésze még nem olvadt bele a nemzet testébe; igyekezni kell tehát, módokat kell keresni arra nézve, hogy miként olvaszszuk bele e részt a nemzet testébe ágy, hogy azzal teljesen összeforrjon. Szerintem igy áll a kérdés. Igen természetes, hogy azokkal, a kik nem igy állítják fel a kérdést, hanem a kik egyszerűen azt mondják, hogy le

c jobb, ha a zsidók elmennek Jeruzsálembe, azokkal vitázni nem lehet, mert a szenvedélylyel nem lehet okoskodni. Szorítkozom tehát a kérdésnek akkénti felállítására, hogy ha az assimilatióról lehet szó, ez az egyetlen correct felállítása a kérdésnek. Igy állván a dolog, azt mondom, hogy az assimilatióhoz két factornak egyező akarata szükséges: az assimilalóé és az assimilálandóé. A tárgyilagosság, a méltányosság megköveteli tehát, hogy a midőn mi itt a ház termében bunczasztalra fektetünk egy felekezetet és vizsgálgatjuk az ő viselkedését a társadalommal szemben, akkor a szigorú tárgyilagosság és méltányosság megköveteli, hogy más oldalról vizsgáljuk az assimilálónak vagyis a társadalomnak maga- | viseletét azokkal szemben, mert csak akkor leszünk képesek helyes Ítéletet mondani. És erre nézve t. ház, legyünk igazságosak és valljuk be, hogy mit látunk e téren a társadalom részéről ? A zsidók azelőtt nem voltak egyenjogúak a keresztényekkel, kizárólag a kereskedelemre voltak utalva, a pénzszerzésre, akkor általános és igaz volt a szemrehányás, hogy nem csatolja a zsidókat e földhöz semmi, foglalkozásuk, törekvésük is már olyan, hogy ők csak pénzre akarnak szert tenni, ingóba akarják tenni vagyonukat, hogy azt bármely perczben mozgósíthassák, ha roszra fordul ezen ország sorsa, hogy ők felszedhessék a magok vagyonát és mehessenek más országba. Ez volt a szemrehányás. Mihelyt nekik lehetővé volt téve, hogy ingatlant szerezzenek, ők bebizonyították, hogy nagyon szívesen ragaszkodnak ezen földhöz Simonyi Iván: Az igaz! Helfy Ignácz:... és vagyonuknak egy részét ingatlanba fektetik, következőleg nem csak kereskedelemmel foglalkoznak, hanem áttértek a mezőgazdasági foglalkozásokra is és az azzal kapcsolatos iparfoglalkozásokra, akkor meg előáll a másik baj : igen, a magyar földbirtok zsidókézen van. Emlékszem rá és emlékezhetik rá minden képviselőtársam, hogy körülbelül 8—10 évvel ezelőtt, mikor a sngár-út már tracirozva volt, de tátongott a nagy ürességtől, a sajtó felszólalt és egyenesen a gazdagabb zsidókhoz fordult: ime itt van az alkalom, mutassák meg a fővárosi zsidók, hogy szeretettel viseltetnek hazájuk fővárosa iránt, hogy nem csak pénzt akarnak itt csinálni, hanem készek hozzájárulni ezen város felvirágoztatásához, vegyenek telkeket, építsenek ott házakat. Positive tudom, hogy ministerek, városatyák insistáltak náluk, hogy építsenek. Építettek igenis díszes házakat a sugár-útra, már t. i. azok, a kik bírták. És most mit hallunk megint? Azt mondják: Nézzetek oda, hiszen minden vagyon Magyarországon a zsidók kezében van, menjetek a sugárútra és látni fogjátok, mennyi szép palota van zsidókézen. Mielőtt az antisemitismus felütötte volna fejét, a magyarosodni kivánó zsidók igen sürün látogatták a színházakat és tudom, hogy vidéken igen nevezetes tényezőt képeztek arra nézve, hogy a színházakat, a magyar színészetet fentartsák. A midőn a társadalomnak egy része — és az igazság kedveért azt is hozzá kell tenni, hogy igen csekély része — őket insultusokkal kezdte illetni, természetes, hogy kezdték ma,gukat távoltartani, mert bizony tisztességes ember — bármely felekezethez tartozik — nem szereti magát, nejét, leányát insultusoknak kitenni. Távol maradtak és akkor láttuk, hogy proclamatiók jelentek meg, j színtársulat-igazgatók nyomtatványokban felszólí-