Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.

Ülésnapok - 1881-302

302. orseágos ülés február 4. 1884. 355 volna teljesen indokolt- De én mégis határozottan merem állítani, hogy habár közvetlenül nem, közvetve igenis ezen eseménynek a következménye az, hogy a jelen kabinetnek erkölcsi kötelességévé vált beadnia lemondását. Megmondom, miért. Megítélteti mindenki a főrendiház izenetét ugy, a mint akarja*; de egy dolog világos mindenki előtt: az, hogy a történtek után sem a kormány, sem a képviselőház nem képes biztossággal előre menni működésében. Nem tudhatjuk, melyik perezben, melyik törvényjavaslatnál történik az, hogy az a főrendiház, mai szervezeténél nem ismétli-e ugyanazon eljárást, a melyet ez alkalommal használt. Következik belőle tehát az, hogy ha egyáltalában fenn akarjuk tartani a kormányzatot Magyarországon, ha egyáltalában lehetővé akarjuk tenni a törvényi)ozási működést, első feladat a főrendiház reformálása. Már pedig az is világos előttem és ha t. képviselőtársaim a túloldalon őszinték akarnak lenni, be fogják vallani, hogy előttük is világos, hogy Tisza Kálmán minister nem alkalmas többé a főrendiház reformjának keresztülvitelére. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Az én meggyőződésem az, hogy bárki más inkább alkalmas rá, mint ő. És miután ez fontos, én azt hiszem, kötelessége neki minél előbb visszavonulni. Igen természetes, nem óhajtom, hogy olyan valaki jöjjön helyébe, a ki még nálánál is rosszabb, hanem, hogy legalább is olyan legyen mint ő, a mire alkalmas a pártnak bármely tagja. A dolog lényegére nézve, talán felesleges is kijelentenem, hiszen már annyiszor volt szerencsém ezt a házban kijelenteni, hogy az általános kötelező polgári házasság védője lévén, pártolom Irányi Dániel t. barátom határozati javaslatát és erre fogom adni szavazatomat. Különös, t. képviselőház, hogy épen az előttem szólott t. képviselő ur, Jókai Mór t. barátom oly rendkivüli akadályokat fedezett most fel, ennyi év után ezen intézmény behozatala iránt Magyarországon. Először is kérdem tőle, hogy í 869-ben és 1874-ben, mikor ez a képviselőház egyhangúlag elfogadta a kötelező polgári házasság iránti határozati javaslatot, miért nem szólalt fel t. barátom ellene, miért nem látta "ő akkor ezeket az akadályokat? Nem létezett-e akkor is épugy, mint ma, a házasságok felbonthatóságának és fel nem bonthatóságának kérdése ? Azonkívül pedig megvallom, meglepett, mert én eddig Jókai t. képviselő úrtól mindig azt tudtam, hogy meglehetősen jártas a iegújabbkori történetben is, hogy oly állításokat koczkáztatott, melyek merő ellentétben állnak az egyszerű igazsággal. Például egész határozottan állította, hogy Olaszországnak előbb egy nagy háborún kellett keresztülmennie, meg kellett küzdenie a papsággal, kellett, hogy Garibaldi megsemmisüljön, kellett, hogy III. Napóleon meghaljon, hogy Rómát bevehessek: mindez szükséges volt arra, hogy a polgári házasságot behozhassák. Miután pedig nekünk sem Garibaldink nincs, kit meglöjjünk, sem III. Napóleon nincs többé, kit halálra vigyünk, le kell mondanunk a polgári házasságról. Bocsánatot kérek,hisz ez történeti falsuui. Ott voltam jelen, szem- és fültanuja voltam 1859-ben, a mint megalapították az olasz királyságot abban a részben, a melyben lehetett, a Piemontban már régóta törvénybe iktatva volt polgári házasságot. Kiterjesztették az új onnan oda csatlakozott olasz királyságba. Tehát már sokkal előbb történt, mielőtt még gondoltak volna arra, hegy mi fog történni Garibaldival, Napóleonnal vagy az egyházi javakkal. Nem tudom, vájjon a kath. clerusnak akart-e kedvességet tenni Jókai t. barátom, mikor akként állította azt oda, mint olyan factort, mely képes, minden szélső eszközhöz is nyúlni akkor, ha a magyar állam oly reformot visz keresztül, mely nem felel meg épen az ő kedvének. Megvallom, a magam részéről én sokkal jobb fogalommal birok a katholikus clerusról Magyarországon. Meg vagyok győződve, hogy a mely perezben a magyar törvényhozás, áthatva a szükségtől, hogy végre — valahára Magyarországon a házassági jog szervezve és rendezve legyen, szervezve és rendezve pedig a kor szelleme szerint, hogy akkor a elerus, akár tetszik neki, akár nem, meg fog hajolni a kor szelleme előtt, de különösen meg fog hajolni a haza törvénye előtt, (ügy van! a szélső baloldalon.) De hisz nincs is oka rá, ezt oly nagyon zokon venni, mert szólt-e valaha valaki e házban, vagy komolyan e házon kivül is arról, a mit az előttem szólt t. képviselő ur említett? szólt-e valaki komolyan e házban, mióta létezik úgyszólván, arról, hogy a papi javakat saeeularizáljuk ? Hát mit beszél a t. képviselő ur itt nekünk culturharezról ? Itt nem culturharezról van szó. A kérdés az: el van-e határozva Magyarország a nyugati civilisatió színvonalára emelkedni, igen vagy nem ? Ha akarja, kell hogy fogadja el azon intézményeket, melyek ma világszerte, az egész mívelt világban el vannak fogadva; ez elől el nem zárkózhatik. Sajnálom, de mint beszédem elején jeleztem, ki nem kerülhetem, hogy miután már erőnek erejével erőszakolják e házban, hogy a zsidókérdéssel tüzetesen foglalkozzunk, egyszer el ne mondjam őszintén és tárgyilagosan véleményemet e kérdésben. (Halljuk!) Először is megvallom azt, hogy a hányszor olvasom, vagy hallom ezen kifejezést: zsidókérdés, mindig fülembe cseng Kossuth Lajosnak azon zárjele, melylyel kisérte e két szót, midőn legelőször volt alkalma ez ügyről nyilat45