Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-302
S02. orszftgos Ülés február 4. 1884. 353 hátralépés lenne és ez ellen agitálni fogna a püs- | pöktől le az utolsó falusi presbiterig minden ember. Hogy a házasság saeramentum jellegével ruháztassák fel a protestánsokra nézve, ez ugy hiszem, keresztülvihetetlen és a kedélyek felháborítását ezzel senki meg ne kisértse. Hogy ha tovább megyünk és be akarjuk hozni, a mi a rajnai tartományokban, a mi Olaszországban dívó kötelező polgári házasság, t. L, mely az elválást megengedi, itt megint készen kell lennünk rá, hogy ezen alkalommal az összes magyarországi clérussal és az összes eonservativ aristokratiával minden ponton fel kell vennünk a harczot. (Ugy van!) T. barátaim, a kik olyan könnyen hiszik egy egyszerű törvényjavaslattal megoldhatni e kérdést, el látszanak felejteni azt, hogy micsoda áron jutott hozzá ehhez Franeziaország, micsoda áron jutott hozzá Olaszország. Francziaországban előbb kiirtották és számkivetették, legalább is egy millióját az aristokratáknak és papoknak, confiscálták és kótyavetyére bocsátották birtokaikat, Olaszországban, hogy az egyházi államokba behozhassák ezen törvényt, előbb egy nagy európai háborúnak meg kellett buktatni III. Napóleont, hogy el lehessen foglalni az egyházi államokat; előbb Garibaldinak meg kellett lövetnie lábát az ő királyi barátja által, hogy elkövetkezhessek azon idő, midőn az egyházi államokba behozhatják e törvényt. De hát a mi kedvünkért történik-e ilyen európai eset? Es ha történnék, volna-e szükségünk rá? Hogy Franeziaország összetörte az ottani aristocratiát és clerust, volt oka rá, volt ezélja vele. A köztársasági állameszmének írtjában állottak ezek, meg kellett semmisittetniök az állam czéljaiért. Ha Olaszország megdöntötte a clerus hatalmát, volt oka rá, volt ezélja vele: útjában állott ez a hatalom az Unita Italiának, az állameszmének és miután megdöntötte, realizálhatta, létrehozhatta a kitűzött czélt. De mi czélt érnénk mi el vele, ha sikerülne az> hogy a eulturharczból ugy jöjjünk ki, mint a kik győztesek maradtak, a katholikus clerus és eonservativ aristokratia megtörésével ? Hiszen nálunk ez a kettő nem ellensége a magyar állameszmének, sőt inkább annak egy-egy támasza. (Helyeslés jobbfelöl.) Ha mi ezt^ a két támaszt kidöntjük, mit teszünk helyébe ? Én, t. ház, ezen a helyennem vagyok felekezetbeli, itt nem képviselem a kálvinista^ felekezetet, itt én képviselem Magyarországot. (Éljenzés jobbfelöl.) Azért én nem örvendek annak az eszmének, hogy ha abból a eulturharczból a magyar katholikus clerusnak és a magyar eonservativ aristokratiának, melynek hivei közé nem tartozom, sem egyikhez, sem másikhoz, romlása következnék, én itt e helyen csak a magyar államKÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. XIV. KÖTET. eszmét látom, én nekem itt ez az első, egyetlen dogmám. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Halljuk!) Uraim, itt nem csinálunk vallást. Minden vallás jó és én arról meg vagyok győződve, hogy egy cseppje az isteni irgalomnak hamarabb üdvözít, mint egy tengere az emberi (Tetszés) bölcseségnek. De van az éremnek megfordított oldala is. Hát ha nem a liberalismus jönne elő diadalmasan ebből a eulturharczból? Mi történik akkor? Hogyha csak a felsőházban bukik meg egy liberális reformeszme, hát ez vereség a kormányra nézve, de nem vereség az eszmére nézve. De ha megtalál a liberális reform bukni itt a házban, ez nem a kormánynak, hanem a liberalismusnak a bukása. Már pedig ne csináljunk belőle titkot, mindannyian tudjuk jól, hogy e kérdésben a modalitások különfélesége miatt minden pártban nagy elvi eltérések vannak, a melyek mint lelkiismeretet érdeklő dolgok nem rendelhetők alá semmiféle pártfegyelemnek. A lelkiismereti dolgokban pedig mindenkit szabadon kell bocsátani, hogy nyilatkozzék, mert ez több mint politika. Kire támaszkodhatnék a kormány, hogy ha radicális rendszabálylyal akar a ház elé lépni? Az egyesült ellenzékre ? Hiszen azt mindenki jól tudja, hogy gr. Apponyi háta mögött sokkal többen ülnek, mint Szilágyi Dezső képviselő uré mögött. (Élénk derültség és tetszés.) Tehát még azokra a képviselőtársainkra sem számíthatnánk, a kik a liberális felfogás tekintetében hozzánk a legközelebb állnak. Különösen az én t. barátomra Szilágyi Dezsőre és azokra, akik tehetségeit, elismerem, hogy méltán bámulják, lehetne-e oly bizton számítani ezen vagy akármi más reformkérdésnél a kormánynak? Nem az ellenkezőjét tapasztaljuk-e ennek? Akárhányszor kerül a kormány nehéz helyzetbe a mi az országot és a közügyet érdekli, önök t. barátaim sohasem adják azt a mot de ordre-t, no most gyerünk, mentsük meg az ügyet, hanem azt mondják, gyerünk, nehezítsünk meg a kormány helyzetét, alkalom van rá. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl. Zaj balfelöl.) Ezt tapasztaljuk esetről esetre, alkalomról alkalomra, önök kezet nyújtanak a legdivergensebb ellenzéki fractióknak, egyszer az ultramontánoknak, máskor meg a radieálisoknak, egyszer a magyar chauvinistáknak, máskor az osztrák indigenáknak, (Zaj. Nyugtalanság bal- és szélső balfelöl) csak nekünk soha. Önök az általunk ajánlott yobbot mindig határozottan visszautasítják. (Élénk tetszés jobbfelöl.) Nagyszabású politikájukat egy dióhéjba, bocsánatot kérek, sokat mondtam, egy mogyoróhéjba össze lehet vonni, (Derültség) egy jelszó képezi: megbuktatni ezt a kormányt. Ugyan nagy virtus! de hogy azután mi lesz ? (Félkiáltások baljelöl: Ne tessé 1 . félni!) Csak magára e jelen kérdésre nézve bár csak egy sugarát a világosságnak engednék magukból emanálni, hogy látnók, mi a legköze45
