Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-302
342 302. országos filés fehrnár 4. 1S84. jelezhetem álláspontomat a beadott határozati javaslatok irányában. Már a törvényjavaslat tárgyalásakor kimondtam, hogy engem egyetlen egy ok birt a törvényjavaslat elfogadására. Én azt tartom, mint a törvényhozásnak ténye, azzal a jelentőséggel birt volna, hogy a törvényhozás tekintélyét veti gátul azon mesterséges áramlat ellen, mely jelenleg a kedélyeket magával ragadja. De persze kellett volna, hogy a törvényjavaslat sikere biztosítva legyen. Előre lehetett látni, hogyha a tárgyalás nem jár kedvező eredménynyel, akkor a baj csak növekedni fog; és a kormánynak kötelessége lett volna, hogy biztos számotvessen az esélyekkel, rá hárul a felelősség, hogyha a kedélyek lecsillapodása helyett csak újabb izgalom keletkezett. A kormány csúfot vallott azzal a feltevésével, hogy ez a törvényjavaslat az egyetlen, melyet a mai körülmények között el lehet fogadtatni. Ellenkezőleg határozottan azt lehet mondani, hogy a kérdés bármely más formában az elfogadásnak több esélyével birt volna, mint ez a törvényjavaslat. Az előbbi tárgyaláskor már Horváth Boldizsár képviselő ur figyelmeztetett arra, hogy a főpapság ellenállása ezen törénjjavaslat ellen nem lesz kisebb, mint a kötelező polgári házasság ellen; de most azt is lehet mondani, hogy ennek a törvényjavaslatnak valóságos veszedelme nem is az az ellenállás volt, melyet a főrendek kifejtettek, hanem az az erő, melyet az idő láza nekik segítségül hozott. A kormány maga oly csatatért választott ki, hol az esélyek ránézve a lehető legkedvezőtlenebbek voltak; midőn a szél, a nap, az elemek mind ellene fordultak. Én nem járulok hát hozzá semmi olyan határozati javaslathoz, mely ezt a kérdést újra helytelen alakban és időben akarja felvetni. És most t. képviselőház, engedje meg nekem, hogy kiterjeszkedjem Hermán Ottó képviselő ur állításaira. (Halljuk!) Nagyon kellemetlen hatással van ugyan én rám, hogy ezt a zsidókérdést minduntalan előhozzák, de nem az én hibám és ha már nem az én hibám, azt hiszem a t. képviselőház én irányomban lesz a legtöbb elnézéssel, mert a legrosszabb esetben talán hivatkozhatnám a házszabályokra is, melyek .'személyes kérdésben mindig megengedik a védekezést. (Derültség.) En már az előbbi tárgyaláskor megmondottam, hogy különbséget tudok tenni, ha valaki oly vádakkal lép fel a zsidóság ellen, a melyek által esak a viszály örvényét akarja fajok és felekezetek között tágítani; vagy pedig olyan követelésekkel, melyek által a létező ellentéteket ki akarja egyenlíteni. Épen azért én nagyon tudom méltányolni a t. képviselő ur kiindulás pontját. Ő nagyon türelmetlen, hogy az assimilatio minél elébb megtörténjék, legyen meggyőződve, hogy én is ép oly türelmetlen vagyok. De én azt találom, hogy a képviselő ur rendesen oly vádakkal íep fel, melyek saját czélja ellen irányultak és oly okokat hoz fel, melyek tulaj donkép okozatok volnának. Nem fogok bele bocsátkozni minden egyes állításába, hanem beérem azzal a főkövetelésével, hogy a zsidók ünnepélyesen, az ország j; előtt mondjanak le a Pentateuch hitvallásáról. O egyenesen hivatkozik arra, hogy az olyan zsidó, ki a Pentateuchban hisz, nem fogadhatja el a nemzeti műveltség, az általános cultura követeléseit, sőt például felhozza a neológ zsidók életét. Hát t. ház, eltekintve attól, hogy a Pentateuch, mint olyan, csakugyan lehetetlenné teszi-e azt, hogy a zsidó művelt ember és hazafi legyen, mert utóvégre a Pentateuch szabályai száz és százféle érteimézesnek és magyarázatnak vannak alávetve, igen különböző alkalmazásnak engednek helyet és a sokat emlegetett Talmud nem egyéb, mint épen a Pentateuchra vonatkozó vélemények könyve — valósággal a zsidó vallás igen szabad vallás — mondom eltekintve ettől, azt kérdem: lehet-e általában felállítani azon követelést egy vallás iránt, hogy az a XIX. század culturájához alkalmazkodjék és ha már fel lehet állítani, vájjon miért épen a zsidóvallás irányában ? Korszerű vallás: ez a képviselő urnak a követelése. Nincs-e magában a szóban anachronismus? Vájjon a vallások abból merítik-e a tisztelet jogczímét, hogy korszerűek, hogy megegyeznek a 19-ik század mívelődésével ? S nem épen abból meríti-e minden vallás a tiszteletet, melyet hiveitől követel, hogy van benne oly alak, oly lélek, melyet az idő változásainak alávetni nem enged. Az már más kérdés, hogy minő az egyén helyzete az ily vallással szemben. A t. képviselő ur méltán követeli, hogy minden ember legyen műveit, legyen felvilágosított és követeltheti azt is, hogy itt Magyarországon minden ember legyen magyar s az állam is megkövetelheti azt minden polgárától, legyen az orthodox katholikus, legyen orthodox protestáns, legyen az orthodox zsidó, hogy elsajátítsa a nemzeti eulturának elemeit. Hogy hogyan egyezteti össze az illető egyén a mívelődést, a culturát az öröklött vallási fogalmakkal, ez persze a mai modern életnek egyik legérdekesebb problémája. De azt hiszem t. ház, ez minden szabadelvű ember előtt az egyén souverain világa, melyben az állam be nem avatkozhatik és ha beavatkoznék is, egészen hiába teszi, mert a kényszernek eszköze erre nézve teljességgel nem létezik. Hiába tesz a t. képviselő ur megkülönböztetést az egyik és a másik vallás közt, mintha a zsidó vallás híveire nézve állna ez kivételesen. Biztosítom a képviselő urat, hogy mindazok, a kik nem tisztelik a lelkiismereti szabadságot, nem teszik meg ezt a különbséget még a vallások
