Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-296
296. orsíágos ülés junnár 25 1884. 211 Olvastam azt is, hogy ezerre rug az olyan elitéltek száma, kiket a bíróság fegyházra itélt, de a kik azért mégis a törvényszéki fogházakban töltik szabadságvesztés büntetésüket. Legközelebb volt az újságokban például az is, hogy egyik fogházban egy 18 évre itélt ember viseli a szakácssági tisztet. Nem tudom, hogy való-e mindez ; de azt sem tudom, hogy büntető törvénykönyvünk szerint miként lehet egy embert 18 évre elitélni. De ha csakugyan igaz volna, a mit a lapok erre nézve hoztak, ugy azt kell kérdenem az igazságügyi minister úrtól, hogy miként tűrheti, hogy a büntető törvénykönyvünkben megirt — a bíróság által megállapított büntetések természete, súlya és értéke ilyeténképen alteráltassanik? Ha az igazságügyi minister a büntető igazságszolgáltatáson nem képes annyit sem segíteni, hogy számára egy eljárási törvényt állíttasson össze, annyit mégis megvárhatunk tőle, hogy legalább létező büntető törvényünket ne engedje értelméből kiforgattatni a szabálytalan végrehajtások által. S ezzel bátran be is fejezhetném rövid előadásomat, ha épen pártállásom szempontjából még egy nyilatkozatra nem látnám magamat provocálva. (Halljuk!) T. ház! Ez a 6-ik igazságügyi budgetvita, a melyben részt venni szerencsém van. A megelőzőkben feltétlenül ostromoltam a minister ur igazságügyi politikáját; ma, talán az utolsóban reám nézve, de tán a minister ur ő exeellentiájára nézve is az utolsóban (Fölkiáltások a balon: Adja Isten!) igazságérzetem parancsolja, hogy a tárgyilagos oppositión kivül köszönetet is fejezzek ki a minister ur irányában. (Bálijuk!) Én t. i. ugy vagyok meggyőződve, hogy ez idők szerint végre bekövetkezett, a mit évekkel előbb még csaknem lehetetlennek tartottam. Bármit Írjanak a lapok, a jelen kormány állása meg van ingatva, prestige-je meg van törve. Kőrösi Sándor: Igazán? Honnan tudja? (Halljuk! Halljuk! balfePL) Teszter Imre: Minő kérdések, mely factorok idézték elő leginkább ezen váratlan eseményt, a felett különbözők lehetnek a vélemények; de az bizonyos, az elvitathatatlan, hogy semmi inkább nem ásta alá a kormány hatalmát, mint az antisemitismus s minden, a mi annak corolloriumául tekintendő. Ha aztán e mellett figyelembe vesszük, hogy ezen elementáris hatású mozgalommal szemben minő álláspontot választott az igazságügyi minister ur, ha például megemlékezünk a tiszaeszlárí per eredetéről, vagy a minister urnak csak azon beszédéről, a melylyel a zsidók és keresztények közti házasság iránti törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az államnak sarkalatos érdedekeit a két házban repraesentálta, be kell ismernünk, hogy e kormány állásának megrontására senki többel nem járult, mint épen ő excellentiája. (Főikiáltások a szélső bálon; Isten éltesse érte!) Igaz ugyan, hogy ezen ténykedései nem vehetők speciális igazságügyministeri érdemek gyanánt, (Derültség) de ellenzéki szempontból minden esetre oly méltánylandó dolgok, hogy én nem mulaszthatom el, hogy azok miatt ő nmltságának hálás köszönetet ne mondjak. (Derültség.) Megköszönöm tehát, de a költségvetést meg nem szavazom. (Helyeslés a balon.) Győrffy Pető: T. ház! Az előttem felszólalt képviselőtársaim nagyon szépen és részletesen előadták igazságszolgáltatásunk nyomorait, a melyek bizonyára elég nagyok és elég súlyosak arra, hogy minden szakférfiúnak a megfontolását kihívják. Én azonban azt kérdem, honnan van az, hogy midőn igazságszolgáltatási kormányunkat leghírnevesebb jogászaink egyike vezeti, mégis ennyi — és nem lehet tagadni, jogos — panaszra van ok. A feleletet reá abban találom, hogy azon rendszertelenség, a találomra való kapkodás és a culturai czélok iránti fukarkodás, mely kormányzatunkat általában jellemzi, az igazságügy terén is érvényesül. Ez szüli azt az idegen előtt megfoghatatlannak mutatkozó jelenséget, hogy mig az ország egyik részében osztrák polgári törvénykönyv uralkodik magyar perrendtartással s viszont magyar büntető-törvénykönyv már elévült s használaton kivül helyezett osztrák büntető eljárással, addig az ország más részében van polgári perrendtartás codex nélkül és büntető codex perrendtartás nélkül. És e különös jelenség sajnos voltáról a jogügyi bizottságnak, illetve az előadó urnak egyetlen egy szava sincs. Pedig egyebek között a büntető perrendtartás hiánya kegyetlenül megboszulá magát a tiszaeszlári hírhedt bú'nperben. (Halljuk!) Határozottan bizonyos, hogy ez ügy nemposványosodott volna el annyira s nem hozott volna a magyar igazságszolgáltatásra annyi, bátran kimondhatom, szégyent, ha szabatos perrendtartásunk van s ha a vizsgálatot gyakorlott birói kéz vezeti vala, ámde azon providentialis férfiú, a ki hivatva van nekünk perrendtartást készíteni, azzal még nem készült el, tehát szégyent kellett vallanunk. Másfelől pedig a biró clrága munkás, a jegyző és joggyakornok sokkal olcsóbb. Hadd vezessék hát ezek a bünvizsgálatokat, hadd készítsék elő az ember élete, szabadsága, becsülete feletti ítéleteket, ha mindjárt egy tiszaeszlári dicsőség árán is! Egy más megfoghatatlan jelenség az, hogy a bíróságok tömérdek munkahalmazán nem elegendő munkaerő beállításával, vagy az eljárás egyszertí| sítésével, hanem törvénykezési szünettel, tehát a 27*