Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-296
210 •M. országos ülés január 25 18>4. ban alkalmazott segédek, írnokok, kik bizony valami nagyon régi és biztos ismeretséggel a kölcsönt keresővel nem állanak, de mindamellett, sőt épen ezért teljes jóhiszeműséggel lehetnek szédelgés előmozdítói; nrig a községi elöljáróságok csak tisztán roszhiszemü csalás-okmányhamisítás mellett tehetnének ilyet és existentiájukat koczkáztatnák. És mindamellett már nem tervezet, már concret törvényjavaslat van letéve a ház asztalára, mely minden apró-cseprő telekkönyvi jogszerzésére készült okiratra a közjegyzői kényszert akarja kimondani. Ez lenne betetőzése annak az igazságügyi politikának, mely hazánk kis- és középbirtokosainak kezébe nyomja a koldus vagy vándorbotot. És ezzel eljutottam beszédem befejezéséhez, mert a mit a közjegyzőkről itt csak röviden érintettem azért, hogy az általam ecsetelt kép teljes legyen, azt majd annak idejében bővebben kifejt hetem. Ez alkalommal csak azon végzetes lánczolatot akartam kitüntetni, mely az igazságügyi politika terén az ország közgazdasági érdekeinek megrontására történt és történni készül, ki akartam mutatni, mint haladtunk fokról fokra, mig a kisés közbirtokost lassanként tisztán az uzsorások körmei közé szorítottuk igazságügyi téves politikánkkal, melynek teljes elvetésétől és egy egészen más irányú talán nem oly hangzatos, de annál magvasabbnak, a hazai viszonyokban gyökerezőnek inaugurálásától várom én csak az alapos javítást. (Élénk tetszés és helyeslés balfélöl.) Teszter Imre: T. ház! (II Ujuk!) Valahányszor az igazságügyi költségvetés tárgyalására kerül a sor, mindannyiszor kell, hogy felmerüljön előttünk a nagy olasz költő ama hires mondása: „lasciate ogni speranza". Igen uraim, az örömtelenség és a teljes rereménytelenség sivatagja terül el szemeink előtt Pauler ő excellentiájának budgetjében. Itt vannak előttünk épen ugy, mint ezelőtt egy tizeddel a régi schlendrián s a be nem váltott reformigéretek tételei, itt a nmlgu m. k. Curia hallatlan restantiáival, a fel nem osztott kir. tábla póthiráival; itt az írásbeliség minden, áldásaival s a félszeg partialis szóbeliség minden confusióival. Szóval minden ugy van, mint volt évek előtt, csak &z elvesztegetett évek nincsenek meg többé, meg aztán a bizalom. (Helyeslés a haloldalon.) A t. igazságügyministerium idylli csendjét ő excellentiájának kormányzata alatt évek óta nem zavarta meg semmi s bizton elhiheti a t. ház, hogy valami nagyobb és komolyabb actio nem fog belőle kiáradni a jövőre sem. Ha legközelebb nem olvastuk volna a hivatalos lapokból, hogy a mínister ur egyik tanácsosa a magyar igazságügy körül tett sikeres jó szolgálataiért ő Felsége által a Lipót-rend valamelyikj elvényével megjutalmaztatott, | kénytelenek volnánk azt hinni, hogy ott az igazságügyi palotában az általános munkaszünet boldog óráit élvezik. (Derültség balfélöl.) Azonban suum cuique. (Halljuk!) Ha az igazságügyminister az átalakított igazságszolgáltatás további szerves fejlesztését jobbnak találta is a véletlenre s a jó istenre bízni, semhogy abba véges emberi észszel és kézzel belenyúlni akart volna, tagadhatatlan, van mégis valami legújabb vívmányaink közt, a mit részben, habár csak közvetve, neki köszönhetünk. S ez az antisemitizmus! (Derültség. Halljuk!) Nem akarok e miatt ez alkalommal szemrehányásokat tenni neki. Tudom, hogy ez az áramlat sokkal erősebb, mintsem azt ő megakadályozni és megfékezni képes lett volna. De arra mégis bátran figyelmeztetem, hogy — ha ő az 1882-ki év őszén egyik képviselőtársunk interpellatiója alkalmával óvatosabban nyilatkozik; ha ő ország-világ előtt nem biztosítja a házat arról, hogy ama szerencsétlen tisza-eszlári ügyben a vizsgálat, melyet a bekövetkezett tárgyalás a legmegbizhatatlanabbmik mutatott ki s melynek visszaéléseiről ő neki is van tudomása, mondom, ha azt nem állítja itt a képviselőházban, hogy az a vizsgálat a legszabályszerííbben, a legtárgyilagosabban vezettetik: ugy az ország hangulata azon izgatottságot, a, mely később minden reetincatiót visszautasított, soha nem érte volna el s nekünk ma nem kellene pirulnunk a zalai és somogymegyei zsidóhajszák miatt. Szalay Imre: Ha Seyffertet oda nem küldték volna. Veszter Imre: De a mint említettem, én e kérdésnél sem időzni, sem abból fegyvert kovácsolni a minister ur ellen nem akarok; (Fölkiáltás jobbfélől: Nem is lehet!) hanem azt mégis óhajtanám, hogy a minister ur az ezen ügygyei szemben elfoglalt álláspontját és nézeteit az összes kormányzat elfogadott álláspontjával némi összhangzásba hozza, mert az már csakugyan legalább is különös, hogy ily válságos viszonyok között, mig a kormány többsége mint az antisemitismus ellenese szerepel, addig annak egyik tagja, még pedig épen az igazságügyminister, igazán vagy alaptalanul, nem vitatom, bizonyos körökben épen az antisemitismus pártfogójaként ünnepeltessék. (Derültség.) Azt hiszem, hogy ez nem egyszerű intermis kérdése a kormánynak, hanem olyan, mely az országot is érdekli. Megvallom t. ház, hogy én részemről a most elmondottakon kivül a magyar igazságügyről valami újat vagy olyant, mely már elébb régebben és teljesen haszon nélkül el ne mondatott volna, felhozni aligha tudnék, ha a lapokból ismételve nem olvastam volna például, hogy a fogházak már anynyira túltömvék, hogy e miatt már több vármegye aggodalmainak adott kifejezést, kivált miután ne| hány helyen a börtönökben ragályok ütöttek ki.
