Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-259
76 259. országos ölés október 9. ISS3. érdekeinek megfelelő alkudozásból ezen engedményt bírják a horvátok kieszközölni. Ha már igy állanak a közjogi viszonyaink Horvátországgal szemben, hogy oly kérdések támadhatnak, mint a jelenlegi, ha maga a viszony Horvátországhoz a tételes törvény alapján nem tisztázható: akkor álljon legalább tisztában a nemzet akarata és érzete, ez maga is okvetlenül hozzájárulhat a kérdés megoldásához. Ezért nem fogadom el a kormány határozati javaslatát. (Eljemések a szélső baloldalon.) Irányi Dániel: T. képviselőházl(Halljuk!) Azon szerencsére ritkán előforduló helyzetben vagyok ma, hogy nemcsak a kormánynyal — a mi rendesen megesik — hanem saját elvtársaimmal sem értek egyet teljesen. (Halljuk!) Csekély érdekű dolgokban nem igen szoktam ilyenkor eltérő véleményemet nyilvánítani; fontos, életbe vágó ügyekben kötelességmulasztásnak tartanám a hallgatást. Ez ellenkeznék nemcsak a képviselői, ellenkeznék a hazafi kötelesség érzetével. De miután tudom, hogy t. barátaim a szabadságnak, tehát a vélemény-szabadságnak is hívei, meg vagyok győződve, hogy mit maguknak jogosan követelnek, azt nekem sem fogják rossznéven venni. (Halljuk!) Elismerem t. ház, hogy akár a kormány eljárását tekintsük, akár a horvátok magaviseletét, nem hiányzanak okok az ingerültségre. A kormány eljárása habozó volt és bizonyos tekintetben alkotmányellenes; aliorvát alsó nép magaviselete törvénytelen, erőszakos, botrányos, felháborító. Mindazonáltallazí tartom, hogy a magyar országyülésnek úgy ereje, mint méltósága érzetében és a szemünk előtt lebegő czélnak szempontjából is, valamint a történteket higacltan megbírálni, úgy a teendőket szenvedélyesség nélkül kell fontolóra vennie. Mi történt Horvátországban ? A nép alsóbb rétegei erőszakosan leszaggatták a magyar államnak magyar-horvát feliratú jelvényeit, a hatóságok pedig meglehetős engedékenyen, közönyösen viselték magukat ezen kihágásokkal széniben. S mit tett ezen merényletek irányában a magyar kormány ? A helyett, hogy rögtön felhívta volna a bánt, hogy kötelességéhez híven — ha kell karbataiómmal — a letépett és meggyalázott nemzeti czíniereket helyeztesse viszsza és intézkedjék a bűnösöknek megfenyítése iránt, a ministerelnök ur a pénzügyministerrel \ együtt Bécsbe sictett és ott Szt.-István birodalmának egy belügyéről a közös ministerekkel folytattak tanácskozást. Helfy Ignácz t. barátom nemcsak kijelentette, hanem be is bizonyította, hogy ezen eljárás az 1867: XII. t.-czikkel világosan ellenkezik, ama törvényczikkel, a melyet mi megváltoztatni óhajtunk, de a melyet, a mig fennáll és amennyiben Magyarország önállóságának némi támogatására szolgál, mi tiszteletben tartatni óhajtunk. A t. ministerelnök ur ebbeli eljárását több okkal igyekezett igazolni. A mi nevezetesen a hadügyministernek belevonását illeti, ezt azzal iparkodott indokolni, hogy eshetőleg Zágrábban és Horvátország más helyein nagyobb csapatoknak összevonása válhatott szükségessé, a mi világosan a hadügyminister körébe tartozik. Úgyde vájjon szükséges volt-e e miatt közösministertanácsot,vagy nevezzék bár: értekezletet ülni ? Nem lett volna-e elég a hadügyministert ez iránt megkeresni, vagy ha már odafenn voltak, vele ez iránt szóba állani a nélkül, hogy közös ministeri tanácsot hívjanak össze ? És mi dolga volt ott a közös pénzügyministernek? Az — mondja a t. ministerelnök ur — hogy ezen csapat-áthelyezések újabb költségeket tehetnek szükségesekké. De erre, azt gondolom, a hadügyiuinisternek egyszerű megkeresése lett volna elégséges, mint elégséges más hasonló esetekben. És végre a közös külügyministernek belevonását mi alapra fektethetik? Azt mondta a t. ministerelnök ur, hogy a horvátországi zavargások a külügyekre is befolyást gyakorolhatnak. Azt gondolom, hogy azon kihágások, a melyeknek színhelye részint Zágráb, részint más horvátországi helyek voltak, a küldiploniatiát egyáltalában nem izgatták fel és nem indították arra, hogy ez iránt csak kérdést is intézzen a közös külügymiidsterhez. De ha bármely kérdésben lenne a közös külügyministernek aggodalma a miatt, hogy a magyar kormány politikája a külügyekvitelére kártékonyán fog hatni, ez aggodalom közlésének nem az a módja, hogy maga a magyar kormány szólítsa fel a külügyministert arra, hogy ez iránt nyilatkozzék, hanem várja be, hogy a külügyminister, ha szükségesnek látja, Ő Felsége útján tegye meg észrevételeit. Én tehát határozottan törvény- és alkotmányellenesnek tartom a magyar kormánynak azon eljárását, mely szerint Magyarország belügyeibe a közös ministereknek beavatkozást engedett. Menjünk tovább. A bán, miután előbb arra vállalkozott, hogy a letépett magyar feliratú jelvényeket vissza fogja helyeztetni, később visszalépvén, a kormány kir. biztos kinevezésének látta szükségét. És kit szemelt ki, és ajánlt e czélra ő Felségének? Egy cs. és kir. tábornokot, a ki nem magyar állampolgár. Úgyde Magyarország törvényei szerint, mint Magyarországon, ugy Horvát-Szlavon országokban is állami s általán fogva közhivatalt csak magyar állampolgár viselhet; a kir. biztosság pedig, habár ideiglenes, habár kivételes, mindenesetre állami functió, a melynek tehát egy idegenre ruházása világosan törvénybe ütköző cselekedet. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt hozta fel mentségül egyik-másik, hogy ez által leghamarább lehetett megértetni a horvátok.
