Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-259

259. országos ülés októTtier 9. 1883 78 Ugy, a mint a kormány előtérj esztette, egyszerűen czímerkérdés. Erre csak azzal lehet felelni, hogy épen a kérdésnek ily alakja, az állás, melyet a kormány választott, épen magára a kormányra szerencsétlen. Azon kitűnő fejtegetések után, melyeket az előbbi napokban hallottunk, kiválóan Szilágyi Dezső és gróf Apponyi t. képviselőtársainktól, feltétlenül le kell mondanom arról, hogy a kérdés érdemébe belebocsátkozzam. Egyszerűen constatálnom lehet azt, hogy az a határozati javaslat, melyet a kormány előterjesztett, a kormány gyengeségének és tehetetlenségének bevallása. És ezt a bevallást teszi a kormány akkor, mikor fegyveres erővel volt kénytelen leverni a lázadást és mikor Horvátországban kénytelen volt az alkotmányos viszonyokat megszüntetni. így tehát a kormány azzal a bizonyítványnyal kerül a képviselőház elé, hogy könnyelműen provocálta a válságot, hogy megfontolatlanul, hebehurgya módon járt el. Ily körülmények között nem tolul-e élőnkbe egy parlamentnek természetszerű kötelessége ? Mi hát egy parlamentnek felelős viszonyr, egy felelős kormányhoz? Az-e, mint mikor a gyermek elpanaszolja az apjának, hogy valami nagy bajt, zenebonát csinált, sírva kéri, csináljon rendet s azután az apára bizza a dolgot. A ministerek is igy tesz nek; itt vannak a bevallással, hogy válságot idéztünk elő, hiába, nem tehetünk róla. A t. többség nem szoktatott benünket hozzá, hogy a felelősség fogalmát a kormánynyal szemben érvényesítse: megszoktuk azt tőle, hogy a mit a kormány jónak tart, azt maga a többség is jónak tartja. De micsoda új dolog az, hogyha a kormány helytelennek tart egy tényt és ténylegesen bizonyítja is, hogy helytelen volt, azt követeli a többségtől, hogy azon tényt helyeselje; és mennyivel különösebb akkor, hogy ha a kormány a visszavonulás szégyenét, miként gr. Apponyi t. képviselő ur kifejezte magát, a parlementre hárítja, a kárt, a felelősséget épen a parlamenttel akarja elvállaltatni. Csakugyan ha a kormány nem kért felhatalmazást, mikor a ezímerek feltételét elrendelte, miért jön most a parlamenttől felhatalmazást kérni, mikor saját tényét desavouálja. Azt mondotta ugyan a ministerelnök ur, hogy az előbbeni eljárás megfelelt a törvénynek és épen ezért a felhatalmazásra szükség nem volt; most azonban eltérés történnék a törvénytől és igy okvetlenül szükséges a felhatalmazás. De épen ezen érvét a ministerelnök urnak teljességgel nem értem. A ministerelnök ur eljárásának indokolásánál épen arra hivatkozik, hogy a horvátok a kizárólagos horvát felírást törvényesen jogosultnak tarthatják és hogy a czímer nélküli felírás szorosan megfelel a törvény betűjének. És ha igaz, hogy most eltérés történik a törvénytől, akkor micsoda színben tűnik fel az engedékenység HorKÉPYH. NAPLÓ. 1S81—84.XIII. KÖTET. vátország; irányában, vájjon birhat-e még magyar törvény tekintélylyel Horvátország területén, ha a zágrábi utczai publikum kedvéért a parlament a törvények érvényesítéséről lemond. Még szerencsétlenebb az az igazolás, melylyel Hoi-vát Gyula képviselő ur lépett elő. A t. képviselő ur azt a megkülönböztetést tette, hogy a kormány, mikor lázadókkal találta magát szemben, szükségesnek tartotta, hogy a ezímerek új feltétele által az állam tekintélyét helyreállítsa; most azonban már nem állunk lázadókkal szemben, épen azért nincs benne vétség az állam tekintélye ellen, ha a czímer levétetik. Azt találom, hogy a t. képviselő ur összetéveszti az állami rendet és csendet az állam tekintélyével, mert ha az a csőcselék ott Zágrábban megtámadja az állami jelvényeket, akkor a teljes reparatió mindjárt az első constabler kötelessége, akkor ott van a rendőrség, a kapitány, a fegyveres erő és minden hatalom, a mely az állam rendelkezésére áll. Ez az állam tekintélye in abstracto az a védelem, a melylyel a törvényes hatalomnak bírni kell a törvényellenes erőszakoskodások ellen. De a mit követelünk, a mit a jelen esetben e kormány eljárásában bírálunk, az a magyar állam tekintélyének védelme, szemben azon veszélyes aspiratiókkal, állambontó irányzatokkal, melyek Horvátországban az ottani törvényesen constituált testületeket is mozgásba hozták. Ezt tessék a kormány határozati javaslatában keresni. Én azt találom, hogy a többségnek viszonya a kormányhoz ez esetben nem más, mint az a régi mese Mohamedről, mikor a nagy próféta meg akarta mutatni híveinek a saját csodatevő hatalmát és azt mondta a hegynek „jer hozzám" és mert a a hegy nem ment hozzá, őment a hegyhez. Tudjuk, hogy ez azért meg nem ingatta a hívek bizalmát a próféta irányában, azt is látjuk, hogy a jelen eset miatt a többség bizalma nem veszett el a kormány iránt. Ebből hát azt kell következtetni, hogy a prófétáknak ilyen önmegtagadása tűnik fel a nagyobb, az igazi szent csodának. Epén oly kevésbbé tudom elfogadni azon mentségeket, legalább teljesen nem tudom elfogadni, melyeket a t. ministerelnök ur a bécsi tanácskozások jellegéről felhozott szemben azon váddal, mintha az ország- közjogi állását meg nem óvta volna. Elismerem én azt teljesen, hogy a t. ministerelnök urnak tanácskozni kellett a hadügyminister úrral, elismerem, hogy tanácskozni kellett a kiilügyministerrel, én ezt teljesen a dolog természetében levőnek találom. De bocsánatot kérek, nagyon sok függ a formától. Hiszen mindenre és kivált az ilyen dolgokra lehet plausibilis védekezést találni. De nem arról van szó, hogy mi ellenünk, szegény szélső baloldal ellen hogyan védelmezze magát, a kiket az ő parlamenti állásának bevehetlen várából lemosolyog, hanem arról, hogy eljárása micsoda hatással van a felizgatott 10