Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-258

gg 258 országos ülés október 8- 1883. tarthatók, a magyar állami tekintélynek némi csorbája elkerülhető nem volt. De még ezután sem volt szükséges a visszavonulásban és a magyar állami eszme eompromissiójában odáig menni, a meddig a ministerelnök ur határozati javaslatának második része minket vinni akar. S ezt bátor leszek röviden bebizonyítani. (Halljuk!) Az innen mondottak után mellőzöm a kérdés nek formai oldalát: mellőzöm azt, hogy szükséges-e felhatalmazást kérni olyasmire nézve, a mi úgy is a kormánynak rendes hatalmához tartozik; mellőzöm azt, hogy helyes-e, miután a kormány — hogy úgy fejezzem ki magamat — huszárosán nekivágtatott egy kellően nem ismert akadálynak, az ügy lebonyolításának szégyenteljes részét, a visszavonulást, a parlamenttel megosztani akarni. (Hoszszasan tartó élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélső baloldalon.) En ezen kérdést — mondom — mellőzöm, nem mintha fejtegetést nem érdemelne, de mert előttem szólt t. barátaim részérői bő kifejtéit nyert. Csupán magának a dolognak érdemére óhajtok megjegyzést tenni. Az a megoldás, melyet a ministerelnök ur ajánl, a következő: a hol eddig csupán horvát felírású ezímerek voltak, azok megmaradnak, a hol pedig kettős feliratú ezímerek alkalmaztattak, magyar és horvát nyelven, ott azok levétetnek és körülirat nélküli ezímerek alkalmaztatnak és hasonló eljárás fog eszközöltetni mindenütt, a hol ezután újólag ezímerek fognak alkalmaztatni. Hát t. képviselőház, én ugyanazon állásponton állok, a melyen Szilágyi Dezső t. barátom. En nem abból indulok ki, a mi a magyar közérzület pillanatnyi felhevülésének legtetszetősebb; én a magyar nemzet állandó nagy érdekeinek szempontjából kívánom felfogni ezen kérdést és azért én elismerem annak szükségét, hogy ezen igen helytelenül teremtett bonyolult helyzetből egy oly út találtassék, mely minket abból kivezet a nélkül, hogy Horvátországban az izgatóknak ürügyet szolgáltasson a gyűlölet fokozására, anélkül, hogy szóval Horvátországgal szemben az ügyet a végletekig vigyük. De van egy szélső határ, amelyen túlmenni azon másik bevezetőleg említett egyenrangú szempontnál fogva, hogy Horvátországban legkevésbé szabad gyengének mutatni a magyar államot, legkevésbé szabad egyenes megaláztatásoknak azt kitenni, a melyen túlmenní — mondom, ezen szempontból — képes nem vagyok és ezen határ az, hogy ami megoldáskép javasoltatik és keresztülvitetik, bírjon igazán a két álláspont közötti compromissum jellegével és ne birjon az az egyoldalú meghátrálásnak, a tiszta capitulatiónak jellegével. (Élénk helyeslés balfelöl.) Itt egymással szembe lett állítva két álláspont. Az egyik a horvátok álláspontja, mely a kizárólagosan horvát körfelirást tartja a törvény leghelyesebb alkalmazásának és a magyar álláspont, — mert ma már azzá lett, mert a kormány azt mint olyant kitette a discussiónak, érvényesíteni iparkodott, ezért kir. biztost rendelt ki, szóval ezt ma már a magyar állásponttá tette eljárása által, — hogy t. i. a törvénynek, a mint in abstracto én is meg vagyok győződve, a dupla köriratú ezímerek felelnek meg legjobban. Ezen két álláspont áll egymással szemben. Ha már tisztességes békét akarunk kötni, ha loyalis kiegyeztetésére iparkodunk ezen két álláspontnak, oly kiegyeztetésére, mely minden keserűséget, legalább idővel, elenyésztessen, mely egyiknek se járjon megaláztatásával, akkor csak így szólhatunk: ne érvényesüljön se a ti álláspontotok, se az én álláspontom, hanem folyamodjunk egy oly rendszabályhoz, mely se a tietekkel, se a mienkkel ellentétben nincs, t. i. hogy körirat nélküli ezímerek alkalmaztassanak, igen, de mindenütt ám. (Helyeslés és tetszés a bal- és a szélső baloldalon.) Ne legyen a dolog úgy felállítva, hogy a mi a horvátok tetszését elnyerte és általuk foreiroztatik — a horvát feliratú czímer — megmaradjon, a mit pedig a kormány Magyarország álláspontjává tett, a kettős feliratú czímer, hogy az mindenünnen kipusztittassék. (Ugy van! balfelöl) mert ez t. ház, nem compromissum, ez nem két egymással ellentétes álláspont közt egy középút feltalálása, hanem ez az egyik álláspontnak teljes elejtése, a másik álláspontnak terjes diadalra jutása és e concret esetben a magyar kormánynak, a magyar állam tekintélyének határozott veresége. (Zajos felkiáltások halfelöl: Igaz! Ugy van!) Nem vádolhat minket senki t. ház, a kik a ház ezen padjain ülünk, hogy a felmerült zavarokkal szemben concret megoldási módot nem tudunk, hogy a fölmerült zavargással szemben a tiszta negatio terén állunk. Én a magam részéről egészen határozottan kijelentem, hogy egy oly megoldáshoz, mely a felírás nélküli czímereket egész Horvát-Szlavonország területén meghonosítaná, mint a mely a valóságos compromissum jellegét magán viselné és a mely a kormány által tett meggondolatlan kezdeményezés után talán ma már eikerülhetlenné vált, igenis hozzájárulni képes volnék; de az a megoldás, ismétlem, a mely meghagyja a horvátok által kivánt formát és csak feltétlenül kiirtja utolsó nyomát is annak, a mi magyar szemponttá emeltetett, egy ily megoldáshoz soha hozzá nem járulhatnék; először azon erkölcsi motívumból, hogy a mit nemzetemre nézve eapitulationak tekintek, az alá az én nevemet ugyan nem írom-, (Zajos helyeslés és éljenzés bálfelöl.) de azon politikai szempontból is, hogy azzal nem csupán a magyar nemzet tekintélyét nem emelő, de nem is okosdolgoi;mivelünk, mert azon aspiratiokkal szemben, a melyeknek a czímerkérdés csak ürügyül szolgált, ép oly helytelen politika, ép oly ildomtalan, ép oly nem államférfiúi dolog gyengének