Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-258
358. orwágos 1il< bizonyulni, mint a mennyire államférfiúi dolog nem volna erőszakosnak lenni akarni. (Tetszés balfelöl) Ezek azon szempontok t. ház, melyeknél fogva én a minísteremök ur határozati javaslatának sem első, sem második részéhez hozzá nem járulhatok, hanem a Szilágyi Dezső t, képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot pártolom. (Hosszan tartó zajos helyeslés és éljenzés balfelöl.) Fenyvessy Ferencz jegyző: Polit Mihály! (Halljuk !) Polit Mihály: T. ház! Igen fontos tárgyról lévén szó, arra kérem a t. házat, kegyeskedjék megengedni, hogy holnap szólhassak. (Felkiáltások: Ma! Halljuk!) Elnök í Tudomásom szerint még félkettőre sincs, a házszabályok pedig ugy rendelkeznek, hogy háromnegyed után van joga a képviselőnek kérni beszédének más napra halasztását, mert fél érákat még sem lehet a háztól elvonni. (Helyeslés.) Méltóztassék tehát szórni! Polit Mihály: T ház! Azon véres események, melyeknek nem rég Horvátország színhelye volt és a melyek nemcsak a monarchiában, hanem az egész külföldön is a legnagyobb figyelmei keltették, ezen események oly fontosak, oly rendkívüliek, oly jellemzők, hogy Magyarország parlamentjének nemcsak joga, hanem kötelessége is magát minden irányban tájékozni a horvátországi állapotok iránt. Kötelessége megtalálni azon okokat, a melyek képesek voltak e szomorú eseményeket felidézni. Ha az államok életére nézve lehetne phisiologiáról szólni, ugy ezen phisiologiában van egy csalhatatlan jel. mely az egyes államnak gyengeségére, vagy erejére mutat s ezen csalhatatlan jel az a vonzóerő, a mely minden államnak, a mely egészséges állapotokkal bir a tulajdonsága, mig azon államnak, mely bizonyos kachexiában szenved, vonzó ereje nincs. Fájdalom, hogy Magyarországnak sincs meg az a vonzó ereje s ezt legszomorúbban bizonyítják a horvát események. Én meg vagyok győződve t. ház, hogy ha volna Magyarországnak az a vonzó ereje, ha Magyarország és Horvátország közt benső barátság állana fenn, ugy a ezímerek kérdése oly nagy mérveket soha sem ölthetett volna. A horvát események csakis lappangó állapotokat hoztak felszínre, annak bizonyítékát, hogy a monarchia ezen felében az állapotok nemcsak hogy nem consolidáltabbak, hanem ellenkezőleg sokkal rosszabbak, mint a monarchia másik felében. És e tekintetben a horvát események nagy meglepetést okoztak nemcsak a bécsi mérvadó körökben, hanem messze külföldön is. Ez jellemző Magyarország állapotaira nézve. Volt egy lizonyos idő, mikor Európában Magyarországnak és a magyar fajnak bizonyos missiót, feladatot tulajdonítottak. Azon súlyos csapások után, melyek Ausztriát az olasz október 8. 1883, 53 és porosz háborúk után érték, Európának aggodalmai lehettek, hogy a népek és tartományok azon agglomeratiója, a melyet a Habsburgház századokon át össze tudott tartani és mondhatni bizonyos szempontból a civilisatió érdekében, hogy ez az agglomeratio szét fog bomlani s akkor tájban Európában általános elterjedt vélemény volt, hogy az államrendszer megváltoztatásával, a magyar alkotmány helyreállításával, ezen agglomeratiónak Magyarország, a magyar faj élesztő erőt fog kölcsönözni. És ez a vélemény nemcsak a külföldön volt elterjedve, hanem itt benn is Magyarországban és Horvátországban reményeket tápláltak a különféle fajok, hogy egy új boldogító aera fog mindnyájunkra bekövetkezni. És ime 16 év múlva azt látjuk, hogy ezen boldogító aera lázadással végződik. Ugy látszik t. ház, hogy a magyar faj feladatát nem töltötte be. Kérdem, hol van az a sok jó barát, kik az absolutismus után Horvátországban voltak, de itt Magyarországon is hol vannak a nemzetiségek közt? Nincsenek. Feltettem magam elé azt a kérdést, vájjon mi oka lehet annak, hogy a magyar magának barátokot nem szerez'? (Halljuk! Halljuk!) Egy franczia iró Montaigu Emil igen érdekes tanulmányokat tett a különböző fajok tulajdonságairól, államalkotási és fentartási képességéről és azt mondja, hogy vannak fajok, melyek tudnak vagy uralkodni, vagy elveszteni. Attilának azon kardja, melyet népe imádott, az volt a czímer az állam alkotására. Távol legyen tőlem t. ház, hogy consequentiát vonjak, mert elismerem, hogy a magyar fajnak érdemei vannak a civilisatió körül, (Felkiáltás a jobboldalon: Ki hitte volna, hogy elismeri!) de egy jellemvonása mégis van, az, hogy gyenge positiójánál fogva nyugat és kelet Európában magát más fajok irányában mérsékelni nem tudja és ezen tulajdonságának tulajdonítom azt, hogy az állapotok a monarchia ezen felében egészen mások, mint a másik felében. Hiszen a dualizmus inaugurálása után, mint valami alapeszme állíttatott fel, hogy a monarchia egyik felében a német, a másikban a magyar uralkodjék. A monarchia másik felében éveken át ezen rendszer szerint kormányoztak, de végre azon belátásra jöttek, hogy az nem természetes állapot, hogy jóra nem vezet, végre találkozott egy államférfi, ki magasabb inspiratio folytán zászlójára ttízte ki a különféle fajok és népek kibékülését. Igaz, ezen államférfinak kezdetben sikere nem volt, de lassanként tért nyer e rendszer, mert az igazságon az egyenjogúságon áll alapja. Nem akarok beszélni Csehországról, Galicziáról, hol oly kifejlődött nemzetiségek vannak, melyek az illető tartományoknak typusát adják meg. De Stájerországban, Karinthiában, Krajnában az egyenjogúság mindenütt keresztül vitetett, ott az igazságügyminister kötelességévé tette az állam-ügyé'
