Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-258

2ä8. országos ülés oJvtóber S. 18S3 Ü9 lehet, ezt minden politikai tényezőnek, de főleg minden magyar kormánynak fel kell karolnia. Az a kérdés, a mely most napirenden van, t. i. a kormánynak a horvát-szlavonországi események alkalmai) ól tett és teendő intézkedéseinek helyessége, szerintem meg nem Ítélhető, ha azt vissza nem vezetjük legalább azon vezérszempontokra, a melyeknek bármely magyar kormány horvátországi politikájában uralkodniok kell; s ezen vezérszempontok t. ház, önként folynak abból a helyzetből, a melyet előbb ecseteltem. Ezen vezérszempontoknak csak egyikét emelte ki a ministerelnök ur nagyváradi beszédében

t mikor arra utalt, hogy midőn el van érve, a minek első sorban eléretnie kell, t. i. a materialis rendnek helyreállítása, akkor a mérséklet terére kell lépni és kerülni kell mindazt, a mi a kedélyek izgatottságát növeli vagy fentartja. Én elismerem, hogy ez az egyik jogos vezérezempont, de ez csakis az egyik szempont. A másik vezérszempont, a mely ezzel legalább is egyenrangú, az, hogy oly kényes talajon minő Horvátország, kerülni kell mindazt, a mi bármely irányban a gyengeségnek jellegét viselheti magán; a magyar állami hatalomnak, ha okosnak hát egyszersmind erősnek kell mutatkoznia. (Helyeslés a baloldalon.) T. ház! Én ezen két vezérszempontból bírálhatom csak a t. kormánynak nem egész horvátországi politikáját — mert ez megtörtént igen kimerítően és nézetem szerint igen helyesen ezen padokról az utolsó ülésben is — de azon eljárását, melyet a fenforgó ügyben követett és melyet ezentúl követni kíván és a házzal előre sanctionáltatni akar. És én nem tehetek róla t. ház, hogy kénytelen vagyok ebben a mindenki által kényesnek ismert ügyben a kormány eljárásának tüzetes bírálatával foglalkozni. Én, megvallom, hajlandó lettem volna ezt kerülni, ha a t. kormány a ház elé csak avval a javaslattal lép, a melyet egyrészt megtenni alkotmányos kötelessége lett volna és mely másrészt tökéletesen elég lett volna arra, hogy ez a kormány is a horvát ügyek tovább fejlődésének ura lehessen, t. i. ha egész egyszerűen a háztól a Horvátországban tett rendkhüli intézkedésekért felmentést kért volna. De a t. kormány midőn ezt a szükséges lépést elmulasztotta, egyúttal egy lépéssel túlment a szükség határán: helyeslést kivan kimondatni intézkedéseért, direetivát vagy felhatalmazást a jövőlen teendőire nézve. És evvel a házat és annak minden tagját mintegy abba a kényszerűségbe hozza, hogy mondjon ítéletet, vájjon igazán helyes-e az, a minek helyeslését kívánja tőlünk és vájjon megtehető és megteendő-e az, a minek előre deeretálása a háztól függ. És itt minden félreértés kikerülése végett, midőn az igy felvetett kérdésre a helyeslésnek feltétlen megtagadásával és a javaslatba hozott megoldási módnak feltétlen elvetésével kell válaszolnom, midőn a kormánynak eljárását ebben az ügyben — azon intézkedésnek kivételével, melyek úgyszólván magától értetődtek és melyek az anyagi rend helyreállítására vonatkoztak — helytelenítenem kell, nem teszem abban az értelemben, mint ha a kormány Horvátország ellen vétett volna valamit. Mert ez irányban én azt hiszem, ugy az egész magyar politika 1867 óta, mint a magyar kormánynak eljárása a fenforgó esetben minden szemrehányástól ment. Nem t. ház, nem Horvátország ellen vétett, — Magyarország ellen vétett az az eljárás, a melyet a kormány ezen sajnos ügyekben kezdettől fogva követett; Magyarország ellen fogna véteni az, a mit a kormány a ministerelnök határozati javaslatának második részében általunk előre sanctionáltatni kíván. Mondám, hogy Horvátországgal szemben ugy a magyar politika egész folyamában, mint a ministerelnök jelenlegi eljárása minden szemrehányástól ment. És én sajnálom, hogy a mit e részben megjegyeznem kell, nem momílíatom szemtől szembe t. horvát képviselőtársaimnak? Nem az én hibám, az ő elhatározásuk, hogy itt jelen nincsenek; és mert jelen lehetnének, azt hiszem, hogy semmi gyöngédségi szempont ellen nem vétek, midőn azokról, mik őket érdeklik, ugyanoly szabadon szólok, mintha jelen volnának. (Helyeslés.) Azon ingerültség, mely Horvátországban Magyarország iránt most nyilvánul, a magyar politika összeségében semmi néven nevezendő igazolással nem hir.(Igás! Ugy van ! a baloldalon.) Csak az tagadhatja ezt, aki az utolsó évtizedek történetéből egyáltalában semmit sem tud, aki nem tudja azt, hogy 1848 előtt Horvátországnak autonómiája csak a horvát vármegyék eongregatió generálisában nyert kifejezést, mely nem törvényhozó testület volt, hanem csak statútum alkotási joggal birt. Bekövetkeztek azután azon események, melyek folytán Magyarországban az alkotmány szünetelt és egy központosító osztrák kormány uralkodott. Ez a kormány nem tett különbséget Magyarországnak és Horvátországnak szabadságára nézve; daczára annak, hogy az akkori kormányzatok Horvátországnak az 1848-iki események alatti magaviseletét hálára méltónak láthatták volna, épen ugy nehezedtek Horvátországra a germanizáló és centralizáló törekvések, mint Magyarországra. Bekövetkezett a magyar alkotmányosság helyreállítása. A magyar alkotmány helyreállítása egyszersmind a horvát szabadságnak feltámadása volt, de nemcsak feltámadása, de autonómiájuknak megállapítása oly mértékben, milyenben azt a történet egyetlen korszakában sem élvezték. (Igaz! Ugy van!) De nem találok a horvátok részéről panaszra okot és szemrehányásra alapot a kormány jelensz