Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-258

258 országos ülés oktdlwr 8 1883. 51 alkotmányos eszközhöz nyúlt, a karhatalomhoz — melyet Szilágyi Dezső képviselő ur is alkotmányos eszköznek nevezett s én tovább megyek, a királyi biztos is alkotmányos eszköz nézetem szerint. — Mondom, karhatalomhoz nyúlt és kineveztetett királvi biztosul — és ezt veszi rósz néven Helfy Ignácz képviselő ur — egy közös hadseregbeli főtiszt. Lehet, ez szokatlan dolog. Magam is elismerem ezt, mert háromszáz esztendeig — s a t. képviselő ur, ki igen sokszor szokott a multakon elmerengni, jó, hogy ha megemlékezik róla — 300 esztendeig, valahányszor a magyar állameszme cltiprásáról volt szó, valahányszor a magyar jogérzet és a magyar törvények megsértéséről volt szó: mindannyiszor, fájdalom, igenis láttunk osztrák hadseregbeli főtisztet. Azt, hogy most végre valahára elértük azt, hogy a magyar állameszme elismertetésére, hogy a magyar törvények megtartására egy közös hadseregbeli főtiszt küldetik ki, no én ezt sérelemnek nem veszem, én ezt határozott javulásnak tartom a múlttal szemben. (Ugy van! jobbfelöl) A kormánynak ezen intézkedését szintén helyeslem. És most következik a határozati javaslat második része. Szilágyi Dezső igen t. képviselőtársam a múlt ülésen tartott fényes beszédében maga kijelentette azt, hogy okvetlenül szükségesnek tartja, hogy mindahhoz, a mi a magyar állam méltóságának megóvása végett, a mi a magyar állam érdekeinek megóvása végett megtörténhetik arra, hogy a kibékülés a horvát testvérekkel lehetővé tétessék: mindahhoz ő szintén szívesen kezet nyújt és továbbá kijelentette beszédében azt, hogy érti azt, hogy a törvény szószerinti szövege értelmezésével, a ezímerck minden felirat nélkül függesztessenek ki, tehát nem ugy, hogy íüggesztessenek ki egyik helyütt ilyen czímerek és a másik helyütt pedig hagyassák meg a gyakorlat. Én, t. ház, azt tartom, hogy miután az első kérdés az volt, hogy a horvát lázongók megfékeztessenek, hogy a magyar állam tekintélye megóvassék, hogy a rakonczátlankodók megbüntettessenek, miután mindez bekövetkezett és ezt tagadni nem lehet, akkor jogában áll ugy a kormánynak, mint a magyar törvényhozó testületnek az, hogy kimondja, hogy az izgalomnak, a felizgatásnak anyagát a lehető legkissebbre kívánja reducálni és ha már most a már eddig is törvényes joggyakorlat alapján kifüggesztett czímerek mindegyike levétetnék, minden egyes czímernél, a mi Horvátországban van, minden egyes községben egy czímerkérdés a kibékülés neve alatt újból felhozatnék, ez nem volna egyéb, mint az izgalomnak tovább táplálása. Most már nem lázongókkal, hanem megfékezett elemekkel van dolgunk : most már az a kérdés áll elő, hogy vájjon a magyar állam tekintélye az által, ha a törvények szószerinti szövege alkalnmtatik a jövőben, csorbát szenved-e? Nézetem szerint nem szenved csorbát. Mert a kik a. kihágásokat elkövették, a kik lázongtak, megfékeztettek, még pedig a nélkül, hogy velük bárki is alkudozásokba bocsátkozott volna; most tehát jogot, nyert arra ugy a kormány, mint a törvényhozás, hogy elmenjen azon véghatárig, melyen az ország tekintélye megvédve van. Kézetem szerint, ha a törvény szigorú, szószerinti szövege alkalmaz!atik, ez által a magyar állam tekintélye csorbát nem szenved. És itt most azon megjegyzésre is kell re flectálnom, melylyel azt hangsúlyozta a képviselő ur, hogy a kormány jelen politikájával kudarezot vallott és határozati javaslata nem egyéb, meghátrálásnál. Kérdem t. ház, ki elől hátrál meg ? (Felkiáltások a szélső baloldalon: A horvátok elöl!) A horvátok elől? Nem tudom t. ház, miképen veheti a t. képviselő ur meghátrálásnak azt, mikor a korinán}' a rakonczátlankodó horvát csőcselékkel szemben a katonai karhatalmat alkalmazta s mikor a bánt, a ki a kormány törvényes rendeleteit végre nem hajtotta, állásától felfüggesztette. Egyszóval azon határokig ment, a meddig az állam tekintélyének fentartását biztosítva látta. Hogy ezt miképen lehet meghátrálásnak venni, azt nem értem. És hogy akkor, mikor a kibékülés stádiuma állott elő, hogy akkor nem a boszú érzete által vezetteti magát s nem arra vállalkozott, hogy a helyzetet jövőre összebonyolítsa, hanem arra, hogy az izgatástól a tápot elvonja, ezt sem lehet meghátrálásnak nevezni. Felhozta továbbá Helfy képviselő ur azt, hogy a Keleten folytatott politika s különösen a boszniai oka annak, hogy a horvátokkal idáig jutottunk. Kérem Helfy képviselő urat, szíveskedjék párhuzamot vonni a monarchiának, a volt osztrák monarchiának és a jelen monarchiának keleten gyakorolt befolyása közt a múltban és a jelenben. Á sanstefanoi békét megelőző időben sem a volt osztrák, sem az osztrák -magyar monarchia nem gyakorolt befolyást keleten, hol az orosz és pánszláv üzelmek ugy folytak, hogy monarchiánknak csak akkor volt tudomás;! róla, mikor a hamu alatt égő zsarátnok lángokban csapott ki: holott ezzel szemben tagadhatatlan, kétségbevonhatatlan az, hogy jelenleg épen keleten, ha nem is elég arra monarchiánknak befolyása, hogy maga külön czélzatait megvalósíthassa, de arra mindenesetre elég, hogy az orosz, a pán-szláv törekvéseknek megvalósulását megakadályozhassa. (Helyeslés jobbfelöl.) És most t. ház, nem akarván megemlíteni a horvát administrationális miseriákat, mert ázol;. orvoslása, nézetem szerint a horvát tartománygyűlés által eszközölhető s azok felemlítését ott tartom helyén valónak, még csak egyet vagyok bátor előterjeszteni. (Ralijuk!) És ez az, hogy én is osztozom Szilágyi Dezsőt, képviselőtársamazon 7'