Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-258

ifi 258. országos ülés október 8. 1883. zatokba krajczárok nem szoktak felvétetni, hanem kerek összegek tétetnek ki. Innen van, hogy az 50 krajczár nem vétetett tekintetbe, hanem helyette a forint irányoztatott elő. Ez egyébiránt nem utalványozás, a mely betű szerint végre is hajtatik, mert hisz a fizetés a nyugtatványokban kitett összegek alapián és szerint történik. Különben ez általánosan bevett szokás. A ministerium költségvetései hasonlóképen készülnek. A mi a másikat illeti, a t, ház hét jegyzőt választott s ezeknek havi egész napidíja vétetett számításba. A szavazásnál Polónyi képviselő ur indítványának azon része jönne kérdés alá, a melyben indítványozza, hogy ezen hét jegyző egyike, gróf Pejacsevieh Tivadar ae kapjon napidíjakat s igy az elnöknek utasítás adassék hogy a napidíjat e speciális esetben ne utalványozza. Ez ugyan — megvallom — igen különös dolog; de a t. ház tagjai majd Ítélnek benne belátásuk szerint. A kérdés nézetem szerint az leend, elfogadja-e a ház a jegyzőkre nézve az előrányzatot vagy nem? (Helyeslés.) Ha az elfogadtatik, akkor a határozati javaslat utolsó része felett azután majd külön lehet szavazni. Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e elfogadni a bizottság jelentésének második tétele alatt a 7 jegyző számára felvett összeget az előirányzat szerint? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Most kérdem, méltóztatik-e elfogadni azon utasítást, mely az indítványozó ur határozati javaslatában foglaltatik, mely szerint ti i. gróf Pejaesesich Tivadar jegyző részére ne történjék meg az utalványozás ? (Felkiáltások: Nem fogadjuk el!) Kimondhatom, hogy nem fogadtatík el. E szerint az előirányzat második pontja elfogadtatott. A többi pont ellen észrevétel nem tétetvén, azokat elfogadottaknak jelentem ki. Rakovszky István jegyző (olvassa a képviselőház pénztáicínak kimutatását az 1883. május— június—Julius—augusztus—szeptember havi kiadásokról). Elnök! Tudomásul vétetik. Következik a napirend második tárgya: a ministerelnök ur által beadott határozati javaslat folytatólagos tárgyalása. Orbán Balázs: (Halljuk!) A köz-, sőt még a magánéletben is a pénzt kérő és pénzért zaklató emberek nem szoktak nagyon kedveltek lenni s igy a ministerek közt legkevésbé van rokonszenves helyzete a pénzügyministernek, a ki helyzeténél fogva mindig pénzt kér és pénzért zaklat. A mi pénzügyministereink helyzete még más pénzügyministerekénél is rosszabb, mert hát ő pénzt kénytelen felcsikarni, adóvégrehajtóinak nagyon utálatos közegeivel nem is annyira az ország szükségleteire — a mi szelidítné a felgerjedést —- hanem a közügyek révén, azért, hogy kiliferálja Bécsbe. S most mégis — mint az igazságnak barátja — kénytelen vagyok pénzügyministeriink eljárását ugy lényegében, mint formájában helyeselni; mert el kell ismernem, hogy ő ugy a czímer-kérdésben, mint a házzal szemben helyesen járt el s azon magatartást követte, a minőt egy ministernek felelősségénél fogva, ugy a haza, mint a parlament iránt tanúsítania kell. Hogy Horvátországban a magyar állam jelvényét kitűzette, azt én s hiszem, senki nem fogja e házban rosszallani, mert azoknak már kezdettől fogva hirdetni kell vala ott a magyar állam fónségi jogát. Hiba legfölebb abban van, hogy későn történt, hogy csak itt-ott és nem minden adóhivatalnál egyszerre történt és hogy az nem a legnagyobb nyilvánossággal és ünnepélyességgel, hanem ugy suttyomban, éjjel történt. Hanem abban már nem helyeselhetem a minister ur magatartását, hogy az egyszer jogosan kitűzött ezímereknek eltávolításába s igy helyes eljárásának desauválásába — a ministerelnök ur határozati javaslatának elfogadása által — bele egyezik. En megvallom, ezt következetlenségnek vagyok kénytelen jelezni. Helyeselnem kell azonban a pénzügyminister ur magatartását abban, hogy eljárásáról önként, minden felszólítás és unszolás nélkül, egyszerű kötelesség érzetből számot adottá háznak s a czímerkitétel történetét, előzményeit és indokait velünk megismertette s ez által parlamentaris érzékének tanú bizonyságát adta. A pénzügyminister ur ezen őszinte eljárása — ha akaratlanul történik is, de a dolog termesze ténél fogva — elitélése a kormányelnök ur eljárásának, a ki exposéjában — meíylyel határozati javaslatát beterjesztette — elmulasztott;! a ezíinerek kitételét követett zendülésről s egyáltalában a horvátországi eseményekről a háznak hivatalos jelentését beterjeszteni. S a midőn Heify barátom ezért méltán megróvta s a ministerelnök ur felállott, mindenki azt várta, hogy e mulasztását utólagosan fogja helyre hozni. S im a ministerelnök a helyett mond egy kevéssé sikerült polemicus beszédet, az előző szónokok beszédeire refiectálva, a melyben igyekezik minden felelősségeta korábbi kormányokra hárítani s azokat mintegy bűnbakul oda dobni a közfelháborodásnak. Hát t. ház, nekem nem lehet hivatásom a korábbi kormányok eljárását védeni, elég bűn emléke tapad azokhoz; hanem már Helfy barátom előlegesen megjelölte, hogy a szerencsétlen emlékű közösügyes kormányzat 15 évének több mint fele a ministerelnök ur számlájára esik s ez bőven elégséges lett volna arra, hogy a korábbi kormányok mulasztásait és hibáit helyrehozza. (Igaz! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur azzal menté magát a hivatalos jelentés mellőzéseért, hogy interpellátióra