Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-279

396 2m országos ülés deezember 5. ISS3. én is csatlakozni, hogy a mélyen t. elnök ur ezen dologra nézve jövőre méltóztassék megtartani azon mérsékelt eljárást, mely eddig gyakoroltatott és mely az elnök részére mindnyájunk osztatlan tisz­teletét biztosítja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Sajnálom, hogy a t. képviselő ur belebocsátkozott e tárgyba, annál is inkább, mert a házszabályok szerint elnöki figyelmeztetésemet vita tárgyává tenni nem lehet. (Helyeslés a jobb­oldalon, nyugta 1 ans-g a szélső baloldalon.) Mocsáry Lajos: A házszabályokra mindig lehet hivatkozni. Elnök: A házszabályok azt rendelik, a mit én az imént felhoztam. De ezt mellőzve, nem ugy fogom én fel elnöki kötelességemet, hogy a zajban gyakran nem hallható sértő szavakkal szemben később ne intézhessek figyelmeztetést az illető képviselő urakhoz. A háznak egyetlenegy pártjára nézve sem volna ez kívánatos. (Tetszés a jobb­oldalon.) Én akként fogom fel elnöki kötelessége­met, hogy a vita hevében egymás ellen irányuló éles nyilatkozatokat ugy igyekezzem mérsékelni, hogy a ház békéje meg ne zavartassák. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) Ezt pedig elnöki állásomból folyó kötelességem parancsolja nekem s azért ké­rem is a t. képviselő urakat, tartsák magukat a házszabályok rendeletéhez, a mely szerint az elnöki nyilatkozatok vita tárgyává nem tehetők. {Élénk helyeslés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Ha az elnök nem felel meg feladatának, ott van a legközelebbi elnökválasztás, tessék helyébe más elnököt választani. (Helyeslés jobbftlöl.) Én igyek­szem teljes igazságossággal vezetni a tanácskozá­sokat és iparkodom arra hatni, hogy azok ne legye­nek élesen hangolva, hanem nyugodtan folyjanak. A mit erre szükségesnek látok, azt teszem én be­látásom szerint, egyebet nem. (Elénk helyeslés jobb­félől Felkiáltások: Napirendre !) Madarász József: A házszabályokhoz kí­vánok szólani. (Felkiáltások jobbfelől: Napirend! Napirend !) Mindenesetre kötelességemnek tartom mind­azon jogokat, melyek a házszabályokban at. elnök urnak adatnak, figyelembe venni és tisztelni, de kötelességem egyúttal, mint képviselőnek kép­viselői jogaimat is figyelembe venni és az elnök urat kötelességére figyelmeztetni. (Nagy zaj jobb­felől.) Mindazon jogot, melyet a házszabályok az elnöknek megadnak, oly esetre, a midőn valamely képviselő, ha akár a ház tekintélyével, akár a par­lamenti illemmel meg nem egyező kifejezést hasz­nál, hogy arra nézve a figyelmeztetést, arra nézve a rendreutasítást, sőt a szótól is elvonást az elnök kimondhatja, miután már a házszabályok sajnála­tomra igy rendelik, ezt tiszteletben tartom. De oly kijelentéseket, hogy az elnöknek ezentúl bármely kifejezésre, a melyet ő egyik képviselőtől a má­sikra nézve élesebbnek tart, megengedem ugyan, hogy nem mint elnök, hanem a házszabályok ren­deleténél fogva tenni jogosítva van, csak azt óhaj­tom, hogy ezt azután figyelmeztetésnek, rendre­utasításnak ne vehesse és annak következtében a szót az illető képviselőtől meg ne vonhassa. Bo­csásson meg a t. elnök ur, ha felállottam, hogy arra kérjem: ezt gyakorlatba ne hozza. Igen, én is kívánom, hogy egymás iránt a legnagyobb illede­lemmel, (Zaj a jobboldalon.) a parlament és az elnök tekintélyének fentartásával tanácskozzunk ; de higyje meg a t. elnök ur, ha netán az következnék be, hogy ilyen élesebb kifejezésért megvonná a szót az illető képviselőtől, bizony nem tudom, mi hatalma lehetne a t. háznak, a képviselőt jogaitól a házszabályok ellenére megfosztani. Nem szeret­ném, hogy ez történjék, ezért tartottam kötelessé­gemnek felszólalni. (Zaj a jobboldalon. Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Én nem vontam meg senkitől sem a szót. Én csak azért szólok elnöki kötelességemnél fogva ilyenkor közbe, hogy a mint már ki is nyi­latkoztattam, a pártoknak egymás közti élességét, a mennyire lehet moderáljam. (Zajos helyeslés.) Következik a napirend és pedig az indítvány és interpellátiós könyv felolvasása. Berzeviczy Albert jegyző: Jelentem a t. háznak, hogy sem az indítvány, sem az interpel­látiós könyvben újabb bejegyzés nincs. Elnök: Következik a földadó, házadó, tőke­kamat- és járadékadó, valamint az általános jöve­delmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása és pedig az előadói zárbeszéd. Hegedüs Sándor előadó: T. képviselőház! Még csak abban sem hasonlíthatok a görög bölcs­höz, (Nagy derültség és zaj a szélső baloldalon) hogy azt mondhassam: üss, csak hallgass meg! mert engem már ütöttek. (Derültség.) S igy azt hiszem, sokkal méltányosabban kérhetem a t. ház minden oldalát, méltóztassék kegyes figyelmével rövid időre megajándékozni.íiIaZ/wk .'Halljuk !)Nem fogok én mindazokra az észrevételekre és elmefuttatá­sokra ellenmegjegyzéseket tenni, a melyek a jelen törvényjavaslat tárgyalása folyamán e házban fel­hozattak, mert nem vagyok rossz poéta — hogy mindenre cadentiát mondjak. (Te ! szés jobbfelől.) Én a tárgy érdemét tekintem és a tárgy érdeme ellen felhozott észrevételeket egészen tárgyilagosan cso­portosítani fogom s iparkodni fogok kimutatni a t. ház előtt csekély tehetségem szerint, hogy az észrevételek részben alaptalanok, részben túlzot­tak, sok tekintetben pedig absolute semmi össze­függéssel és következéssel nincsenek a törvény­vasíat tárgya és czíme iránt s ennek következtében argumentumul e javaslat elfogadása ellenében «em hozhatók fel.

Next

/
Thumbnails
Contents