Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-278
273. oruágAs Hlés deczewber 4. 1883. 383 Mindenik!) midőn általában ilyet mondott ki 34 képviselőre, ez több mint, a mi a parlamenti illemmel összefér. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltás a szélső balon: JDe igaz!) Thaly Kálmán: T. ház! E nagy fontosságú törvényjavaslat már napokig tartó fenforgó hosszú vitáját hosszú beszéddel tovább nyújtani nem szándékozom, csakis adandó szavazatomnak indokolásául vagyok kénytelen röviden telszólalni és hozzá az előttem szólott Vuchetich és az előtte szólt egyik szónok megjegyzéseire kell némi viszonészrevételeket tennem. (Halljuk!) A t. túloldal — mint tudva van — a maga értekezletén a kormányelnök által bizalmi kérdéssé állítván fel a törvényjavaslat meg vagy meg nem szavazását, elhatározta, hogy ezt elfogadja, ennélfogva ezt megszavazzák a többségen lévő képviselő urak. Viszont ezzel szemben a mi álláspontunk tiszta már csak azon egy és részünkre döntő oknál fogva is, hogy azon közjogi alapelveknél fogva, melyeket én és képviselőtársaim vallunk, mi a törvényjavaslatot egyáltalában meg nem szavazhatjuk. (Helyeslés a szélső halon.) Nem szavazhatjuk meg azért, mert séma jelen, sem általában más kormányt, mely ezen közjogi alapon foglal helyet, támogatni nem szándékozunk, kivált új adóemeléssel épen nem. De továbbá meggyőződésünk, mint a vita folyamán már többek részéről kifejtetett, szilárd meggyőződésünk az, hogy minél tovább mennek önök a most fennálló közjogi rendszeren, annál inkább bebonyolodnak s közeledünk az államtönk felé, mert ezen helyzetből az önálló vámterület s hozzá teszem még, az önálló hadügy nélkül kibontakozni nem lehet. Nekünk sarkalatos alapelveink tiltják e törvényjavaslat elfogadását, de azon kivül tiltják ama számos itt kifejtett nemzetgazdasági okok is, melyeket ismételni hosszá volna. Azonban fel kell hivnom a t. ház figyelmét arra, hogy bár a túloldalról is szólaltak ma fel szónokok, tegnap szintén, még sem vállalkozott senki arra, hogy ama nagy fontosságú megdönthetetlen adatot, mely ezen új adóemelést leginkább elitéli s melyet Somssich t. képviselőtársam hozott fel, hogy mondom azon nagy fontosságú adatot még csak meg sem kisérlette senki megczáfolni. (Igaz! balfelöl.) Pedig ezen egy adat elég arra, hogy elvettessék e törvényjavaslat. Az, midőn Somssich t. képviselőtársam kétségbevonhatatlan adatok alapján összehasonlította Porosz és Francziaország föld- és egyenes adóját hazánkéval, a miből kitűnt, hogy Magyarország földadója jelenleg is már több, mint háromszorosa Poroszország földadójának és több mint kétszerese Francziaország földadójának, a hol pedig a föld jövedelmezősége hasonlíthatatla nul nagyobb, mint hazánkban. Maga ez egy ok, melyet senki sem kísérlett | megczáfolni, a közjogi alaptól eltekintve, elég arra, hogy szavazatommal e törvényjavaslatot elvessem. De a mellett még csak egy okra szorítkozom, mely szintén nagyon döntő, legalább előttem, az t. i., hogy én ezt a törvényjavaslatot per abaolute igazságtalannak tartom, a mennyiben ez azon elvet szentesíti: onnan, venni, a hol van, nem onnan, a hol jogos, hanem csak a hol még valamit lehet markolni. Mint már mások is megjegyezték, ez valódi rabló-politika, valódi rabló-gazdálkodás. Azon földbirtokosokat jobban megterhelni, kiknek még betáblázott adósságaik nincsenek, ez igazságtalan dolog. Mondja aztán a t. többség bármely tagja, hogy a földbirtokos osztályt más szegényíti meg, mint az adó! (Igaz! a szélső baloldalon.) Tegye a kezét mellére s vallja be, hogy a most szőnyegen fekvő törvényjavaslat azt a birtokost nyomja erősebben, a kit takarékosság, ügyes gazdálkodás megkímélt az adósságtól. Mert e törvényjavaslat pedig oda fog vezetni. De fokozza ez igazságtalanságot még egy más tény, mely nagyon szembeszökő. Tudjuk ugyanis a kataszteri munkálatokból, a már eddig napvilágra került adatokból, hogy az országnak épen azon részei, megint amaz említettem rablópolitika révén szándékoltatnak jobban megterheltetni, mely részei még valamivel jobban birják, mint a már elszegényedettek. Utalok a dunántúli kerületre, különösen a szombathelyi kataszteri kerületre, hol az általam tegnap megtekintett adatok alapján átlag az új kataszter szerint 25—30-50%,-ig fog felemeltetni az adó. Utalok a győri stb. dunántúli vármegyére. Általában a régi Pannónia területén, hol a mezőgazdaság eddig legjobban virágzott, 25 — 30—50°/olesz az adóemelés átlaga a kataszter eddigi adatai következtében, kérdem már most t. ház, vájjon az országnak oly részeit, a hol 25 — 30, sőt 50°/ 0 földadó-emelés lesz, ráadásul még 4 l / 3 °/e pótadóval terhelni, nem igazságtalanság-e és közgazdaságilag magát nem megbőszülő káros elv-e? De mikor ezen törvényjavaslatnak nemzetgazdaságilag hibás alapokon való nyugvását ismerem, távol vagyok attól, hogy azt támogathassam, mert teljes erővel kell küzdenem. Ezek főképen azon tekintetek, a melyek nemzetgazdaságilag és közjogilag tiltanak el engem attól, hogy szavazatomat a fenforgó törvényjavaslatra adjam. Ezek előrebocsátása után legyen szabad a ma hallott két szónok beszédére némileg reflectálnom. Az egyik Körösi Sándor képviselő ur, a ki hosszú felolvasásokat tartott beszámoló beszédéből és habár mi nem voltunk is valami kíváncsiak, de türelemmel hallgattuk meg őt. Sok mindenről beszélt. Beszélt többek közt magas toronyról, az onnan való magas látkörről, a mély kútról és a mély belátásról. A képviselő ur phantasiájának létráján felmászott az államadósságoknak csaknem egekig érő tornyára és onnan mély belátással lenézett a
