Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-277

364 277 országos, flléi- deczember 3. 188S. ugyan mindjárt, a tárgyalás első napján azt mondotta nekem, hogy „a papnak türelmesnek kell lenni" ; modotta pedig ezt akkor, mikor előadói beszédében Helfy Ignácz t. képviselőtársam külön véleményét támadta meg, a helyett, hogy azt igyekezett volna kimutatni, hogy e törvényjavaslat miért jó, miért kell azt elfogadni és miért vállalta magára, hogy az előadói székből ezen több mint 3 milliónyi emelést a t. háznak ajánlani fogja? midőn mondom, e helyett csak mindig czáfoló beszédet mondott, bevallom, türelmetlen voltam, vártam és közbeszólottam: „Halljuk az indokot!" azt jegyezte meg, hogy az indokokat el fogja mondani. De bocsásson meg a t. előadó ur, én azon indokokat hiába vártam. Egyetlenegy indokot hozott fel beszédének végén, de az is csak látszólagos indok volt, ugy hogy az ily eljárással szemben csakugyan jogosan kérdhetem : „quousque tandem abutere patientia nostra?" S ezt tenni a házban e vita folyamán nemcsak joga bárkinek, de már ma kötelessége. Én pedig kétszeres kötelességemnek érzem azt, mint a ki figyelemmel hallgattam végig azon per-patvart, mondhatnám házi vitát, mely a jelenlegi kománypárt és a volt Deákpártnak legkitűnőbb tagjai közt folyt; a ki már nem egyszer voltam fültanuja azon folytonos szemrehányásoknak, melyeket a múltból merített okokkal támogattak. És ime t. ház, én is azon helyzetben vagyok, hogy kötelességemnek érzem egy komoly kérdést intézni a t. előadó úrhoz, mert hiszen volt idő, mikor a t. ministerelnök úrral én is egy politikai zászló alatt küzdöttem, ugyanazon elvekért lelkesültem és ugyanazon elvekért lelkesedett a t. előadó ur is oly nagy számra növekedett vezérezikkeiben. Volt idő, mikor a t. ministerelnök urnak politikai zászlóján az önálló vámterület, önálló hadsereg, önálló külképviselet, ezeknek a külhatalmak általi elismertetése volt felirva. Ez lebegett mint eszménykép én előttem is. Volt idő, mikor azon bihari pontok alapján eljövendőnek hittem Magyarország állami önállóságát és azt hittem, hogy aíí önálló hazában a földművelés, ipar és kereskedelem fel fog virágzani; a községek törvényhatósága, egyházak önkormányzati joga ki fog fejlődni; amikor majd egy boldog hazában ínég boldogabb nép megnyeri a vallás-szabadság áldásait és különböző nyelvű' és felekezetű nemzetiségek a hazaszeretet által e-gygyé leendenek. — Az előadó ur is reményiette, mert hirdette hosszá czikksorozatban ugyanezeket mint a ministerelnök ur tanait. •— És ma t. ház, ama balközép, a melynek egykor tagja voltam, a mely a magyarságnak zömét foglalta magában, ma azon párt — igenis eljöttnek látom az időt, hogy e házban megkérdjem — hol Folt s mivé lőn? Hát azon balközéppárt csak azért robbantatott szét, hogy beleül a ministerelnök ur a ministerelnöki, és Hegedűs képviselő ur az előadói székbe? Ez-e az eredmény, a miért lelkesültünk és küzdöttünk, a miért Magyarország középosztályának nagy zöme elhagyta az elvi küzdelem terét s politikai múltjával szakított? Valójában a hangulat komoly és elkeserítő e házban, de ha kimegyünk e házból, ott még komolyabb és még elkeserítőbb az. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én nem tudom t. ház, közülünk kiki midőn e hazában szerteszét jár, miként lát és mit tapasztal. De azt tudom, hogy engemet megdöbbentett Hermán képviselő urnak azon nyilatkozata, hogy mikor ő a halászati műszerek gyűjtése végett az ecsedi láp szélén megjelent s mikor azon egyszerű pákásznak halász-eszközeit összeírni akarta: az az egyszerű pákász megdöbbent és azt mondta, megkérem az urat, vájjon nem-e új adó kivetése végett akarja összeírni azokat; én, a hol jártam, mindenütt hasonlót tapasztaltam. Hittem, mint mondám, hogy a bihari pontok alapján hazánkban a földmivelés fel fog virágzani. És most mit látunk, ha szerteszét járunk és nemcsak a fővárost tekintjük ? Az országnak minden részein, még a haj dan leggazdagabb alföldön is. a földművelő nép a napról napra tengődnetésért küzd s a nemzet nagylelkűsége által felszabadított jobbágy immár nagyrészben más urat, még pedig sok helyen idegent cserélt. Az V* úrbéri telek szétszakittatván, az adóteher alatt kénytelen a föld népe az igaerőt, mely manká j ához szükséges, olcsó áron elvesztegetni. Ugy, hogy az alföld régi leggazdagabb terein most két gyenge lóval vagy két tehénnel végzi, vagyis inkább kínozza földmunkáját: és a mi terem, az aztán silány és azt sem ő hordja be, hanem az adóvégrehajtó hordja el. (Ugy van! a szélsőbalon.) Ha ma megtekintjük a különböző vidékeken a marhaállomány létszámát, az oly csekélyre apadt le, hogy valóban meg kell ütköznünk rajta. Nem levén ezen gazdasági ágból sem bevétel, pusztuló ban van a ház, melyre új pótadót vetni akarnak és roskadozóban vannak a gazdasági épületek. A hol pedig mint község még jobbacska erővel birnak és tény észjószágot szereznek be, az is csak arra szolgál, hogy legyen az adóvégrehajtás czéljából mit lefoglalni. És azon tenyészállatok megtarthatásáért minden hónapban különböző küzdelmeket folytatnak s valóságos harezot vivnak a különböző végrehajtókkal. (Ugy van! balfelől.) Ha tekintjük az ipart, ott is azt találjuk, hogy adatott ugyan nékiek iparszabadság, de ez is olyan, mely ellen gyakran jő a ház elé kérvény, sürgetvén a törvény revisióját. Méltóztassanak elhinni, hogy kevesebb adóért szívesen elengednék azon reáj ok vészessé lett szabadság nagyrészét és ime mégis az ipartörvény kért revisiója helyett nyernek új jövedelmi pótadót. Mit szóljunk az egyes községek- és törvény-