Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-276

270. országos Hlés äVczember 1 1883 341 évtizedeken át feltűnően pártolja a neológokat; pl. azt határozta, hogy csakis a neológ községek tekintetnek cultusközségeknek. Csak ezeket tekinti a kormány a zsidóvallás képviselőinek, holott legalább Magyarországon az igazi zsidó vallást az orthodoxok képviselik. Rósz taeticát követ a kormány és a többség. Azt hallottuk az előadó úrtól, hogy ezen kérvény a ministeriumhoz utasittatik tanulmányozás végett, hogy egy számos municipium által támogatott kérvény, melyet a földművelők egy jó nevű képviselője: gr. Dessewffy Aurél által nyújtattak be, a ministeriumnak adatott ki tanulmányozás végett. Ugyanez történt az iparosok, valamint a szerény és rosszul fizetett törvénykezési tisztviselők kérvényével is. Igen furcsa t. ház, hogy ezen kérvényeket hasonló sors érte. Ugy látszik, valami vegytani rokonság van a hivatalnokok rósz fizetése, az ipar tengése és a földművelés hanyatlása, valamint a zsidó kérdés között. Látjuk, hogy a kormány nem akkor lesz ideges, mikor Somogymegyéről van szó, hanem akkor, a mikor a zsidókérdés kerül szőnyegre, mert minden áron ki akart térni ezen kérdés tárgyalása előtt, mert tanulmányozás végett utasítani valamely kérvényt a ministeriumhoz, annyi, mint azt az archívumban eltemetni, vagy ad graecas calendas elhallgattatni. Ezen taetica a ministerelnök urnak egy hét előtti felszólalása alkalmával tetőpontját érte, a mennyiben kijelentette, hogy a sajtószabadság megszorítását, illetőleg az 1848 : XVIII. t.-cz. 14. §-ának korlátozását fogja esetleg kérni. E czikk pedig arról rendelkezik, hogy azt, a ki az országgyűlési beszédeket igazán és híven közli, üldözni nem szabad. Tehát oly czikkre utalt a ministerelnök és a belügyminister ur, a melynek megszüntetésével a parlamentarismus még illusoriusabbá tétetnék, mint jelenleg. Hisz tudvalevő dolog, hogy ismét csak egy bizonyos osztály kezében van az országgyűlési beszédek közlésének ügye. Tudjuk, hogy ez képezte küzdelmeink tárgyát 48 előtt, hogy ennek élén állott Kossuth Lajos, és hogy ennek korlátozása megfosztaná a parlamentet azon előnytől, hogy bizonyos panaszok szóba hozattassanak. Hogy megértsük a még távolban levő taeticát, engedjék meg arra utalnom, hogy ez nem más, mint a zsidó hadjáratnak és hareznak fő-fő momentuma, mely abban áll, hogy minden áron és mindenek felett azon igyekszik, hogy a kérdés agyonhallgattassék, mert a zsidóság ha nem tudja is, legalább sejti, hogy ha alaposan vizsgáljuk, hogy az egyenjogúság elve alkalmazható-e a zsidóságra, csakhamar oda fogunk jutni, hogy bizony épen az egyenjogúság tiltja azt, hogy egy osztály kerítse kezébe a modern kor és társadalom hatalmi eszközeit és oly módon alkalmazza és gyakorolja azokat, mint a zsidóság. ÓnodyGéza: ügy van! Simonyi Iván: A zsidók e tekintetben oxyanok, mint azon lovag, a ki hadonáz a karddal és bizonyos előnyöket vív ki állásával és a ki, ha vele szembeszáll valaki, eldugja a kardot, sőt a fűhözdához kapkod, hogy bizonyítsa, hogy kard sohasem volt kezében. A zsidók a hatalmi eszközöket birják, de azokat csel által kerítették kezükbe. Ónody Géza: Ugy van! (Derültség.) Simonyi Iván: De valljuk be nyíltan, ha egyszer az összes nemzsidó világ tudni fogja, hogy mily eszközök által jött ezen hatalmi factorok birtokába és hogyan gyakorolja, mily czélokra: akkor megszűnik a zsidókérdés, azért összes törekvésünk oda irányul, kitérni ezen kérdés elől, ezen kérdésnek nem tudnak szembe nézni és ezen kérdenek higgadt, objectiv tárgyalásától elvonják a talajt. És ime látjuk újból, ezen szőnyegen levő kérvénynek a ministeriumhoz való utasítása bizonyítja, hogy bizony a kormány e tekintetben a legkészségesebben segédkezet nyújt a zsidóság ezen fő kívánalmának. Tudom azt és meglehet, hogy a ministerelnök ur, a parlamentnek vezére, azon sokszor hallott ellenvetést fogja felhozni, nem tudom, fogja-e tenni, hogy a zsidókkal szemben máskép áll a dolog, mert nagy az ellenszenv a zsidóság ellen, tömérdek gyúanyag van felhalmozva, tehát minden felvilágosító szó újabb szikra, mely a gyúanyagot légbe röpítheti. T. ház! Engedjék, hogy arra irányozzam a t. ház figyelmét, hogy az ily érvelés nebánts virággá teszi a zsidót, sőt mi több, az ily érv egyenesen charta biancá-t ad egy osztálynak mindenféle visszaélésre. Hogyan remélhetjük, hogy azokat a visszaéléseket törvényes módon orvosolhatjuk, ha még a kritika sincs megengedve, ha még a kritikában is veszélyt látnak. Hogy pedig menynyire nem igaz azon állítás, hogy ez volna a szikra, hanem hogy inkább a mécs, a mely felvilágosít, bizonyítja egy körülmény, melyet nekem, miután annyi támadásnak vagyok kitéve, felhozni szabad legyen. Egyetlenegy antisemita képviselő kerületében sem fordult elő legkisebb zavargás, sem ablakbeverés, sem egyéb még megengedett tüntetés sem, már pedig annyi hizonyos, hogy a mi választókerületeinkben leginkább ismerik tevékenységünket, ott leginkább olvassák beszédjeinket már csak azért is, hogy kritizálják, egyszóval ott azon anyag leginkább el lett hintve, melyet mi szétszórunk. Bizonyítja, hogy ezen felfogás nem helyes, Németország példája, melyre az ellenpárt egyik igen szellemes szónoka, Mezei Ernő képviselő ur oda utalt, azt mondván, hogy Németországban a vas fegyelem le tudott tartani mindenféle kihágást. Röviden mondva, épen az ellenkező áll. Én beutaztam Németországot, ismerem, tapasztalásból beszélek, Németországban minden városnak megvan a , maga reform- vagy antisemita egylete, minden vá-