Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-276

342 276 ovszágos ftlés deezeinber 1. 1883. rosnak megvan antisemita lapja és daczára annak, vagy épen azért Németországban még a legkisebb zavar sem fordult elő. Sőt, hiszen ez természetes törvény, minden emberben van sok indolentia. Az a körülmény, hogy nyíltan tárgyaltatik az a kérdés; hogy az egyik meghallgatja, a másik tartja a felolvasást, annyira megnyugtatólag hat a kedélyekre, hogy ott nagyon is akadémikus módon tárgyalják, mert a birodalmi tanácsba csak az egy Stöcl er-t tudták beválasztani, tehát a német Reiehstagban csak egyetlen egy antisemita képviselőül. Hogy mennyire nem igaz Mezeinek állítása, hogy Németországban csak a vasfegyelem tudta letartani a forradalmat, ezt pedig Magyarországon nem lehet várni, rövid epizóddal szolgálok, melynek tanúja magam voltam. Engedvén azon felhívásnak, mely hozzám érkezett, CheiMiitz városában, nyilvános helyen, színházban ottani szokás szerint szóltam ,; néphez. Az odavaló lapok roppant hajszát kezdtek; immár ideje, hogy megszűnjék a német kedélyesség, mi majd a magyar embernek meg fogjuk mutatni az utat, ki azért jött ide, hogy a háború üszkét dobja a honpolgárok közé. (Derültség.) Megj egyzem, hogy Chenmitz Németország Manchestere,Birminghamja, a legnagyobb gyárváros, hogy ott túlnyomó többségben vannak a socialdemokraták és ott mindig socialclemokrata képviselőt küldenek az országgyűlésre. A hajsza zsidó által volt irva és zsidó modorban tartva; és ime nagy csodálkozásomra másnap azt olvasoai ugyanazon lapban, hogy Simonyi különösen mérsékelten szólott. Egy másik székvárosban egy magas állású állami hivatalnok, a kinek nevét engedjék meg, hogy elhallgassam, mert körülbelül azért látszott oda küldve lenni, hogy az ottan tartott nyilatkozatokat ellenőrizze, felszólalásom után velem koczintott (Derültség) és körülbelül azt mondta, hogy ha a magyar antisemiták igy beszélnek, akkor ő azt kívánja, hogy jöjjenek Németországba, (Derültség és felkiáltások: Mehetnek!) mert azok mérsékeltebben beszélnek, mint a németországiak. (Derültség.) Önök ezt nevetségesnek tartják, én pedig ottan többet mondtam, mint itthon szoktam, de különbség van köztünk és Németország között. Németországban vasszigorral haj tátik végre a törvény, de egy törvény van a zsidóra és keresztényre, ott nem alkalmazzák máskép a törvényt a zsidóra, mint a keresztényre. Magyarországban van német párt, van szláv párt, a melyeknek tendentiája centrifugális, az államra veszélyes, mindazonáltal annyira becsülik a szabadságot, hogy tudtomra nem jutott eszébe senkinek indítványozni, hogy a nemzetiségi rágalmak miatt megszüntettessék a sajtószabadság. Önök azt fogják talán mondani, hogy az izgatást meg kell tiltani, mert veszélyes, hogy a reformot nem akadályozza senki. Bocsánat, itt ellenkezőleg van. A mi Istóczy képviselő urai illeti, nemcsak én, de meglehet ellenfelei is tisztelik benne az elvhűséget és szívósságot, melynél fogva nem lankadt el rámutatni az ország rákfenéjére. De nem tagadhatom, hogy köztem és Istóczy képviselő ur között van némi elvi különbség. Én mindig igyekeztem a zsidókérdést a társadalom és az állam factoraival együtt megoldani, én agrárius voltam, én az iparkérdést fejtegettem, én kimutattam, hogy a jelen választási eljárás téves, mielőtt antisemita párt volt az országban. Meglehet, hogy hiba volt tőlem és meglehet, hogy én is azon nagy hibában voltam, mint önök nagy része, de bennem nem hiányzott a jóakarat, hogy szerény erőmhöz képest sürgessem ezen kérdések megoldását és kerüljük a mennyire lehetséges, az osztályharczot. Ezen elveknek adott kifejezést azon lap, a mely 12 év óta tulajdonomat képezi, t. i. a „Westungarische Grenzbote" és ime, mit látunk? A röpirat,, a mit a „Függetlenség" irt, nem lett kitiltva a monarchia másik felében, de a „Westungarische Grenzbote'', a mely reformlap volt és e kérdéseket békés utón tárgyalta, kitiltatott az osztrák tartományokból; pedig ilyesmi lehetetlen, hogy a kormány tudta és beleegyezése nélkül történt volna. Az a netáni mentség sem ér semmit, hogy a „Grenzbote" német lap, tehát olvassák, a röpiratot nem, azért, mert először 60,000 magyar ember van Bécsben és másodszor, mert van Ausztriában egy német lap, az Oesterreichisches Volksfreund", mely tízszerte hevesebben és pedig mint vallás- és fajharczot tárgyalja a kérdést minden héten egyszer. Én azt hiszem, a t. államügyész ur nem lenne képes azon lapban, mely tulajdonomat képezi, egy mondatot is kiolvasni, melyre rásüthetné az izgatás bélyegét. Pedig abban biztosak lehetünk, hogy az államügyész itt ki nem fogja nyilatkoztatni, hogy ő az ellenkezőt hiszi, a mint azt tudvalevőleg Nyíregyházán ki is jelentette. (Derültség.) Annak bizonyságául, hogy a t. kormány mennyire nincs tájékozva, engedjék meg egy jellemző példát felhozni. A t. kormány olyas valamit tesz, a mit bizonyosan nem tenne, ha tudná, hogy mit cselekszik. Ha azt mondtam előbb, hogy én az összefüggést a zsidókérdés és a haladás factorai közt mindig kerestem, hogy én a zsidót nemcsak egyoldalúlag ütöttem, (Derültség) ennek meg volt azon hatása, hogy máris egyes zsidók, habár kevesen, ha nem is helyeslik az antisemitismust, de igazat adnak nekem ; mert tudják, érzik a veszélyt, mely fejükre háramlik — talán mert nincsenek a húsos fazekaknak birtokában — és perhorreskálják azon szerepet, melyet a zsidóság jelenleg játszik s mely nem más, mint hogy azonosítja magát minden rosszal, hogy a kornak rósz factorait a legkíméletlenebbül kiaknázza. Tudja a t. ház, hogy máris egyes zsidók antisemita lapokat szerkesztenek. Az egyik zsidóról, ki nekem