Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-275
316 275. országos Ulé november 30. 1885. ügyi helyzetére; a kiadásokat azonban még jobban megszorítani nem lehetett az ország közmívelődése érdekében. Szintúgy áll a dolog a közgazdasági kiadásokra nézve. Á ki átnézi a közgazdasági ministerium költségvetését, látni fogja, hogy a közgazdasági érdekei az országnak számításba vannak véve, de nem tudom, kinek volna bátorsága ennek kiadásait még jobban megszorítani. És azon 4 milliónyi szaporodás, mely e három tárczánál előfordul, általában oly szükséges kiadásokra fordíttatott, melyek mellőzhetlenek voltak. Midőn tehát a tényleges szükségletek igy ellene szólnak az apasztásnak, akkor, mikor azokat a törvényhozás maga is elfogadta : ezzel szemben más eljárást nem követhettem. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt mondják és azt mondotta most is Helfy képviselő ur, hogy mi az a 3 millió 40 milliónyi deficit mellett, az csepp a tengerben, mely észrevétlenül elvész. Ha a törvényhozás is ugyanezt mondotta volna akkor, mikor évről évre apasztottuk a milliókat és szintén ugy okoskodott volna, hogy ez csepp a tengerben, akkor bizonynyal nem jutottunk volna államháztartásunkban azon helyzetbe, a melyben jelenleg vagyunk, a mely, bármit mondjanak is, kedvezőbb, mint volt. Épen mert Mocsáry Lajos képviselő ur előbb a zárszámadásokra utalt, tekintsük hát a zárszámadásokat. 1881-ben a hiány 20 millió volt, 1882-ben 12 millióval volt előirányozva a hiány és tényleg 6 millió lett, tehát 6 millióval kevesebb, 1883-ra a hiány 87* millióval van előirányozva s e törvényjavaslat elfogadása esetében ugy, a miként számítva van, meg fog szűnni a rendes háztartás kezelésében a hiány. Ezen eredményeket épen a zárszámadások nyomán tagadni, kisebbíteni nem lehet. (Ugy van ! a jobboldalon.) De méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek költségvetésünk legnagyobb terhére, mely kétségtelenül az államadósságok szaporulatában áll, mely ezen költségvetésben már 110 milliót tesz. Kétség kivül nagy teher. Van azonban ezen összegben kerek számban 50 milliónyi oly adósság, mely 1867 előtt keletkezett, van 2V* milliónyi, mely a tiszavölgyi kölcsönből ered, de átfutó tételt képez, mert van annyi bevétel is. Marad tehát 57 V 2 millió, mely államadóssági teherszaporuíatot képez 1867 óta. Ismétlem, kétségkívül igen nagy terhét képezi államháztartásunknak ezen nagy kiadások fedezése. Hogy miből eredtek, azt részletezni felesleges. Eredtek több évi deficit fedezéséből, eredtek a boszniai occupatio költségeiből . . . (Élénk felkiáltások a szélső baloldalon: Onnan ! Onnan! Azt nem kellett volna megadni!) Igen, de ha. önök volnának ezen a helyen, a következményekkel önöknek is számolni kellene, (Felkiáltások balfelöl: Számolnánk is!) Szóval ezen teher HÜ megvan. Ezen terhekkel, melyeket jeleztem, mi áll szemben? Szemben áll a következő: beépíttetett és befektettetett az államvasutakba az 1882. évig 308 millió, kifizettetett kamatbiztosításképen 134 millió, összesen 442 millió. Egyéb beruházásokra fordíttatott 133 millió, adósságtörlesztésre 97 millió, összesen 672 millió. Ezen adóssági teher fentáll és ezzel szemben fennállanak a beruházások is. És ezen befektetések és kiadások, bár sok tekintetben hasznosak voltak, ép annyira terhesek az államkincstárra nézve. Maga azon körülmény, hogy vasúti kamatbiztosítás czímén kifizettetett 134 millió s ez összeg minden kamatozás nélkül áll most és hogy évenként ehhez adni kell még 10 milliót, ez az államkincstárra mindenesetre felette terhes. Szintolyan terhes az,hogy az államvasutakba fektetett tőkét ezek maguk csak felében kamatoztatják, a másik felét pedig a kincstár kénytelen pótolni. E két kiadás az államháztartásra mindenesetre terhes, de másrészt igenis előnyös volt az ország gazdasági fejlődésére és e nélkül az ország semmi esetre sem fejlődött volna azon fokra, a melyen most van. Ha az országgyűlés kötelességének tartotta e vasutak építését megszavazni, ki legyen az, ki az elvállalt terhek kamatjait fizesse? Azok a hitelezők, a kiktől a kölesönöket felvettük? Újabb adóssággal fizessük az adósságok kamatait? (Helyeslés jobbfelöl.) Lehetett és kellett ezt tenni addig, a mig a bevételek és kiadások közt oly nagy volt a különbség, hogy az 15—20 millió közt ingadozott. De most, midőn ezen különbség leszállott 3 millióra, ezen kis különbséget elenyésztetni, e czél elérésére törekedni, az országnak kötelessége ugy saját maga. mint hitelezői irányában. (Uyy van ! jobbfelöl.) De ha folytatnók is azt, hogy az adósságok kamatait új adóssággal fedezzük, kinek válnék ez terhére? Az adófizetőknek, a kik később ugyan, de mégis kötelezve volnának azt fizetni. Ezenkívül t. ház, ezelőtt még azon visszás helyzetben voltunk, hogy államadósságaink legnagyobb részét külföldre fizettük. Most már az államadósságoknak, legalább a múlthoz képest, igen tetemes része az országban van elhelyezve. Ha tehát rontjuk az állam hitelét és papírjai értékét, méltóztassanak tekintetbe venni azon körülményt, mily nagy veszteség éri az ország lakóit az által, hogy értékpapírjaink kevesebbet érnek. (Ugy van! a jobboldalon.) De t. ház, mondatott az is: hogyan lehet az egyenes adók emeléséről szólani akkor, midőn ismételve kijelentette a törvényhozás és a kormány is, hogy az egyenes adók emeléséhez nyúlni nem lehet. (Halljuk!) Először is ezen kijelentés minden alkalommal ugy értelmeztetett és én mindig ugy értettem, hogy első sorban az indirect adókat kell emelni, de a mennyiben mondatott is az, hogy az egyenes
