Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-275

275. omágos Miét november 30. 18S3. 317 adókat emelni nem lehet, mindig ngy mondatott, hogy »ez idő szerint" és mondatott 4—5 évvel ez­előtt, a mi óta pedig a viszonyok változtak. Állan­dóan tudtommal ezt senki kilátásba nem helyezte. De vájjon az ineürectadók emeléséhez nemnyult-e a törvényhozás elég nagymértékben? Ott van a vámjövedék, bor-, husfogyasztási, ezukor-, sör- és petroleumadó. Mindezen adók legnagyobb része már az emelésnél igénybe volt véve s a szeszadó reformja — még pedig felfogásom szerint helyes alapon — szintén kilátásba helyeztetett És t. ház, a törvényhozás ezen intézkedései nem maradtak siker nélkül, mert ezeknek köszön­hető az, hogy mig évekkel ezelőtt államháztartá­sunk rendes kezelésében 20 millió forint volt a hiány és az egyensúly helyreállítását alig tartot­ták, legalább a közel jövőben, remélhetőnek, most tényleg annyira jutottunk, a hol vagyunk. Ha az egyenes adók emeléséhez nyúl a kor i»ány és a törvényhozás, megengedem, hogy ezt a lehető kimélettel kell tenni. Részemről igyekez­tem a törvényjavaslat szerkesztése alkalmával a lehető kimélettel eljárni. Az egyenes adók összege 90 millió frtottesz. Ebben van a szállítási adó, a hadinentességi díj, a nyeremény és a vadászati adó, a melyet az adó­zók, ezen adók természeténél fogva, nem viselnek egyenlő mértékben. Ezen adók összegét levonva, marad 82*5 millió forint egyenes adó. Ez szándé­koltatik 3 millió forinttal emeltetni, a mi 3­637,> emelésnek felel meg. Hogy ez valami óriási nagy Összeg lenne, azt részemről nem tudom belátni. Ezenkívül méltóztatnak panaszkodni, hogy miképen lehet a földbirtokot ily nagy mértékben sújtani. Azonban méltóztassanak megengedni, épen a földbirtoknak viszonyai és azon veszélyek, a melyeknek a föld a climaticus viszonyoknál fogva ki van téve, leginkább figyelembe vannak véve e törvényjavaslatnál, mert a földadónak emelése az e czímen fizetett 45 millió forint után mind­össze 800,000 forint, a mi 1'8% emelésnek fe­lel meg. Es e törvényjavaslat még egy más intézke­déssel van összekötve és ez az, hogy arra nézve, a ki nehezebben fizeti az adót azért, mert jövedel­mének egy részét adósságtörlesztésre fordítja, ezen adóemelés nem fog beállani Figyelembe vétettek ezenkívül a III. osztályú kereseti adót fizetők közül azok, a kik a legcsekélyebb jövede­lemmel bírnak. Bátran állítható tehát, hogy ezen törvényjavaslat a lehető kíméletesen jár el és figyelembe veszi a létező viszonyokat. Felhozatott, hogy mily nagy mértékben ne­hezedik a földre ezen emelés és hogy mily vissza­hatással lesz ez az ország minden részében? Ha azonban figyelembe vétetik, hogy azon eljárással, a mely itt a törvényjavaslatban foglaltatik, egy­szerre lép életbe a kataszteri törvény módosítása és hogy ezzel összefüggésben betáblázott terhek után fizetendő kamatoknak figyelembe vé­tele, a teher-különbség, a mely ezen törvényjavas­lat folytán a földre háramlik, felette csekélynek mondható. Méltóztassanak megengedni, hogy a katasz­terre magára utaljak A kataszter után fizetendő földadó a törvény szerint az egész országra nézve nem lesz nagyobb, de az egyesek által fizetett adónál a különbözet 20—30°/ 0-ot is tehet. Hogyha ily változtatásokkal egyidejűleg l'8°/ 0 emelkedés bozatik javaslatba e czímen, akkor ez, nézetem szerint, súlyosnak nem tekinthető. A törvényjavaslat ezélja t. ház, véglegesen megszüntetni a hiánynak azon fenmaradó részét is, a mely államháztartásunk rendes kezelésében fennáll és ez oly nagy czél, a melyet kicsinyleni, vagy semmibe venni nem lehet. E törvényjavas­lattal nem csak ideiglenesen, nemcsak ez évre szándékoltatik az említett czél eléretni és mert a szeszadóból várható bevételi többlet 3 millió forint­tal nincs számításba véve, elérhető lesz, hogy ennek következtében az egyensúly tovább is fen­tartassék, módjában állván a törvényhozásnak a kiadások emelése azon mértékben, a melyben az ország jövedelmei önkényt fokozódnak és ez által elérni azon czélt, a melyet az ország már régóta maga elé tűzött. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezen okból kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tár­gyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés jolb­felől) Elnök: Helfy képviselő ur kívánja félreértett szavainak értelmét helyreigazítani. Helfy Ignácz: Szavaim helyreigazítására kérek szót. Én köszönettel tartozom a t. minister urnak azért, hogy szives volt arra figyelmeztetni, hogy midőn a földadóról és az új teherről beszél­tem, akként fejeztem ki magamat, hogy egyik részről 3 milliót levesz és más részről 6 "milliót reá rak. No hát, ha ugy fejeztem ki magamat, vi­lágos, hogy lapsusbóí történt, mert az kiderül egész beszédemből s én kérem ezt a naplóban ily módon helyreigazítani. Gaál Jenő (világosi): T. ház! A kormány­nak azon tétovázó politikája, a mely minden ki­tűzött és szentül tartott nagy czél nélkül csupán a mindennapi tengődést tartja szemei előtt, oda vitte a dolgot, hogy államéletünkfaen ma már nin­csen hitelvesztettebb törekvés, mint az, melyet az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányulóként mutatnak be. 8 azt hiszem, alaposan nem mondhat nekem ellen senkísem, ha azt állí­tom, hogy ma már bizonyos közönynyel szokás pénzügyi bajainkra tekinteni és hogy a közönség­nek nagy része egykedvűen hallgatja ugy azok beszédjeit, kik e bajok veszélyes voltára utalnak, valamint azok indokolását, kik e bajok orvoslá-

Next

/
Thumbnails
Contents