Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-272
284 272. országos ülés Dovember 27. 1883. nem egy nemzet, nem egy faj, hanem az emberiség vallása, mely elveinél fogva ország, nemzetiség, alkotmányforma-különbség nélkül mindenütt és mindenhol alkalmazható. Ez az a vallás — hogy azzal a hasonlattal éljek, mely a szentírásban van — mely kis magból keletkezvén, terebélyes fává nőtt, melynek árnyékában a világ minden madarai enyhet lelnek. Mi tehát mindnyájan, kik keresztények vagyunk, ugyanazon egy alapon állunk és ennélfogva a keresztény és keresztény közti törvényes elvek alkalmazása nem keresztényekre nézve nem a Jogikai szoros következtetésnek követelménye s nem oly precedens, melyet alkalmazni lehetne. (Helyeslés.) Ennél fogva én részemről a szöveget ugy, a mint van, elfogadom, elfogadom, hogy a szülők szabad egyezségére bizassék a gyermekek vallásának meghatározása, elfogadom azt, hogy ha a szülők meg nem egyeznek, a fiú az apa, a leány az anya vallását kövesse. Nem osztozkodhatom a t. előttem szólott HoíFman Pál képviselő ur azon véleményében, hogy ez esetben vagy egyáltalában csak az apára bizassék ez. Nem fogadhatom el azért, mert a házasságban mind philosophiai, mind pedig keresztény felfogás szerint a nő a férjnek egyenjogú társa, (Göndöcs Benedek: Ugy van!) s egy ilyen fontos kérdésből, a gyermeknevelésből azt igazsággal kizárni nem lehet, legkevésbé ott, hol a gyermek vallási neveléséről van szó, mert tagadhatatlan, hogy a gyermek első nevelésére, főkép vallási nevelésére az anyának van legnagyobb befolyása. És ugy hiszem, mindnyájan azt tapasztaltuk, hogy azon vallási elveket, melyek bennünket az életen át kisérnek, legnagyobbrészt és legtöbhnyire az anya gondos oktatásának köszönjük. (Igaz! Ugy van!) A gyermeknevelésből az anyát kizárni, én tehát nem tartanám czélszerűnek. A mi Irányi Dániel képviselő nr indítványát illeti, én, ha a szövegezésben nincs nehézség az iránt, hogy az oly értelemben vétessék, hogy még a felek közötti egyezséget is megakadályozhatná, azon nem akadok fenn. Nem tartom azt szükségesnek, nem tulajdonítok annak semmi gyakorlati hatást, mert ott, a hol imperativ törvény van, a melynek ellenében ne lehessen adni reversalist és ha adatik, az semmis, ez megérthető. De ott, a hol semmi imperativ rendelkezés sincs, hol a szülőknek egyezségére bizatik, ha ígéretet tesz is. a mely erkölcsileg kötelező, abból jogi kötelezettség nem származik; mert ha valaki az igéret megszegése miatt fellépne, azt mondhatná, hogy a szabad egyezkedés fenn van tartva, ha később másként egyeztem is a feleségemmel, annak ellenkezőjére engem kötelezni nem lehet. Ha pedig valaki magát azon igéret által, melyet menyasszonyának vagy szülőinek adott, erkölcsileg kötelezettnek érzi, akkor, miután nincs törvény, a mely meghatározná, hogy neki igy kell gyermekeit nevelni, ezt mindig meg fogja tehetni. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ilyen körülmények között kérem Békés városának képviselőjétől, méltóztassék magát azon helyzetbe tenni, hogy zsidóleányt akarna nőül venni (Élénk derültség) s hogy a zsidó szülők azt követelnék tőle, ígérje meg nekik, hogy a gyermekeket mind az ő vallásukban fogja neveltetni, mert azon érzületeknél fogva, melylyel vallásuk és gyermekeik iránt viseltetnek, ők ezt szükségesnek tartják; nem tudom ugyan, hogy erre Békés városának képviselője mit válaszolna, nem tudom, elfogadná-e, vagy nem; de egyet tudok s ez az, hogy ha megígérné, akkor azt meg is tartaná, akár hány positiv intézkedés volna is, melyre támaszkodva azt lehetne mondani, hogy az én szabad egyezkedésemre bizta a törvény. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Én tehát ezen clausulának gyakorlati hasznot nem tulajdonítok, de ha valakit megnyugtat, ám tessék elfogadni, azonban legyen a szövegezés olyan, hogy abból ne lehessen kiokoskodni, hogy a házasfelek maguk közt sem egyezhetnek meg a gyermekek neveltetése iránt, mert szerződés, vagy térítvény tilos. Ily értelemben tehát a szakasznak elfogadását a t. háznak ajánlom. (Helyeslés jóbbfelöl.) Csanády Sándor: T. ház! Hogy a magyar nemzet képviselő-testületének jelenlegi többsége vallási tekintetben türelmes, nagylelkű, méltányos és igazságos, sőt a jogegyenlőség magasztos elveinek barátja, bebizonyította az által, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot nagy többséggel elfogadta. De épen azért, mert a képviselőház többsége a jogegyenlőség barátja, nekünk semmi tekintetben, semmi körülmények közt előjogokat és kiváltságokat adni és osztogatni nem szabad. És mert meggyőződésem szerint az izraeliták részére megadandó azon változás, hogy ők szabadon rendelkezhessenek egyezség következtében gyermekeiknek minő vallásban leendő neveltetése iránt, már egy bizonyos előjog lenne: én ezen tételnek kihagyását kérem és a jogegyenlőség elvéből kiindulva óhajtom, hogy Madarász képviselő ur indítványa fogadtassák el. Literáty Ödön előadó: T. ház! Mindazon indokok, melyek e törvényjavaslattal szemben a t. ház előtt kifejtettek, az igazságügyi bizottság tárgyalása alkalmával komoly mérlegelés alá vétettek. Én azok után, miket az igazságügyminister ur a t. ház előtt kifejtett, a szakasz szövegezése mellett szót emelni nem kívánok. De kívánok azon módosítványra reflectálni, melyet Madarász képviselő ur beterjesztett, miután a közvetlen előttem felszólalt Csanády Sándor képviselő ur is azon módosítást pártolja. Ubi eadem legis ratio, ibi eadem legis dispo-