Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-270

238 270. országos ülés lemzésére kötelességemnek tartom ezen beszéd keretében is a t. ministerelnök ur némely szavaira megjegyzéseket tenni. A t. ministerelnök ur arra nézve, hogy nem lehet most a kőtelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot előterjeszteni s arra nézve, hogy most a körülmények nem engedik ezt meg, két okot hozott fel. Egyik az, melyben azt mondja, hogy íme, hogy mennyire nem szüksége:-; a kötelező polgári házasság behozatala, menynyire nem czélszerű és nem időszerű, bizonyítja maga a tény, hogy annyi év óta állnak fenn r. házhatározatai és még sem nyújtatott be ily javaslat és hozzá teszi, hogy ebben bizonyára a kormány nem hibás. 1875 előtt megengedem, hogy a kormány nem hibás ebben, de 1875 óta, ha meg volt győződve arról, hogy egyetlen egy oly akadályon, melyet most akar elhárítani, segíteni kell és a kötelező polgári házasságot nem lehet behozni, hát mi indokolta azt, hogy a t. kormány ezzel nyolcz álló esztendeig várt? S ha ebből indokot akarunk meríteni, azt hiszem, nagy tévedésben vagyunk, mert ez az indok nagyon messze vezetne. Ebből < sak az következnék, hogy ha a t. kormány nem t. irt ja tiszteletben a ház határozatait és évtizedeken keresztül mellőzi, de ezzel nem lehet azt bizonyítani, hogy az az intézkedés nem is szükséges. Ezt tehát érvnek elfogadni nem lehet, mert nem igen messze mennénk, ha mindig csak abból nierítenők a forrást, hogy mit akar a kormány és mit nem akar. Utóvégre is nem azon időben élünk, mikor a rendi országgyűlés a cancellariával állt szemben, mikor az országgyűlésnek minden morzsa után kapnia kellett, a mit a rajta kivül álló kormány nyújt. Ma parlamentári kormány van és ha valamiben nem akar a kormány a ház határozatának eleget tenni, ebből nem az következik, hogy az az intézkedés nem helyes, hanem hogy igyekezni kell, hogy azok jussanak kormányra, kik azt helyesnek tartják, (ügy van! a széhő baloldalon.) A jogegyenlőségre nézve azt méltóztatott a t. ministerelnöknek mondani, hogy az nincs sértve, mert épen az a czél van elérve, hogy azon honfitársaink , kik eddig keresztényekkel törvényesen házasságra nem léphettek, ezentúl kereszténynyel is házasságra léphessenek. Ez igen helyes t. ház, ez is a jogegyenlőség követelménye. De n

°gy a jogegyenlőséget csak ezen oldaláról vegyük és ne tekintsük azt is a jogegyenlőség követelményének, hogy nem zsidó felekezetbeliek is, kik nem tartoznak a törvényesen bevett vallásokhoz, törvényesen házasságra léphessenek és hogy a tisztán zsidóházasság se legyen tisztán pátensekkel szabályozva, azt el nem fogadhatom. Ugyancsak a jogegyenlőség kérdésére nézve azt mondta a t. előadó ur, hogy a jogegyenlőség elvét nem ugy kell érteni, mint Győry tette, hanavember 24. IS&2. ; ] nem ugy, hogy az a kérdés, miként gyakorolhatja j az illető a maga jogát. Kérdem t. ház, épen azon szempontból, hogy mikép gyakorolhatja valaki jogát, gyakorolhat)a-e egyenlően azon jogot a keresztény, ha kereszténynyel akar házasságra lépni és az egyházi törvény ezt tiltja. A ki zsidóval akar ily házasságra lépni annak megadatik a mód, de a ki kereszténynyel akar ily házasságra lépni, annak nem adatik meg, az kénytelen a külföldre kivándorolni. Azt is felhozta az előadó ur, hogy a felbonthatlanság kérdését is a jogegyenlőség szempontjából kell tekinteni, mert úgymond, mit beszélnek az urak jogegyenlőségről; ha a kötelező polgári házasság behozatik, akkor a felbontás és fel nem. bontás kérdésére is figyelemmel kell lenni, már pedig ha felbonthatónak mondanók ki, sértenők a katholikusok lelkiismeretét és ha fel nem bonthatónak mondanók ki, sértenők a protestánsok lelkiismeretét; tehát a jogegyenlőség szempont1 jából a kötelező polgári házasságot követelni nem lehet, mert a felbonthatóság kérdésénél beleütközünk a jogegyenlőség elvébe. Nem csodálkozom t. ház, hogy ha az előadó urnak ily nézete van a jogegyenlőségről és ha az előadó ur azt tartja, hogy a jogegyenlőség megsértése az, ha oly törvény alkottatik, mely mindenkire egyenlően alkalmazást nyer és csak azt tartja a jogegyenlőség ideáljának, ha Szt.-István korabeli időkre visszamenve, azt állítja feltételül, hogy a magyar egyház államalkotó volt. Ha azt méltóztatik mondani, hogy az egyházzal mindig compromissumot kellett kötni, ha ugy méltóztatik érteni, hogy csak gordiusi csomóról vagy folytonos megalkuvásról lehet szó, ha az előadó ur a történelemre hivatkozott, kérdem tőle, igazolható-e a történelem által az, hogy akármiféle reform létrejöhetett volna-e a házasság terén, ha az egyházat kérdeztük volna. Az állam a saját jogából tartozik kiindulni, saját jogát tartozik forrásul tekinteni és e mellett figyelembe veendők az egyházak és a hívek lelkiismerete, hogy oly törvények alkottassanak, melyek mindenkire nézve egyaránt kötelezők, nem pedig kivételes állapotokat teremteni, nem hozni oly törvényt, mely a katholikusok jogát a protestánsokévá teszi és megfordítva, hanem figyelembe veendő a polgárok többsége és magát a törvényt is e szerint kell alkotni. Hivatkozott az előadó ur Francziaországra, hogy ott felbonthatlan a házasság, hogy ez is compromissum az állammal. Szerintem nem az, hanem figyelembe vétetett, hogy Francziaország csaknem kizárólagosan kalholikus állam és ha figyelemmel kisérte az előadó ur a két évvel ezelőtti tárgyalásokat Francziaországban, meggyőződhetett arról, hogy nem az egyházzal való compromissum folytán felbonthatlan Francziaországban a házasság, hanem azon oknál fogva, melyre bátor voltam utalni. A mi azt illeti, hogy