Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-268

198 2(>S országos ülés november 22. 1883. e gyarlóságot, kimutatjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy nekünk haladásra és mívclődésre van szükségünk, hogy nekünk a meglévő intézményeket meg kell változtatnunk, hogy akkor csupán csak a zsidóság az, a mely reformra egyáltalában nem szorul!? (Ugy van! Helyeslés a szélső balfelöl.) Azt a férfit, a ki a reformot felveti, a mint azt meglehet, hogy más alkalommal ki fogom fejteni, megkövezni, meggyalázni, a ki azt állította ; a bántalom, a melyet bizonyos ügyek előidéztek, és a mely a keserűséget oly mélységes mélyen vitte a társadalomba — oly baj, a melyet orvosolni kell! És hogy én coneret alakot adjak azon követelésnek, a melylyel e bajt orvosolhatónak tartom, kifejezem nyíltan és határozottan a következőket. (Halljuk! Halljuk!') Ha el van ismerve a kormányoknak, a képviselőtestületnek joga arra, hogy a társadalmat igazgassák, hogy annak szükségeit felismerve, reformokat léptettessenek életbe : akkor kell, hogy megkülönböztessék a jogokat és kötelességeket még pedig positiv és coneret alakban. Történt reflexió arra, hogy ime a többi felekezetek Magyarországon mind békésen élnek együtt. Mi hozta létre ezt a békés együttlétet, mely mindinkább elenyészteti azt az ellentétet, mely egykor, a harminez éves háborúban és máglyákon forrongott? Az enyésztette el, hogy kitűzetetett jelszóul a „clara pacta, boni amiéi". „Ezt hiszszük, ez a mi hitvallásunk, ebbe belecsempészni, beledisputálni semmit sem lehet." Talán ismétlésekbe esem t. ház, de kimondom : ha tudni akarom, hogy a katholikus ember mit hisz, bemegyek egy könyvkereskedésbe s bármelyik nyelven megtudom azt egy kátéból, a melynek ára 10 kr. Ha én azt akarom tudni, hogy a protestáns ember mit hisz, azt is hasonlókép megtudhatom. De ha én azt kérdem, hogy a zsidó hitvallásnak mi a codificált formája, abban aa értelemben, mint pl. az ágostai confessió, vagy csak a hiszekegy is, a mely a keresztény hitnek nucleusa; hogy ez miként áll a zsidó hitben, én egy irtózatos labyrinthussal állok szemben, a. hol megszűnik a világos mondás, a hol az auetoritas kerekedik felül, mely individuum szerint változik. Es nekem Mában küldi a tudós dr. Kaiseiding az ő röpiratát: „Das Moralgesetz des Judentbirms", melyben valósággal vannak oly elvek lefektetve, melyek elfogadhatók, sőt a melyek a többi felekezetek elveivel találkoznak is, de ellen mondásban állanak sok más tekintetben más zsidó forrásokkal, codificálva nincsenek, hiába küldi, mert rabbi Kaiserling véleménye csupán rabbi Kaiserling véleménye. Az nem általánosan érvényes, az nem általánosan kötelező codex vagy confessió. És ennélfogva én, t. ház, ma is csak ott állapodom meg, a hol voltam januárban, a tapolczai kérvény tárgyalása alkalmából és a mely alapon én voltam már az irodalom terén igen régen: „clara pacta, boni amici". A zsidóság találja fel az alkalmat arra, hogy ugy tegyen, mint tették a többi confessiók, ma inkább, mint máskor, mert a társadalom mélyen megilletődött és a zsidóságellen a kétely mindenütt fel van támasztva. Tartson zsinatot és mondja meg hittételeit. Beszéltem én erről tekintélyes zsidókkal, kik maguk is belátták szükségét és azt mondták nekem, hogy irtózatos nagy munka az egész világ zsidóságát zsinatra birni és ott tanácskozásokat folytatni. De mit tettek a többi confessiók ? Hát a protestánsok meghátráltak egy harmincz éves háborít elől? Es ina a gőz és villám korszakában miféle nehézség jár egy congressus előállításával? És elvégre, ha ők azt mondják, hogy ők szivből magyarok és valósággal teljesen be akarnak olvadni ezen nemzetbe, hát mi tartóztatja őket vissza, midőn máimaguk is felekezetekre vannak osztva, hogy kövessék Anglia példáját, a mely teremtett saját magának angol protestantismust, a mely nem törődik a többiekkel s csupán csak a minden emberre valósággal kötelező tiszta morál elvét tartja szem előtt? Tehát miért nem teszik azt? Én, t. ház, ebből az alkalomból, a hol úgyis más tárgyat kell eldönteni, elégnek látom kifejezni azt, a mit kifejeztem. Jól láttam előre, hogy ez a kérdés a jelenlegi kormány alatt csak elmérgesedhetik, hogy még fájdalom, számtalanszor lesz alkalmunk e házban ezen kérdés fölött vitatkozást folytatni. De a t. mim'sterelnök ur sohase feledje azt, hogy ő figyelmeztetve volt nem egyszer parlament és társadalom részéről ezekre a következményekre, a melyeket megéltünk. (Igás! Ugy van! a szélsőbalon.) Nem erről a pártról, nem a függetlenségi pártról indult ki az antisemitistieus izgatás, hanem indult a t. ministerelnök ur háta mögött. (Felkiáltások a szélső haloldalon'. Igaz! Ugy van!) És én constatálni kívánom és bebizonyítani tudom, hogy történtek itt a parlamentben sokszor ellenzéki párti férfiak részéről enuntiatiók, melyek az egész párt nevében voltak mondva, melyek lehettek a ministerelnök ur felfogása szerint nem elégségesek vagy nem megfelelők, de mindenesetre párt részéről jővén, követelnek maguknak számbavételt: ezen enuntiatiókat a sajtó egy-két sorban adta, holott a ministerelnök ur háta mögött izgató antisemitistieus beszédeket sokszor a leggondosabb fordításban, néha a közbekiáltások gondos kitétele mellett hozta és folyton terjesztette. Es bekövetkezett az, hogy a ministerelnök ur akkor, daczára annak, hogy már most ugy áll a dolog, hogy a hitfelekezetek ellen izgatás történik, akkor csupán csak fenyegetett, hogy ha azok a dolgok már a házon kivül, vagy a nyilvánosság előtt fognának tárgyaltatni: akkor igy meg amúgy