Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-268

268. országos ülés november 22. 1SS3. 197 háznak már igen sokszor volt alkalma e téren vitát folytatni, a képviselők véleményét meghallgatni. Én, t. ház, elérkezettnek látom az időt arra, hogy miután az antisemitismus működése ma már szolgáltat anyagot, szolgáltassa a criteriumokat is. E szempontból a törvényhozásnak kötelessége, hogy ítéletet hozzon, és kötelességemnek tartottam nyilatkozni annál inkább, mert a mi reám nézve büszkeség, én vagyok az, kinek állása ellen az antisemita agitatio rendkívül nagy következetességgel tör. (Bálijuk!) Akár a közönséges értelemben vett nyilvánosság terén, akár a tudományokban, szóval akárhol rendszert inaugurál valaki, rendszert fejt ki, folytat és eredményeket ér el: az kihívja maga ellen a kritikát. A kritika az eredményből levonja a maga ítéletét. Én, t. ház, constatálni kívánom azt, hogy én, ki a reformot mindig sürgettem a zsidókérdésben és sürgetem ma is, én soha sem lehettem sem barátja, sem követője azon rendszernek, melyet Istóezy Győző t. képviselő ur inaugurált; mert a következményeit előre kellett látnom, ezek pedig olyanok, melyek lelkiismeretemmel megnem férnek. Az Istóezy képviselő ur által — elhiszem, hogy teljes jóhiszeműséggel, komolysággal inaugurált rendszer elvezetett oda, hogy a magyar nép egy része — mint mondani szokás — falnak ment a fejével s onnan véresen tántorgott vissza. Ott áldozatok estek és daczára annak, a viszonyokon, melyeken Istóezy t. képviselő ur és társai változtatni akarnak, nem változott semmi. Ez képezi t. ház, eriteriumát azon rendszernek, mely Istóezy t. képviselő ur által ápoltatott. íme ezen eredményekre vezetett az, melyek az én lelkiismeretemmel meg nem férhetnek s melyekben én a kérdés megoldását nem kereshetem, nem láthatom és látni nem fogom soha. De t. ház, ha most fejezném be szavaimat, akkor a társadalom bizonyos köreiben nagy resensust költenék. Legyen megengedve, hogy szavaimat megokoljam. (Halljuk!) Én be fogom bizonyítani azt, hogy azon álláspont, melyen Istóezy képviselő ur és társai állanak, nem keresztény álláspont ; daczára annak, hogy ők állítólag a kereszténység lobogója alatt indulnak csatába és veszik fel a harezot. És merítem okomat erre a súlyos állításra onnan, hogy Istóezy t. képviselő ur egy nyílt levélben, melyet a franczia >L'antisemitique" ezímíí laphoz intézett, a legmagasztosabb elveket, melyeket az emberiség valaha kivívott az erőszaktól, a franczia forradalom valóságos elveit hozta fel okául a nagy bajnak. Miehl t. képviselő úrtól is hallottuk a franczia forradalom perhorreseálását. Igaz, hogy más alapon. Hanem én, miután azt állítom, hogy e mozgalom korántsem megy keresztény nyomokon, megmondom azt is, hogy a franczia forradalom, mely a jogegyenlőséget, szabadságot és testvériséget kivívta, azt az egész emberiség javára, az egész emberiségre való hatálylyal vívta ki, és ez elvek egyenes logikai következményei egy nagy eszmehareznak: a krisztusi tannak. És én azt mondom, hogy a ki krisztus tanának az általános emberszeretetről szóló szavait modifieálni akarja, az vakmerőséget követ el. A franczia forradalom voltaképeni elvei nem mások. Azok nem sajátjai, nem tulajdonai sem a magyar antisemitismusnak, sem a zsidóságnak, sem a kereszténységnek, mert azok az emberiség elvei és vívmányai. És én Istóezy t. képviselő urnak meg akarom jegyezni azt, teljes elszántsággal és teljes nyíltsággal — hogy ha én élek és Magyarországnak lesz egykor egy törvényesen koronázott királya, ki azon elvekhez hozzányúl, (Nagy saj) pártot ütök ellene! De ha egy volt szolgabíró, ki egy pár furfangos izraelita által dupeiroztatía magát, odáig megyén, hogy ő ezen sérelemért harezot indítson az emberiség legszentebb vívmánya ellen, saját nevében és saját érdekében és meg akarja nyerni magának erre a társadalmat: hát az ellen én pártot nem ütök, az igaz, hanem erre nekem van egy nagy szánalmam és egy keserű mosolyom. Midőn én ezeknek kifejezést adtam, megmutatom az éremnek másik oldalát is. A t. képviselőház bizonyára emlékezik arra a vitára, a mely a képviselőházat és a társadalmat oly nagy izgalomba hozta: mely a tapolczai kérvény felett folytattatott, a melynek postulatuina az volt, hogy töröltessék el az egyenjogúság. Én, t. képviselőház, azon alkalommal, de már előzőleg is, még a múlt országgyűlésen, midőn a zsidó-iskolai alap hová fordításáról volt szó, mindig következetesen követeltem a zsidóságra nézve a reformok inaugurálását. És ezt hangoztatom most is, és ma is! A kérdés ismét actualitást nyert ugy a törvényjavaslat, mint a társadalomban észlelhető jelenségek által. En constatálni kívánom azt, hogy midőn én felszólalásaimban a reformokat mertem megpendíteni, még pedig ugy, hogy sem az emberi jogokat, sem az igazságot meg nem sértettem, a zsidóságnak nagy része, kiváltképen pedig annak sajtója, a legirgalmatlanabbul nekem rohant, belegázolt becsületembe, sőt még józan eszemet is kétségbevonta. (Derültség jóbbfélol.) De ez nem volt elégséges arra, hogy engem indulatosságra vezessen vagy arra bírjon, a mire birta Istócsyt, hogy boszút forraljak. Elvégre, a ki megszokta a legapróbbakban is az inductiót, annak minden jelenség arravaló, hogy induetióra buzdítsa, hogy jelenségeket lásson, a melyeket bonczolhat, latolgathat és a melyekre nézve megállapodásra juthat. Nékem a boszú kiáltása symptoma volt a tanulságra. De azt kifejezni tartozom, hogy rendkívül jellemző az, hogy midőn mi keresztények a társadalomban, a képviselőházban és mindenütt a keresztény elemeknek folytonosan a legnagyobb erővel és capacitatióval a reformokat ajánljuk, kimutatjuk