Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-268

194 2fiS. országos ölés noTember 22. 1SS3. előtt meghajlok, de a kikkel ezen és ezzel rokon kérdésekben politikailag együtt haladni nem akarok, a kik egyházi szempontból nem kívánják a a törvényjavaslatot elfogadni. Nem szeretném, ha szavazatom ugy félre értetnék, mint ha azokéval azonos indokokból indulna ki. De vannak azonkívül e házban, a kiknek magaviselete még sokkal inkább arra bir, hogy ne szavazzak e törvényjavaslat ellen, mert megvallom, én részemről nem szeretném, ha nevem az övékével még a névszerinti szavazás lajstromában is együtt állana: azok t. ház, a kik szükségessé tették, hogy e házban nemcsak liberalismusnak, hanem egyáltalában minden polgárosult, vagy mívelt álláspontnak azon abéczéje időről időre újra kifejtessék, melynek kifejtése szükségét már mindannyian csak a rég múlt emlékei közé tartozónak hittük. Ezen tagjai a háznak, a kiknek vak szenvedélye és vad gyűlölete nemcsak e ház kebelében teremtett már sok kellemetlen helyzetet, hanem a ház körén túl is nem egy, nemcsak számos, hanem az ország majd minden részén elterjedő nyugtalanságot és sajnos forrongást és kitöréseket idézett elő. Ezen tagjai a í. háznak azok, a kik leginkább szükségessé teszik még akkor is e törvényjavaslatnak részünkről való elfogadását, a midőn az általános kötelező polgári házasság szempontját nemcsak hogy elejteni nem kívánjuk, hanem minél teljesebben érvényesíteni óhajtjuk. És t. ház, megvallom, e tekintetben még nagyobbnak tartom azon veszélyt, hogy az ember szavazata az övékével azonosittassék, mint azon veszélyt, hogy az ember retrográd irányban magyaráztassék. Ámde azon reményben, hogy a t. ház többsége, mely eddig-elca polgári házasságot pártolta, a polgári házasság iránt benyújtandó törvényjavaslatot a tisztelt minister urnak kötelességévé tette, azon reményben, hogy az újra, kifejezést fog adni e törvényjavaslat elfogadása mellett is e tekintetben meg nem változott szilárd meggyőződésének s azon további kilátásban, hogy a törvényjavaslat elfogadásából származó és kétségtelen zavarok és bajok maguk is múlhatatlan kényszerrel oda fogják bírni az ország kormányát, hogy egy tovább menő és helyesebb alapokra fektetett törvényt terjeszszen a képviselőház elé; oly törvényt, melyben, mint mondám, a házassági ügy állami rendezésének és kizárólag állami elbírálásának feltételei teljesen meg vannak óva: én e törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés a hátoldalon. Áz elnöki széket Péchy Tamás foglalja el.) Herman Ottó: T. képviselőház! Én a magam részéről köszönettel tartozom Győry Elek t. képviselőtársamnak, hogy felmentett attól, hogy én a liberalismusnak recens viszonyokra való alkalmazását és magyarázatát végezzem. Fejtegetése, megokolása oly alapos volt, legalább arról az álláspontról, a melyről mi kötelesek vagyunk ezekről a helyekről beszélni, hogy nekem ahhoz hozzáadni valóm nincs. De midőn Győry Elek t. barátom recens viszonyokra fektette a súlyt, egészen általánosságban tette. Nekem lelkiismeretem fogalma szerint és azon harcz értelmében, melynek egyik szerény közkatonája vagyok: kötelességem reflectálni arra, hogy akadtak férfiak, kikkel én már számos csatában az elvekért vállvetve megküzdöttem, még pedig oly körülmények közt, hogy mindig a valóságos elveknek teljes kivívásáról volt szó, a kik mégis ez egy alkalommal szükségesnek és jónak látták az elvi magaslatról lealkudni s az opportunitás zászlaját kibontani; kibontani pedig egy oly férfiú vezetése alatt, aki méltán a parlament, nemcsak, hanem az ország köztiszteletében részesül. Ertem Irányi Dániel t. barátomat. Megvallom t. ház, hogy bármelyik társam részéről jött volna az opportunitási indítvány, nem csodálkoztam volna oly mértékben, mint csodálkoznom kell azon, hogy Irányi Dániel t. képviselőtársam tette ezt. ü, a ki épen a vallásszabadság, a polgári házasság ügyében nem egyszer, hanem számtalanszor emelte fel szavát: aki catói következetességgel és catói szigorral mindig az elv kivívását tíízte ki maga elé ! Hát t. képviselőház, én ezt nem akarom lealkuvásnak, még pedig, nem tudatos lealkuvásnak nevezni; hanem épen mert Irányi t. barátomat ismerem és ennek alapján tisztelem, az ő beszédjének hatása alatt, az ő egész politikai és társadalmi múltjából merítve, világos képét látom magam előtt annak, hogy mi bírhatta őt mégis arra, hogy ő ebben a véghetetlen fontos kérdésben, mely csak akkor lehet a társadalom javára megoldva, ha az elv teljesen diadalra jut, mégis az opportunismus zászlaját ragadja meg. En, t. ház, ugy látom a dolgot, hogy Irányi t. barátomat ez egyszer az ő melegen érző szive bírta arra, hogy lealkudjon. Előtte lebegett azon boldogtalan gyermekek sorsa, a kik a társadalom ferde fogalmai szerint, daczára annak, hogy mint emberek a természet törvényes kifolyásai, az egyházi és a világi törvénykezés igazságtalansága következtében törvényen kívül helyeztetnek. Igaz t. ház, hogy azon gyermekek, a kik egy külföldön kötött polgári házasságból származván, Magyarországon törvényen kívül állanak, a törvény által a társadalomból mintegy kilövetnek, fel kell, hogy ébreszszék bennünk az emberszeretetet, fel kell, hogy ébreszszék bennünk a borzalmat, hogy a 19. íszázad magaslatán ily dolgok lehetségesek. Hiszem, hogy ez Irányi t. barátomra nagy hatással volt, ámbár t. ház, csata csata marad és csata soha áldozatok nélkül nem vívatott, vívatott legyen az bár fegyverrel, vagy a békés küzdelem terén, a parlamenti téren az elvekért. Nem az szükséges, hogy az egyes szenvedőnek látása arra indítsa a