Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-267

267. országos fllés aoroaiber 21. ISS-Í. Ibi) elve, hogy ha hozzájuk egy ily házasságból született gyermeket hoznak el keresztelés végett, azt hozná magával, hogy az egyház anyakönyvébe mint törvénytelent vezesse be. Nem tudom, hogy ha azt fogják tenni a lelkészek, hogy a t. képviselő ur mikép fogja azt tekinteni. Azon szólam tehát, hogy a felekezetek leikészei nem kényszeríthetők vallása elleni cselekedetre, biztosítom róla, nemcsak ezen egynél, hanem véletlenül felmerülő más eseteknél is csak szólam fog maradni. De én azt tartom, hogy házassági törvényt nem ugy kell hozni, hogy a házasfelek összekelése lehetővé tétessék, hanem ugy kell hozni, hogy lehetőleg biztosítva legyen a békés családi együttlét is. Már most ezen törvényjavaslatnál törvénynyé válás esetén lehető-e az ? Én természetesen csak azokról szólok, a kik vallásukhoz ragaszkodnak. Az egyik fél nem teheti azt, amit a másik, az egyik fél nem használhatja azon edényeket, amelyeketa másik tel használ, az egyik fél a másikat tisztátalannak tartja, az egyik fél megváltójának feltámadását ünnepli, mig a másik azt közönséges csalónak tartja. Mondja meg bárki, hogy ilyen vallási összeütközés mellett vájjon boldog házasság képzelhető-e ? Meglehet, hogy a házasság első éveiben az ifjúságnak egymás iránt fellángoló hajlama talán egy időre el fogja némítani, de az sokáig tartó nem lesz. Mert rövid idő múlva a házasfelek szülői, rokonai sokkal nagyobb befolyást fognak gyakorolni az illetőkre, mintsem a házasságot boldognak lehessen mondani. Azonban felteszem, hogy a házasfelek közt a boldogság fenn fog állani, de a gyermekekre is kell gondolni. A gyermekek szintén annyira egymással összeütköző vallásfelekezetek elveiben nevelkedvén, lehetetlen, hogy azok közt összeütközés, gyűlölködés ne jöjjön létre. Szóval azt tartom, hogy zsidók és keresztények házasságában a súrlódásra annyi ok van, hogy ott boldog házasságot reményleni alig lehet. Még a í. előadó urnak egy érvére akarok röviden reflectálni. Azt méltóztatott mondani: e törvényjavaslatot a,zért kell megszavazni, mert ez által a vidéken uralkodó antisemita izgalomnak véget kell vetni. Én ezen érvet nem fogadom el, mert az igen rugékony és a törvénynek megalkotásánál irányadó nem lehet. Ha ez érv állana, akkor az adó emelésére is lehetne alkalmazni, mert ezen elv szerint, hogy az adó súlyos levén, az országban izgatottságot okoz, az következnék, hogy az adókat még magasabbra kell emelni azért, hogy az izgatottságot elnémítsuk. (Igaz! Igaz! a szélső baloldalon.) Vagy ha rósz a közigazgatás és igy izgatottságot okoz, ebből ugyanazon logieával az következnék, hogy hozzunk mihamarabb törvényeket, melyek a közigazgatást még rosszabbá teszik. Hiszen mikor Horvátországban a magyar feliratú czímereI ket kifüggesztették, akkor is izgatottság volt. I Már most az előadó ur okoskodása szerint meg kellett volna parancsolnunk, hogy a czímerek maradjanak fenn. pedig azokat mégis levették. Akkor tehát egészen más nézetben volt a kormány és többség. (Élénk helyeslések a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot. Simonyi Iván: (Holnap! Ma!) T. ház! Nemcsak azért, hogy az idő előrehaladt, nemcsak hogy többi szónok kimerítőieg szólott a tárgyhoz, hanem, mert megvallom, azt hiszem, hogy a ki némi figyelemmel hallgatta az elmondottakat, nálamnál jóval jelesebb szónok sem igen birná továbbra, a ház figyelmét lekötni, gondolom,jó lenne — ámbár magam részéről csak pár megjegyzésre akarok szorítkozni — a vita folytatását holnapra halasztani. (Felkiáltások: Holnap! Ma!) T. ház! Kern volt szándékom a szőnyegen levő tárgyhoz szólani s ebben megerősített azon körülmény, miszerint a figyelemmel kisért vitában azt láttam, hogy mi, bár nem vagyunk többé parlamentáris szüzek, mégis az úgynevezett szüzszóuokok helyzetébe jutottunk, azaz azon vettük észre magunkat, hogy ha nem is mindent, de mégis sok dolgot, a mit mi antisemiták mondhattunk volna, vagy mondani akartunk, már elmondták mások, még pedig olyan férfiak, a kikről tudj uk, hogy más alapon állanak, más pártnak tagjai. Mi ezen csak örvendhetünk a mint előbb mondám, az eddig hallott szakszerű beszédek után én részemről annál inkább csakis egy-két rövid megjegyzésre szorítkozom. (Halljuk!) A szónokok többsége mint sine qua nont állította oda, hogy a kor és haladás követeli azt, hogy a zsidók a polgár-jogokban egyenlően részesüljenek velünk először ; másodszor, hogy kívánatos volna A zsidóságnak assiniilátiója a magyar fajjal. Bizonyítékokat e tekintetben nem voltunk szerencsések hallani, meglehet, azért, hogy azon t. szónokok, kiknek érdemeit, szónoki képességét, mély tudományát készséggel elismerem, hogy erre okuk volt. Talán hasonlókép jártak volna, mint az eddig felszólalt szónok urak. T. i. igen sok közülök azzal végezte előadását, hogy elfogadja a szőnyegen levő törvényjavaslatot, pedig egész beszéde abban culmiuált, hogy a törvényjavaslat rósz. Meglehet, hogy ha a í. képviselő urak alaposan foglalkoznak ezen kérdéssel, mert bocsánatot, kérek, ne vegyék szerénytelenségnek, ha. azt mondom, hogy épen ezen úgynevezett zsidó-kérdéssel felületesen foglalkoztak eddig, ha alaposan foglalkoznak, az eredmény következő lesz. Az alapszándék, a czél az lesz, kimutatni: a zsidók mindenben egyenjogúak legyenek, de. mégis a bebizonyítás oda fog jutni, hogy ámbár nem szükséges, ha egy angol nő magyar férfival házasságra akar lépni, erre