Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.

Ülésnapok - 1881-260

260. országos ülés október 10. 1883. 103 mában, hogy fontos momentumokban a maga, törvényben gyökerező rendeletét végre is hajthassa? Ez lehetetlen. Negatíve a t. ministerelnök ur az én határozati javaslatomat azon érvelési modor által támogatta, a melyhez különösen első beszédjében folyamodni j'ónak, vagy talán szükségesnek is találta. Egész érvelése nem állott egyébből, mint az általam mondottaknak, hogy ne mondjam elferdítéseiből, — legalább is félremagyarázásából. Csak néhányat, a legfontosabbakat fogom idézni. Az én első beszédemben például, beszélvén azon hatásról, melyet az a concessió, a melyet a kormány határozati javaslata involvál, részint Horvátországban, részint az anyaországban levő nemzetiségekre nézve, részint közvetve, részint közvetlenül elő fog idézni, azt mondottam: Horvátországban a közvetlen hatás az lesz, hogy a horvátok ekként fognak okoskodni: íme zavarogtunk, lázadtunk és megnyertük, a mit kívántunk, tehát zavarogjunk, lázongjunk és fogunk kapni ennél még többet is. Az anyaországban levő nemzetiségekről pedig nem azt mondottam, hogy ugyanazt és ugyanily alakban fogják követelni, mint a horvátok, hiszen nagyon jól tudják még azon nemzetiségek is, hogy az ő autonóm jogaik nem állíthatók egy színvonalra a horvátokéival; hanem igenis mondottam azt, hogy tanulni fognak a Horvátországban tanúsított példából és azt fogják mondani: íme Horvátországlázongott és elérte czélját, ergo lázongjunk mi is, majd nekünk is fognak engedni. És hogy ezen feltevésem nem volt csupán álom, nem volt — mint önök mondani szokták — szélsőbal! túlzás, erre már is bizonyíték egy a tegnapi napon a „Neue Freie Presse "-ben megjelent igen nevezetes nagyszebeni levél, melyet a t. kormánynak és pártjának bátor vagyok figyelmébe ajánlani, a melyben már is ki van mondva, hogy : íme Horvát ország megmutatta nekünk az utat, melyet követnünk kell, hogy a magunk jogait érvényesíthessük a kormánynyal szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon. Egy hang: Zay!) És midőn én ezt mondottam, felállott a kormányelnök és azt mondotta : Helfy képviselő ur tapintatlan, sőt törvényellenes dolgot mondott akkor, mikor egy színvonalra állította az anyaországban levő nemzetiségeket a horvátországi, az országgyűlés által is elismert politikai nemzettel —- pedig, amint méltóztatnak látni, nemcsak, hogy azt nem mondottam, hanem annak épen az ellenkezőjét. Továbbá szólva azon gyűlöletről, mely ma Horvátországban ellenünk létezik, megmondottam, hogy ezen gyűlölet egyidejűleg született a pánszlávizmussal s meríti reményét és támaszát abból, hogy az önök keleti politikája megengedte a muszkának hatalmi sphaerája terjesztését; másfelől pedig önöknek bosnyák occupatiója folytonosan táplálékot nyújt a nagy horvátországi álmoknak; s hozzá tettem, hogy e két tényező az, mely fokozza a gyűlöletet, tehát két tényezőről szólottam világosan. És a kormányelnök erre nem talált más választ, mint hogy kiforgatván szavaimat igazi értelmükből, azt fogta reám, mintha én azt mondottam volna, hogy a bosnyák occupatióval terjesztetett volna a muszkának hatalmi sphaerája. Végre felhoztam, a mit nem árt itt ismételni, hogy soha esemény nem biztosította a 67-iki kiegyezés fennállása óta oly fényesen, mennyire tarthatlan közösügyes rendszerünk, mint épen az, hogy még akkor is, mikor a személy- és vagyonbiztonságról van szó, képtelen a kormány önállólag intézkedni és kénytelen Bécsből kérni segítséget. (Igaz! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Erre a ministerelnök ur azt válaszolta nekem, hogy azt csak be fogja látni a képviselő ur, hogy mikor a ministertanáes megállapodása folytán haderőnek alkalmazása szükségessé válik, akkor természetes, hogy a közös hadügyministerrel tanácskozni kell. Hiszen az a baj, hogy az természetes, én is csak azt állítottam, hogy a mi körülményeinknél fogva ez természetes. De más országokban nem ezt tartanák természetesnek, hanem igenis természetesnek tartják azt, hogy ha a ministertanáes megállapodik haderőnek alkalmazása iránt, akkor a hadügy- vagy honvédelmi minister kiadja a rendeletet, hogy a szükséges haderő készen tartassék. Ez a természetes rend. De önök annyira beleélték magokat azon szerencsétlen végzettelj es közösügyes helyzetbe, hogy el sem tudják képzelni, hogy ez máskép is lehetne, a mint máskép van a világ minden országában. Még egy utolsó pont is van. Határozati javaslatom utolsó pontjában a revisio szükségességét kívánom kimondatni. Erre a ministerelnök ur arra figyelmeztet engem, hogy előbb meg kell szüntetni ezen jelenlegi kivételes állapotot és helyre kell, hogy álljon az alkotmányosság és akkor fognak erről beszélni. Bocsánatot kérek, ez nem válasz arra, a mit határozati javaslatom mond, mert az magától értendő dolog. Mikor én a revisiót kívánom, ismerve a törvényt, természetesen nem kívánom, hogy az azonnal megtörténjék, hanem az országgyűlés mondja ki a revisio szükségességét, a végrehajtás akkor fog következni, mikor a törvény által előirt factorok együtt lesznek. Mi következik mindebből? Az, hogy ha egy olyan kiváló debatter, mint a minőnek a t. ministerelnök urat mindnyájan elismerjük, positiója védelmére ellenfele érveinek elferdítéséhez kénytelen folyamodni, akkor az [a positio csakugyan desperát. De még inkább erősítette határozati javaslatomnak alapját a t. pénzügyminister urnak nevezetes beszédje, melyet a vitának első napján előttünk elmondott.