Képviselőházi napló, 1881. XIII. kötet • 1883. szeptember 27–deczember 13.
Ülésnapok - 1881-260
104 SfiO. országos Ülés október 10. 1883. A t. pénzügyminister ur ugyanis első sorban azon leleplezést tette a ház előtt, — a mit csakugyan ezen nyilatkozat előtt egyikünk sem tudott, és hogy ha előbb mondja, sok szemrehányástól megkímélte volna magát, hogy t. i. az az elhatározás, hogy a kettős nyelvű czímerek Horvátországban kifüggesztessenek, nem történt oly egyszerre, mint hittük, hogy az csaknem három évi formaszerinti tárgyalásoknak volt eredménye. Elmondta előttünk azt, hogy ezen három évi tárgyalás alatt egyetlen egyszer sem történt az, hogy a horvát hatóságok bármelyike kétségbe vonta volna ezen intézkedés törvényességét, sőt egy kezei közt lévő okmányra hivatkozott, melyből kiderül, hogy maga a bán az utolsó időben ezen intézkedés törvényessége ellen kifogást nem tett. No hát kérem, t. pénzügyminister ur, ebből nem az következik, a mire a t. pénzügyminister ur concludált, hogy ergo csatlakozzék a ministerelnök ur által benyújtott határozati javaslathoz. Mert, ha csakugyan be van bizonyítva —- a mint be van bizonyítva - hogy nem csak a minister, nem csak a képviselőház, hanem magában Horvátországban is a legilletékesebb körök is törvényesnek tartják ezt az eljárást, akkor tehát, hatörvényes, fenn kell tartani. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez a logieai következmény s ezzel a t. pénzügyminister ur a legfényesebben indokolta határozati javaslatomnak második pontját, hogy azon czímerek, a melyek Horvátország beismerése szerint is törvényesen tétettek oda, ott is maradjanak. Egy második érdekes adatot is hozott fel a t. pénzügyminister ur, a mely szerintem nem az ő conclusiója mellett, hanem az én határozati javaslatom mellett bizonyít. Előadta annak a horvát adóadministratiónak iszonyatos voltát; elmondotta, hogy ötszáz és néhány horvát községben 128-ban sikkasztották el a szegény adózók pénzét és hogy ezen 128 esetből Í2l-ben a politikai hatóságok, melyek a törvény szerint ellenőrzésre vannak hivatva, ezen sikkasztások előtt szemet hunytak. Ilyen szomorú tényekből nem az a következés, hogy tehát mivel ezek olyan jeles, derék, jóravaló, becsületes emberek, engedjünk nekik még tágasabb tért; hanem következik az, hogy revideálni kell a törvényt oly irányban, mely által a kormány garantiát nyerjen arra nézve, hogy kényszeríthesse, rászoríthassa a horvát politikai hatóságokat, hogy a törvény által reájuk rótt kötelességeknek meg is feleljenek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De határozati javaslatomnak harmadik pontját is a t. pénzügyminister ur és részben a ministerelnök ur nem csak hogy támogatták, hanem egyenesen kimutatták, hogy ha én nem indítványoztam volna is a revisiót, az önkényt a napirendre kell, hogy kerüljön. Ugyanis a pénzügyminister ur jelezte —és ez I az egyetlen érv, amelylyel igazolja mostani eljárását — hogy vannak a szőnyegen lévőnél még sokkal fontosabb ügyek függőben Magyar- és Horvátország között, melyeknek elintézése annyira sürgős, hogy ennek kedvéért lemond azon cselek menyről, a melyet néhány héttel ezelőtt még he lyesnek talált. Tehát ő maga jelezte, hogy a re visio csaknem kikerülhetetlen. Pedig ennél többe én sem akarok most. Nem azt mondja az én hatá rozati javaslatom, hogy most rendeljük el a re visiót, hanem hogy annak szükségességét mondjuk ki, a többit természetesen akkorra hagyván mikor az lehetséges lesz a törvény által előirt alapon. Azt igen természetesen nem kívánhatom az igen t. minister uraktól, hogy határozati javaslatom azon hontját is támogassák, a mely szerint rosszalást kívánok kifejeztetni a kormány eljárása felett. Ezt nem tették, nem is vártam tőlük. De megtette helyettük az az egyetlen szál kormánypárti ember, a ki bátorságot érzett magában, nemcsak szavazatával, hanem szavával is támogatni a kormányt, hódolva egyúttal —- a miért hálával tartozom neki — legalább egymagában a parlamenti illemnek, a parlamenti szokásnak, hogy ne csak egy oldalról történjenek a felszólalások, hanem hogy ilyen fontos dologban magántik a kormánypártnak is legalább egy embere jelezze, miért járul hozzá a kormány határozati javaslatához. Horváth Gyula t. képviselőtársam egyben igazat adott nekem s én ezzel az egy gyei teljesen beérem az ő részéről. Kimondta ugyanis, hogy ő is határozottan helyteleníti azt, hogy a mint értesültünk, azok a kétnyelvű czímerek éjnek idején lettek kifüggesztve, és csak arra kér engem, ne iegjem fel a magyar kormánynak bármely tagjáról, hogy az az ő tudtával vagy beleegyezésével, vagy épen utasítására történt volna. Én ugyan időközben akként lettem informálva, hogy nem épen éjjel, hanem csak kora hajnalban történt a dolog, a mi a dolog lényegén nem változtat. Bizonyos vagyok benne, hogy ha a kormányelnök ur hatátározati javaslata clfogadtatik, a czímerek levétele nem fog éjjel történni; bizonyosan kikötötték a horvátok, hogy fényes nappal ünnepélyesen menjen ez végbe. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: Zeneszóval! Németh Albert: A „Gott erhalte"-t fogják játszani! Helfy Ignácz: De bármiképen legyen is, arra figyelmeztetem t. barátomat, hogy ezzel a kéréssel, melyet hozzám intézett, nem tett jó szolgálatot a kormánynak, nevezetesen a pénzügyminister urnak. Mert ha igaz az, hogy nem tudta, mikor, mily időben teszik ki e czímereket, ez újabb vád ellene; mert bocsánatot kérek, egy oly dologban, melynek fontosságát mégis annyira elismerte, hogy 3 esztendőn át folytatta a tárgy alá-