Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-224

IS 224. országos ülés április 13. 1883. szerű mondatot — ezt már többször tapasztaltam — és rendesen kikeresi, hogy olyant mondjon, minőt nem mondott senki. Abba ő különös érdemet helyez — legalább előttem ugy tűnik fel — hogy az ő mondata oly rendkívüli nagy legyen, hogy ne is kelljen azt bizonyítani s azt nem is próbálja meg, hanem a felállított nagy mondatra számít, hogy az megtegye a maga hatását indokolatlanul. Ily állítás és mondás az, hogy ezen szakaszban, midőn a magyar egyetemekre hivatkozik, tőlünk jog nem vétetett el, csak kedvezmény adatik. Ugyan kérdem Kovács Albert t. képviselőtársamtól, a ki a mi viszonyainkat csak ugy ismeri, mint én, hol van és mikor lesz az a magyar egyetem, a mely felekezetünk által lenne felállítva ? Van-e kilátás komolyan, hogy ilyen valaha fel fog állíttatni ? No már olyannal biztatni bennünket és avval indokolni, hogy jogaink nem csorbultak, melyről merem állítani, hogy létesülni soha sem fog — ebből megítélheti a t. ház, mily horderejű az a biztosíték, melyet ő a jövőre nézve nekünk ád. Főiskoláinkon, kivált ha aj ogi tanfolyamot némely iskoláinkban feladnák, szervezhetünk seminariumokat, szervezhetünk bölcsészeti facultást, hogy egyszersmind tanárképző intézet is[legyen; de ez arra, hogy egyetemet állítsunk, még nem elég, mert arra egy ily bölcsészeti faeultas, egy ily seminarium kevés, annálfogva én ebben biztosítékot a jövőre nézve nem látok. Azért tette ő fel mindjárt azt a kérdést, melyik tanintézet számára akarjuk hát ezt fentartani? Az egyetem számára nem akarom fentartani, mert arról, a mi nincs — azt már Könyves Kálmán is megmondta— ne beszéljünk, hanem igenis akarom azon intézetek számára fentartani, a melyek tényleg léteznek, azon felekezeti főiskoláink számára, melyeket mi akarunk és melyeket, mint én is reménylem, képesek leszünk oda fejleszteni, hogy a tanárképesítésre alkalmasakká váljanak. És ezt megjegyezve t. ház, én módosítványomat, midőn annak elfogadását kérem, nem akarom saját szavaimmal indokolni, nem akarom a helyzetet, mely annak indítványozására komolyan vezet és indít, saját szavaimmal adni elő, mert maga a t. minister ur nem régen, 1880. október havában beadott törvényjavaslatának indokolásában oly szép szavakkal és annyira meggyőzőleg indokolta épen ezt az én álláspontomat, hogy, megvallom a ház előtt, ezt oly szép szavakkal és annyira meggyőzőleg indokolni képes nem volnék. így hát önszavaim helyett felolvasom egyszerűen röviden a t. minister ur nyilatkozatát, melyet két évvel ezelőtt tett az ország színe előtt. Azt hiszem, hogy a melyek akkor igazak voltak, ma is azok és a kit a képviselőházban saját ministerünk nyilatkozata meggyőzni nem tud, az előtt kénytelen vagyok meghajolni, mert az én igénytelen szavaim azt ugy sem fogják meggyőzni. Annál fogva bátor vagyok azt felolvasni. „A középiskolai oktatás felekezeti jeléggel bir hazánkban. S az állami csoyorttal szemben, az autonóm egyházak, jelesen a protestánsok középiskolái tekintélyes csoportot képviselnek, mind számban, mind súlyban. Fentartásuk, fejlesztésük, nemcsak azéri fontos, mert a különben az állam vállaira háramlandó tehernek egy igen tekintélyes részét viselik, hanem azért is, mert ha valahol: a közoktatás terén üdvös verseny, az egyes irányok egyéni fejlődése, a decentralisatió. Természetes kővetkezménne ennek, hogy az antonom egyházak által fentartott iskolákban, bizonyos hagyományos szellem fejlődik ki, melyet épen az önkormányzat tart fenn és ápol, s melyet az állam csak annyiban korlátozhat, felügyete állam csak annyiban korlátozhat, felügyete által, hogy egyfelől a közoktatásnak időről időre megállapítandó általános keretéből ki ne csapjon s másfelől, hogy az állam legfőbb érdekei ellenműködő irányoknak köpenyül ne szolgálhasson. E megkülönböztetés átvonul a törvényjavaslat egész V. fejezetén, s abban tetőz, hogy a felezeteknek megengedtetik, saját elveik szerint rendezni be a tanárképzést, tanárképzést, tanárvizsgáló bizottságokat szervezni, s megadatik nekik a tanárképesítás joga." Ezt Magyarország közoktatási ministere két évvel ezelőtt mondotta a nemzet színe előtt; én felolvastam, hogy lássa a t. ház, hogy a mit most e törvényjavaslat tenni akar, azt még a Baek-korszakbeli Thun-féle pátens sem akarta. Módosítványom semmi más, mint a minister ur nyilatkozatának ezen törvényjavaslat illető szakaszára betűről betűre következetes alkalmazása. Méltóztassanak azt elvetni, de akkor a következetlenség vádját sem a minister úrról, sem a ház többségéről senki, de senki sem lesz képes elhárítani. (Igás! ügy van! a szélső balon.) És ennek kijelentése mellett bátorkodom kérni a t. házat, méltóztassék módosítványomat elfogadni.. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Trefort Ágoston, vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! A napirenden levő törvényjavaslat tárgyalása alatt többször hangoztattam én és mások is, hogy e törvényjavaslatnak legfontosabb intézkedései épen az érettségi vizsgában és a tanárképesítésben pontosulnak össze. És ez nagyon természetes. Mert bármicsoda czélszerű intézkedéseket hozzunk a közoktatás dolgában, az eredmény mégis mindig a tanárok sikeres működésétől van feltételezve. És miután mi ezen törvényjavaslat szerint a tanárképzést szabadon hagyjuk és egészen indifferens az, vájjon valaki külföldi egyetemeken, vagy Budepesten, vagy Debreczenben képezi magát, az államnak csak annyi biztosítékot akarunk megszerezni, hogy meggyőződjék, vájjon csakugyan bir-e az illető a kellő minősítéssel? És ott fekszik a különbség az eredeti és a mostani törvényjavaslat között, hogy akkor a képzésnek fel-