Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-224

70 224- orsiágw ülés április 13. 1883. József, ^Halász Bálint, SzabóJ Károly, Mocsáry Lajos, László Imre, Vidovich György, Duka Ferencz, Krisztinkovich Ede, Tóth Antal, Sárközy Aurél.* Orbán Balázs: T. ház! Nem hinném, hogy a törvényjavaslat e fejezetének czélja az lenne, hogy a tanárok képesítését megnehezítse; a czél észszerűleg csak az lehet, hogy a középiskolák az oktatásra alkalmas tanerőket nyerjenek. A minősítvényt nem a képesítés helye és módja, hanem az előtanulmányok helyes mértéke szabja meg. Miért ezt megnehezíteni, minek ezt a két egyetemhez kötni ? (Ugy van! a szélső halon.) Elég azt constatálni, hogy a tanár nemes hivatásának betöltéséhez a kellő ismeretek és képességekkel bir; de hogy arról csakis az egyetemek székhelyein, tehát ez idő szerint csak két helyen: Budapesten és Kolozsvárit nyújthasson meggyőződést, azt én nagyon megnehezítő és szükségtelen megszorításnak tartom. A tanári pálya eddig is, habár a legnemesebb, de nem a legvonzóbb, nem a legkellemesebb hivatások közé tartozott, a ki e tövises pályára adta magát, az igazán az emberiség üdveért áldozta és áldozza fel magát, azok a jövőnek önfeláldozó napszámosai, a kik vajmi csekély jutalomban részesülnek. (Ugy van!) Miért nehezítenők meg pálya-kezdetöket, a mikor annak folytatása oly kevés anyagi haszonnal kecsegteti őket? Már pedig t. ház, nagyon megnehezítjük az által, a midőn a tanárjelölteket arra kötelezzük, hogy a képesítő vizsgára messze vidékről utazzanak a fővárosba és itt nagy költséggel tartsák fel magukat huzamosbb ideig. (Ugy van! a szélső haloldalon.) De e mellett ez az önkormányzat rovására is történik, mert a felekezeti hatóságok minden részvéte és beleszólása nélkül történnének e képesítő vizsgák, holott nekik jogukban van szintén tudni, hogy a vezetésük alatti intézetekben alkalmazandó tanárok minő kellékekkel és tulajdonosokkal bírnak, sőt első sorban azt nekik kell tudniok. Tehát én megfordítani szeretném a dolgot és azt mondani ki, hogy a felekezeti középiskolák tanárai a képesítő vizsgát saját hatóságuk vizsgáló bizottsága előtt teszik le, melyen a kormány megbízottja vagy képviselője is jelen van s felügyel arra, hogy a 60., illetőleg most már 61. §. követelményeinek elég tétessék. Ezen röviden kifejtett indokok is hozzájárulnak, hogy a Kiss Albert barátom által benyújtott és általam is pártolt határozati javaslatot a t. háznak elfogadásra ajánljam. (Helyeslés a szélső halon.) Herman Ottó: T. ház! Midőn kijelentem, hogy Kiss Albert t. képviselőtársam módosítását pártolom s arra szavazni fogok, engedje meg a t. ház, hogy e szakasz ötletéből elmondhassak némelyeket, melyek a tanárképzésre s a tanárképesítésre vonatkoznak. (Ralijuk!) Én sokkal szivesebben láttam volna, ha a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat sarkköve és gerincze olyan természetű dolgokra, mint a minő az oktatás beosztása s a képzésnek szervezése stb. fektettetik, mint azt, hogy e sarkkő az állami omnipotentia s az állami beavatkozás tendentiájára van alapítva. T. ház! A tanárképzésnek legszervesebb feltétele a főiskolák állapota, a főiskolákban uralkodó szellem, az a tudomány-mennyiség, az a methodus, mely a főiskolákban representálva van, a mint az, mint tudományos anyag kezeltetik és az élet számára kiszolgáltattatik. Ha ezen szempontból vizsgáljuk a magunk állapotait, rögtön felötlik a különbség azon viszonyok közt, melyek közt a régibb idők tanára készült és pályáját folytathatta és azok közt, a melyek most léteznek. A classicismus uralkodó korszakában az illető tanárnak meg volt a szilárd hasisa; ki volt tűzve számára egy czél, melyet ő el is érhetett biztosan. Biztosan azért, mivel határozottan körvonalozva volt az, a mi egy müveit embertől és egy tanártól magától követeltetett. Ez volt a classicus irodalomnak ismerete, a classicus irány gyakorlása és művelése. Ott voltak a classicusok előtte Ezop meséitől a nagy epósokig. Azoknak ismerete volt kötve a nyelv ismeretéhez és a ki ezekben előkelő álláspontra helyezkedett, azt az akkori idő kiválóan tudós, mívelt embernek, illetőleg tanárnak ismerte el. Ámde t. ház, hogy ha ma saját viszonyainkra vonatkozólag felvetjük a kérdést, hogy mi lehet a mostani tanárképzésnek voltaképeni basisa, mik legyenek azok az eszközök, a melyeknek segítségével a tanár megnyerheti azt a qualificatiót: a classicusok helyén kellene keresnünk és találnunk a tudománynak az új kor követelményeihez alkalmazott oly forrásait, melyekből az illetők biztosan meríthetik a tudást. Ez t. képviselőház, első sorban a tanterem és a laboratórium, a tanár előadási képességének kérdése. De véghetetlen fontosságú a tankönyv kérdése is. És ha t. képviselőház a legelőrehaladottabb nemzetek tanügyi irodalmát tekintjük: constatálni fogjuk, hogy ott a felfogás a tankönyvek tekintetében más, mint nálunk, a hol egyáltalában valami egészséges felfogás alig-alig jelentkezik. T. ház! Én nem akarok most sem tudományszakokra utalni, sem egyes egyetemeket — három van összesen — bonczkés alá venni, de constatálom, hogy vannak igen fontos disciplinák, a melyeknek tanárai húsz év óta, vagy még régebben is működnek s a melyekre vonatkozólag magyar tankönyv egyáltalában nem létezik. Már pedig t. ház, hogy ha a képesített középtanodai tanároknak az életbe való kibocsátásáról