Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-241

870 241. országos ülés május 5 !8S3. hogy a 13. §. az igazságügyi bizottság jelentése, az igazságügyi bizottság szövegezése szerint iktattassék törvénybe. Én helyeslem azon módosítványt is, melyet Szilágyi Dezső t. képviselőtársam ezen szakaszhoz előterjesztett; helyeslem pedig azért, mert azon nehézségen, melyet ezen szakasznak érvényre juttatása szempontjából az ellen kifogáskép felhoztak, hogy t. i. a kincstár minő apparátust lenne kénytelen mozgásba hozni, hogy ekként jogainak megóvásáról gondoskodhassak, ezen nehézségen a Szilágyit, képviselőtársam által előterjesztett DJÓdosítvány lényegesen javít. Én tehát, ami a második és harmadik alineát illeti, erre vonatkozólag javaslatához e részben magam is hozzájárulok, azonban szükségesnek tartom kiemelni azt, hogy az igazságügyi bizottság 13. § ában olyan nevezetesebb intézkedés is foglaltatik, melyet Szilágyi t.

r képviselőtársam egészen figyelmen kívül hagy. 0 nevezetesen a félnek azon jogát, hogy a pénzügyi közigazgatási bíróság előtt felszólalással élhessen, csakis a felebbezésben tett bejelentés feltételéhez köti. Én, t. képviselőház, szükségesnek tartom azt, hogy nemcsak a felebbezésben, nemcsak az észrevételekben, hanem azonkívül — a mint az igazságügyi bizottság javaslata contemplálja — egy bizonyos határidőn belül még külön is megtehesse. Én tehát erre vonatkozólag az igazságügyi bizottság javaslatát fentartandónak vélem. A harmadik alineára nézve egészen hozzájárulok azon módosításhoz, amelyet különben szükségessé tesz azon körülmény is, hogy tisztán magára a félre szorittatik ezen felebbezési jog. Én ezen indokoknál fogva, tekintve mondom a gyakorlati élet szempontjait is, szükségesnek tartom azt, hogy a felek jogainak megóvása végett ilyen intézkedés tétessék és törvénybe iktattassák; és hozzájárulok Szilágyi t. képviselőtársam módosításához azon részben, a melyet mondtam, egyebekre nézve az igazságügyi bizottság határozati javaslatában foglalt intézkedéseket kívánván fentartani. De azon nem remélt esetre t. ház, ha az igazságügyi bizottság ezen javaslata el nem fogadtatnék s a 13. §. a pénzügyi bizottság- jelentése alapján vétetnék be a törvénybe, szintén van egy rövid észrevételem. Nevezetesen a pénzügyi bizottságjavaslata szerint ezen 13. §. következően szól: „Az 1868: LIV. t.-cz. 102 — 107. §-ainak rendelkezései a pénzügyi közigazgatási bíróság hatásköréhez utalt ügyekben alkalmazandók". Ez egészen mást fejez ki és azt hiszem, inkább csak tévedésen alapszik, hogy egy „is" szócska a szövegezésből kimaradt, nevezetesen, hogy ezen intézkedései a törvénykezési rendtartásnak „a pénzügyi közigazgatási bíróság hatásköréhez utalt ügyekben is alkalmazandók". Ez olyanforma intézkedés, mintha csak itt volna alkalmazható a törvénynek azon intézkedése. En tehát azon esetre, ha az igazságügyi bizottság javaslata el nem fogadtatnék, a pénzügyi bizottság javaslatához ezen módosítványt leszek bátor előterjeszteni. Elnök: T. ház! Szólásra többé senki sincs feljegyezve, ha tehát szólani senki sem kivan, a vitát bezárom. Szavazás előtt szó illeti még a két bizottság előadóját. Hegedüs Sándor, a pénzügyi bizottság előadója: T. képviselőház! Igen röviden szándékozom észrevételt tenni azokra, a mik felhozattak a pénzügyi bizottság álláspontja ellen, illetőleg azon igénytelen felszólalásra, melylyel én azt bátor voltam a t. ház előtt indokolni. Szilágyi Dezsőt, képviselőtársam azt mondta, hogy én nem tartom ez ügyeket szóbeli tárgyalásra alkalmas aknák, holott ez a világon mindenütt fennáll, a hol ily intézmények léteznek. Én, t. ház, egyszerűen azt mondtam, hogy legkevésbbé alkalmasak ezen ügyek a szóbeliségre s arra tettem észrevételemet, hogy ha a kötelező szóbeliség behozva nincs a polgári perrendtartásban, akkor azt, hogy a reformot ezzel kezdjük —• ez volt érvelésem eszmemenete — hogy egy megszorított szóbeliséget hozzunk be, épen e téren, mely arra legkevésbé alkalmas, helyesnek, czélszerűnek nem tartom. Egyáltalán nem reflectáltam külföldi viszonyokra, hanem egyszerűen azon viszonyból indultam ki, melyben a perrendtartás tekintetében jelenleg vagyunk. És ezen állításomat fenntartom most is, mert azt hiszem, hogy ily nagy horderejű reformot épen ezen a téren megkezdeni nem lenne helyes és czélszertí. De azt mondja a t. képviselő ur, miért akarjuk mi korlátozni a felebbezéseket, miért akarunk gyámkodni a közönség felett —-mert ez gyámkodás —bízzuk reájok érdekeik védelmének megítélését, ők a legilletékesebbek e tekintetben. Hisz az tagadhatatlan, hogy mindenki a saját érdekeinek védelmére legilletékesebbnek hiszi magát, hanem ha ebből az elvből akarunk perrendtartást megállapítani, akkor a perrendtartás leglényegesebb intézkedéseit ki kellene köszöbölni. A t. képviselő ur szintén helyesli, hogy a perrendtartásban pl. a felébbezéseknek bizonyos korlátok vannak szabva. De ha abból az elvből indulunk ki, hogy a felek saját érdekeik védelmére legilletékesebbek és ebben ne korlátoltassanak, akkor a perrendtartás ezen lényeges korlátait meg kell szüntetnünk s akkor a perrendtartásnak egyáltalán semmi korlátait többé ne tartsuk fenn, mert mindaddig, míg valaki a védelmet érdekében lévőnek tartja, meg kell azt neki engedni. Ha ezt gyámkodásnak nem tekinti a képviselő ur, akkor az ily kérdésekben, melyek speciális szakkérdések, azon korlátot, melyet a polgári perrendtartás a többi ügyekben megszab, nem tekintheti gyámkodásnak a t. képviselő ur. De egyébként is maga^ concedálta a t. kép-