Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-222

30 222. oraágos älés április 11. 1S83. dosítványok elfogadtatnának, felolvastatni, mert valóban annyira összevissza van zavarva a dolog, hogy alig lehet világosan követni a tárgyalás fonalát és elgondolni, hogy milyen lesz majd a megállapítandó szöveg. Kérem tehát a t. elnököt és a házat, hogy felszólalásom után a módosítványokat egymásután felolvastatni méltóztatnék. És most, azt hiszem, mindenki be fogja látni, hogy bármennyire sajnálatos és kellemetlen rám nézve, lehetetlen, hogy a lehető legtárgyilagosabban ne válaszoljak azon éles megtámadásra, a melyet Kiss Albert t. képviselőtársam ellenem intézni jónak látott. (Halljuk!) A t. képviselő ur azzal kezdte felszólalását, hogy festette, milyen furcsa helyzetbe jutottak ők, illetőleg a t. protestáns képviselők ezen az oldalon az által, hogy egyik és másik oldalról, ellenség és barát részéről egyformán üttetnek. Hát én megvallom, ha furcsának találja a t. képviselő ur azt a helyzetet, el kell ismernie azt is, hogy talán furcsább helyzetbe jutottam én. Ezen vita kezdetétől fogva én oly kétségbevonhatatlan, félreérthetetlen tanúbizonyságát adtam annak, hogy csekély tehetségemhez képest menynyire őszintén igyekeztem és igyekezem ezen törvényjavaslatot a mennyire lehet, abban az irányban javítani, hogy épen t. protestáns barátaimnak aggodalmai el legyenek oszlatva. A ki hallotta felszólalásomat az általános vita alkalmával és a ki jelen volt azon magán értekezleten, a melyen kezdettől fogva végig azon törekedtem és nem öndicsekvésképen mondom, talán sikerült is előmozdítanom azt, hogy az eredeti szöveg lényegesen megváltoztassák, hogy azután annyi őszinte törekvés, erőlködés után ily támadásoknak legyek kitéve, épen ezen oldalról, megvallom, azt nem vártam és erre elkészülve nem lehettem. Ez azután csakugyan furcsa helyzet. T. barátom zokon vette tőlem különösen azon kijelentésemet, hogy békekötésekre nem adok semmit és ezt forradalmi declaratiónak mondta. Én megmagyaráztam azt nagyon világosan, hivatkozom bárkire, jogászokra, bármelyik államférfiura, politikusra, hogy vájjon lehetséges-e más elvet felállítani, avagy lehet-e az állam veszélyeztetése nélkül meghonosítani oly elvet, a mely szerint létezhetnek a nemzetközi szerződések erejével bíró békekötések egy ország és annak saját polgárai közt. Hiszen mikor először említettem fel ezt, nem t. barátaimmal szemben itt, hanem ott a szász képviselő urakkal szemben említettem azt fel. Ők hivatkoznak mindig békekötésekre és ezen incidensből mondtam legelőször, hogy ez veszélyes tan, a mely ellen tiltakoznom kell, mert nemzetközi szerződés ceak különböző országok és nemzetek között állhat fenn, de egy ország, egy állam és saját polgárai közt veszedelmes következésekre vezethet. De azt mondják a t. képviselő urak, hogy ezen békekötések törvénybe vannak iktatva és azért sérthetlenek. No már engedjék meg t. barátaim, ha ezt az érvet el nem fogadhatom és pedig épen azért nem fogadhatom el, mert ezen pártnak vagyok tagja. Ne méltóztassanak elfeledni, hogy ez képezi álláspontunk hasisát. Hiszen a túloldalon mindig azt állítják, hogy az 1867-iki kiegyezési törvény oly alaptörvény, melynek keretén belül szabad mozogni, de azt megváltoztatni nem lehet. Mi pedig és velünk önök azt mondják és igen helyesen, hogy mi különbséget nem ismerünk ; a mit egy törvényhozás megalkotott, azt a másik törvényhozás más alakban megváltoztathatja. Ez volt értelme megjegyzésemnek, ebben nem látok támadást képviselőtársaim ellen. Az ellen, hogy forradalmi váddal illet, természetes dolog, hogy vele szemben nem védem magam, majd fognak erre alkalmat találni, más oldalról. A mi a dolog lényegét illeti, mit a t. képviselő ur felhozott, hangsúlyoztam, elismertem, hogy csakugyan helytelen, igazságtalan eljárás, hogy az állam a felekezeti iskolák irányában ily nagy követeléssel lép fel, a nélkül, hogy ezzel szemben gondoskodnék arról, hogy meg legyenek adva a módok és eszközök, hogy annak megfelelhessenek. De ez nem e törvényjavaslat keretébe tartozik, ebben helyet nem látok a kérdés megoldására ; ha lesz erre alkalom, akár a budget tárgyalása alkalmával, vagy bármikor lesz alkalom reá, méltóztassanak elhinni, hogy a kérdés a legbuzgóbb védőre fog bennem találni, mert igazságosnak és méltányosnak találom. Még egy érvre kell reflectáínom, melyet tegnapi beszédemben nem idéztem, álláspontom mellett. T. barátom azt mondotta, hogy összesen 6 —7 állami gymnasium van, én azt hiszem, hogy egygyel kevesebb van, 5—6. De hát mondjuk, hogy 7, mi következik abból, ha constatáljuk, hogy Magyarországon a tanügy csaknem kizárólag a felekezetek kezében van? Ebből épen nem az következik, hogy az államnak tehát ne legyen megadva a mód arra, hogy a felügyeletet gyakorolhassa, sőt ellenkezőleg az, hogy az államot ne hagyjuk tehetetlenül állani szemben az egész tanügygyei. (Helyeslés.) Es méltóztassanak még egyet meggondolni. (Halljuk 1) Minapában gr. Apponyi Albert utóbbi felszólalása alkalmával kiemelte, hogy a katholikus felekezetnek feladata oda törekedni, hogy iskolái minél előbb autonomicus alapra fektettessenek. És nem lehet tagadni, hogy ez igen legitim, természetes törekvés. Most méltóztassanak elgondolni a helyzetet, mely előáll akkor, ha ez is megtörténik és akkor valóban felekezeti kézben lesz a nemzet egész tanügye. És ezzel szemben az országnak ne legyen megadva még azon kis fel-