Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.
Ülésnapok - 1881-240
240. országus ülés május 4. 1883. S57 nem lehet feltenni — mert ha ilyesmit feltennénk, soha oly eljárási törvények nem állhatnának fenn, mint fennállanak a magánjog körében, mert ott sem indultak ki oly alaptalan feltevésből — miért akarják csak itt ezen a helyen, a hol erre a képviseletre esetleg a legnagyobb szükség van, ily okokból annak lehetőségét elvágni? Én azon véleményben vagyok, hogy hafaeultative a magánfélnek megadatik az a jog, hogy kezdeményezhesse azt az eljárást, nagyban fogjuk emelni azon jogi biztosítékot, mely ezen intézmény felállításában rejlik és én ily módosítás benyújtása ellen tartható indokot nem látok, ezért, t. ház, ajánlom bizonyos módosítással az igazságügyi bizottság indítványát és kérem az indítványttevő t. barátomat, az igazságügyi bizottság jelentésttevőjét, hogy min án lényegben javaslataink úgyis megegyeznek, legyen szíves ezen javaslatot elfogadni. Ezek után engedje meg a t. ház, hogy felolvassam azt a szöveget, mely szerint ezen szakaszt elfogadhatónak tartanom: (Olvassa.) 13. §. Az 1868:LIV. t.-cz. 102—107. §§. rendelkezései a pénzügyi közigazgatási bíróság hatásköréhez utalt ügyekben a következő eltérésekkel alkalmazandók: a) az előadandó ügyek jegyzéke legalább 8 nappal az előadás előtt a bíróságnál kifüggesztendő ; b)]\& a magánfél vagy szabályszerű meghatalmazással igazolt megbízottja a tárgyalásnál jelen van: az előadás befejezése után, a határozat hozatala előtt, jogában áll szóbeli előterjesztést tenni s felebbezését esetleg újabb adatokkal is támogatni; köteles azonban ezen jogának igénybe vételét a felebbezésben bejelenteni. Ha a magánfél ezen szóbeli előterjesztési jogával él, a kincstár képviselője, ha jelen van és nyilatkozni kivan, szintén meghallgatandó. E részben az eljárás közelebbről az ügyrendben (27. §.) határoztatik meg. Gr. Szapáry Gyula, pénzügyminister: T. ház! Kétséget nem szenved, hogy ezen tárgyalás alatt lévő 13. §. a törvényjavaslat leglényegesebb intézkedését foglalja magában, hogy az igazságügyi bizottság véleményének elfogadása által — méltóztassék megengedni, hogy ezen kifejezéssel éljek — teljesen kiforgattatnék sarkából az a javaslat. Hogy hány tagból fog állani az a bíróság, az az előbbi §. elfogadása folytán ugyan nincs megállapítva, de kilátásba van helyezve az eddigi számítások szerint, hogy 4—6 bírói tagra lesz szükség ezen bíróság megalkotására. Ha méltóztatik ezen §-t elfogadni az igazságügyi bizottság véleménye szerint, azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy nem négy, vagy hat birónak alkalmazásáról, hanem legalább negyven, hatvan birónak alkalmazásáról kellene gondoskodni. Hogy ez igen nagy különbséget tesz mind az eljárás, mind a költségek tekintetében, az nem szenved kétséget. De nemcsak azon szempontból lenne ez a kincstárra nézve terhes, hogy négy vagy hat biró helyett tízszer annyit kellene alkalmazni és igy a költség, mely ennek folytán szükséges lenne, szintén aránytalanul növekednék, hanem maga a kincstárnak képviselete, a mi az államra nézve nagy fontossággal bír, nemcsak nehézkessé, de költségessé is válnék, mert kétséget nem szenved, hogy az ügyeknek rendkívül nagy halmazával kellene a kincstári képviseletnek megismerkednie, a mire egy egész apparátus nagy személyzettel lenne szükséges; legyen az akár a kincstári jogügyek igazgatósága, akár más testület,mindenesetre nagyobbszámú egyéneknek kellene ezen kérdésekkel foglalkozniok. Mert, hogy ha a magánfeleknek akár permessive, akár obligatorie megadjuk azon jogot, melyről itt szó van, ezt a kimutatástól elvonni nem lehetne. De, t. ház, a törvényhozás már 1881-ben a polgári perrendtartási novella, az 1881: L1X. t.-cz. megalkotása alkalmával nyilatkozott e kérdésben és ott sem kívánta ezen szóbeli eljárást a törvénybe felvenni. Ha a polgári perrendtartás körébe tartozó ügyekben ezen eljárást elfogadni a törvényhozás véleménye szerint nagy nehézségekkel járt, sokkal nehezebb volna ezt behozni oly szervezetbe, mely az administratió egy nagy körével áll összeköttetésben, a hol ezen eljárás teljesen ismeretlen. Ugyanazon indokok, melyeknél fogva, akkor a törvényhozás a polgári törvénykezési ügyekben is mellőzte ezen indítványt, megvagyok győződve, most is arra fogják bírni a t. házat, hogy az itt se fogadtassék el. De méltóztassék elhinni, nemcsak az államkincstár érdeke itt a főindok s a kérdés eldöntésére nem lehet mérvadó tisztán a költség szempontja. Igaz, ez is fontos szempont; de a törvényhozás valamint eddig, ugy ezentúl sem fogja magát visszavonni a költség megszavazásától ott, hol az indokolt. A kérdés csak az, vájjon ugy a kincstár, mint a felek érdeke szempontjából szükséges-e ezen újabb teher? Részemről kijelentem, hegy ezt nem tartom sem szükségesnek, sem indokoltnak; mert ez által a feleknek is költségek okoztatuak, kik az ország távoli vidékeiről is kénytelenek lennének ide felutazni, vagy itt drága képviseletről gondoskodni és ezen költségek az igazság keresését és megszerzését mindenesetre nagy mérvben megnehezítenék. (Igaz! ügy vau! jobbfelöl.) De erre talán azt méltóztatnak mondani, hogy nem obligatorie, hanem permissive adatik meg e jog a feleknek és hogy csak nagyobb összegekről szóló ügyek forognak itt kérdésben, melyeknél ki fogja magát fizetni a költséges képviseltetés. Ezt én, t. ház, az osztó igazsággal megegyeztethetö felfogásnak nem tartom, (Élénk helyeslés jobbfelöl)
