Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-240

356 240. országos ülés május 4. 1883. csakis azon ügyekben fog az eljárás megtörténni, mely facultativ, a melyekben a fél fenforgó érdekét elég fontosnak tartja arra, hogy az eljárás ezen biztosítékát kezdeményezze, tehát apró-cseprő 5—6 frtos ügyekben a fél nem fogja kezdeményezni azért, mert költségei sokkal nagyobbak lennének aránylag, mint a mennyi az összes substratum. De kérdem, miután oly fórum előtt áll, a melynél a jog szempontjából való ellenőrzés az állampolgárok megterhelésének végső fokon van biztosivá: vájjon elzárjuk-e a felet attól, hogy a hol a maga érdekét annyira fontosnak tartja, hogy kivallja az előadói rendszer egyoldalúságában rejlő bajt lehetőleg ellensúlyozni, hogy ezzel élhessen? Ha kimondatik a törvényben az, hogy csak magán fél kezdeményezheti ezen szóbeli szóváltást a bíróság előtt s ha a magán fél ezt nem kéri, nem történik meg: akkor a magánfélre van bizva, hogy megbecsülje ügyének fontosságát és ahhoz képest, a mily véleményt magának alkotott, kívánja az eljárást. Annyira akarni menni a gyámkodásban, a mennyire a t. előadó ur, vagy a pénzügyi bizottság javaslata, hogy a feleknek egyáltalában ne engedtessék meg ennek kezdeményezése, mert netán költségbe kerülne, az annyit jelent, mint a helyes eljárás alapelveivel, a helyes itélotbozás biztosítékainak alapelveivel ellenkezőleg gyámkodás alá helyezni a közönséget és gátolni igazainak helyes érvényesítésében (Helyeslés balfelől.) A másik, a mire megjegyzést kell tennem, az, hogy az mondatik, hogy a kincstár is kezdeményezheti ezt s a kincstárnak mindig ott van képviselője s ez által a magán feleket arra kényszerítheti, hogy minden apró-cseprő ügyben képviseltessék magukat. He ha az én módosítványom elfogadtatik, a kincstár ezt az eljárást nem kezdeményezheti, csupán a magánfél; az esetben pedig, ha a magánfél felebbezésében kijelentette, hogy a felső bíróság előtt ezen szóváltással élni akar, akkor igenis a kincstári képviselő is kihallgatandó. Ebből bizonyos egyenlőtlenség látszik a kincs tár és magánfél közt előállni, ha egyik kezdeményezheti ezen szóbeli szóváltást, a másik nem. De t. ház, ha meggondolunk egyet, ez egyenlőtlenség mindenki előtt tisztán áll, ha meggondoljuk, hogy a közigazgatási bíróság felállításánál jóformán csak a fórum változik, mely eddig itélt, de az eljárás ez ügyekben megmarad az eddigi, az administrativ eljárás és igyaz egész eljárás ugy van megalkotva a dolog természeténél fogva, hogy az erősebb fél a kincstár az állampolgárok terhéltetése körül fölmerülő kérdésekben, mert a kincstárnak érdeke a kivetéstől fogva az eljárás minden fokozatán át szakértő és gyakorlott közegek — nem is egy, hanem több — által van képviselve. Ez eljárási fokok közt a ki törvénytelen terheltetésről panaszkodik, az gyengébb. Miért ne engedjük meg tehát, hogy oly esetekben, midőn a magánfél ugy itél, hogy fenforgó érdekei elég fontosak arra, hogy ily jogi képviseltetéssel éljen a legfőbb bíróság előtt és az előadók egyoldalúsága ellen képviseltesse magát? Én ennek ellenében semmiféle tartható okot nem látok. Azt mondja a t. előadó ur — és ezzel némileg a házat hangolni akarta — hogy e rendszer elfogadása képtelenségre vezet, mert hisz akkor az adófelügyelőt — a mint említette — Mármarosból ide fel kellene idézni, hogy egy ottani pénzügyi hatóságtól felebbezett ügyben a kincstár érdekeit itt képviselje. De, t. ház, én nem hiszem, hogy t. képviselőtársam ezt az érvet komolyan hozta fel. Hisz az adófelügyelő igen számos esetben első fórum azon vitás ügyekben, melyek a legfőbb pénzügyi bíróság elé kerülnek. Hogy képzelhető az a képtelenség, hogy az első biró ide felcitáltassék, hogy itt a pénzügyi bíróság előtt, mint a kincstárnak ügyvéde szerepeljen? (Igaz! Ugy van! balon.) De ez felesleges is, mert kivel képviselteti magát a magánfél? Itteni vagy vidéki jogi képviselővel. A mint az megtanulja az actából, a procuraturának egy arra rendelt tagja sokkal könnyebben megtanulja ép ugy, mint egyéb ügyekben és a kincstárt képviselheti. Még azt sem lehet mondani, a mit az előadó ur mondott, hogy ezen kincstári képviselőnek derüre-borura minden ide felebbezett ügyet előre meg kell tanulni, mert nem tudja, hogy melyikben fog élni a fél ez eljárással; mert ha módosítványom elfogadtatik, a fél köteles azt a felebbezésben kijelenteni, a felebbezés közöltetik a kincstárral, ez tehát tudja, melyek azon ügyek, melyekben a fél a szóváltással élni akar, a melyekről tudja, arra képviselője elkészül, egyebekben szóbeli szóváltás ugy sem történhetik. Tehát ez a másik gyakorlati nehézség is elesik. A harmadik gyakorlati nehézség állana abban, hogy aránytalan költekezések történnek a substratumhoz képest. Egy csáb van lefektetve*ezen intézményben — azt mondja az előadó ur — mely az embereket visszaélésre csábítja. Hát, t. ház! Jól vigyázzunk, hogy midőn gyámkodni akarunk emberek felett, ne tegyük lehetetlenné igazságuknak megnyugtatásukra való képviseletét. Csáb nincsen lefektetve ebben egyáltalán, kivéve, ha netalán a törvényhozás bölcsebbnek tartja magát, jobban hiszi, hogy megítéli minden egyes polgárnak képzelhető érdekét, mint maga az az egyes polgár. Kern észszeríitlen eljárás volna ez? Feltehető-e, hogy a polgárok tömegesen bele rohannak oly képtelenségbe, hogy egypár forint vagy egypár krajezár feletti vitatkozásokban költséges képviseletet rendeljenek maguknak ? Ha ezt észszerűen