Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.

Ülésnapok - 1881-238

*-'űíS. országos ülés májns 1. 1883309 által talán lehetetlenné válik, hogy megfeleljünk feladatunknak. Én mindenesetre kérem mellőzni ezen módosítás első részét, a másik része ellen nincs kifogásom, de, mondom, nagy haszna az illetőkre egyáltalán nincs. (Helyeslés jobbfelől.) Thaly Kálmán: Mielőtt a t. képviselőtársam Ernuszt által benyújtott módosításra nézve röviden nyilatkoznám, méltóztassék a t. ház nekem megengedni, hogy a tárgy természeténél fogva, minthogy ezen szakasz az általános vitával is öszszefüggésben áll, röviden reflectálhassak ama megjegyzésekre, melyek tegnapelőtti felszólalásomra tétettek a két t. minister ur, ugy Ernuszt képviselő ur által is. Csak egy pár pontra bátorkodom reflectálni, amelyeket az előttem felszólaltak a mai vitában meg nem érintettek, vagy csak nagyon futólagosan. T. barátom Ernuszt volt az első s utána a t. honvédelmi minister, a kik hivatkoztak a honvédség feladatát szabályozó régibb törvényekre, nevezetesen az 1868: XL„ XLI. t.-ezikkékre, azokból azt fejtegetvén, hogy a honvédség, valamint a közös hadseregben szolgálók is béke idején hivatva vannak a közrend őreinek lenni, tehát — ugy mondák — a csendőrség feladata, ezen törvény intézkedésével épen nem ellenkezik, sőt alapjában megegyezik. Ne méltóztassanak ezen felszólalt urak rólam feltenni azt, mint a ki több éven vagy évtizeden át foglalkozom honvéd-ügyekkel, hogy ne ismerjem az 186S: XL. és XLI. t.-czikkek azon intézkedéseit. Annyira ismerem, hogy mikor pártomban ezen törvényjavaslatot az értekezleten megvitattuk, hivatkoztam mindjárt ott — társaim bizonyítékot tehetnek — az idézett szakaszra. Azt is megmondtam előre, hogy ezt fogják reánk olvasni, de viszont azt is hangsúlyoztuk ott társaimmal együtt, hogy ama törvény intézkedése bizonyos esetben igenis involválja a honvédség közbiztonsági szolgálatát, de itt distingualni kell, a mennyiben itt ex professo rendőrségről van szó, mei-t ezen törvényjavaslatban a honvéd nem mint a belrend őre, hanem mint honvédből ex professo csendőrré átalakított közeg fordul elő; a mi pedig nagy különbség. Ernuszt képviselő ur felhozta, hogy Olaszországban a brigantaggio ellen katonaságot alkalmaztak; vitéz honfitársaink is teljesítették ezt a súlyos feladatot az Abruzzokban egész Olaszország elismerésére; és megjegyzem mellesleg, hogy a brigantaggio, mint utólag kiderült, némileg a bourboni politikai czélokra használtatott fel s azok nem pusztán rablók voltak. De ezt mellesleg megjegyezve, nem kellett volna Olaszországba menni, mert a t. képviselő ur épugy dunántúli ember, mint én s emlékezni fog, hogy mikor a Dunántúl annyira veszélyeztetve volt a közbátorság, különösen Somogy és Zala megyében, Patkó rabló idejében, akkor egész sorhadbeli vadászszázadok vezényeltettek ki a rablók üldözésére, tehát idehaza mindennapi események voltak ezek, melyek elő szoktak fordulni. Eszünk ágába sem jut nekünk pártunkban a honvédségnek rendkívüli alkalmazását ily czélokra kétségbevonni. De egészen más dolog, ha ideiglenesen egész honvéd-századok fordíttatnak e czélra, mintha a szolgálati kötelezettségnek eleget tett honvédek ex professo zsandároknak soroztainak be. Ezt legyen szabad a régi törvényekre alapított magyarázatokra válaszul kijelentenem. A t. ministerelnök ur foglalkozván tegnapelőtti beszédemmel, szokása szerint azt az elmagyarázás módot követte, a mibe meg kell adni neki, hogy virtuozitással bír, hogy mikor én nemzeti ruháról beszéltem, ő nemzeti színről beszélt. Mosolyogtam rajta, megszoktuk tőle. Igen tapintatosan megfeleltek arra t. képviselőtársaim, nem is reflectálok arra. Csak annyit jegyzek meg, mint némileg heraldicus is, hogy azért sem értettem a nemzeti szint, mert tudom, hogy a zöld is csak oly nemzeti szin, mint a veres. Természetes, hogy az a szin, mely az ily feladatra a leggyakorlatibb, tehát a zöld, alkalmaztassék. De más itt a baj, a mi talán az egyenruha dolgában kicsiségnek látszik, de a minek nagyobb elvi hordereje van, mert rendszeriíeg űzetik és azért szólalok fel. T. i. a t. ministerelnök ur minden intézkedésével az eredeti magyar viszoiryokból kifejlődött intézményeket eltörli és külföldieket, nagy előszeretettel pedig osztrákokat, Bach és Schmerling idejében felállított intézményeket vesz át és pedig oly módon, hogy a magyar jelleg azokban igen kis mérvben van kifejezve, ugy, hogy teljességgel előáll azoknak az osztrák jellege. Mi történik, ha átlépünk nyugatról a magyar határra? Azelőtt, régen vámterülettel, határokkal volt jelölve hazánk vége. Ma az utas már — miután a haza vámterületét is elalkudták az osztráknak —- egyedül csak arról tudja meg, hogy Magyarországba érkezett, mert Pozsony- és Nyitravármegye eddigi közegei a maguk magyaros egyenruháiban ott állanak szerényen az indóházban, nem pedig lábatlankodnak kihivólag és alkalmatlankodólag, mint az osztrák zsandárok, ott a hol fel vannak állítva. Ám ez szúrja a t. minister ur szemét: ő nem akar különbséget Ausztria és Magyarország között, neki az a kívánsága, hogy az utas, a mint a Lajthán vagy ä Morván átjön, még az ott álló zsandárok által is emlékeztetve legyen arra, hogy itt is Ausztriában jár. Ez az a tendentia, a mely a ministerelnök úrral azt a tisztán osztrák szabású zsandárkalapot elfogadtatta, azt a kappantollas, gyönyörűséges kalapot s a zöld színt, mert bizony azt a zsinórt, mely arra való volna, hogy a magyar jelleget kifejezze, a I köpeny eltakarja. De azt — mint Iloitsy t. bará-