Képviselőházi napló, 1881. XII. kötet • 1883. április 10–május 28.
Ülésnapok - 1881-238
300 238. országos ülés május 1. 1883. tott arra, hogy a tőrvényjavaslat tárgyalásába befolyjak. Méltatni kívánom t. ház, a ministerelnök ur szombati felszólalását, két szempontból: az egyik szempont az anthropologiai, a másik tisztán természetrajzi. (Derültség.), T. ház! A ki az igen t. ministerelnök urnak nyilatkozatait ugy, a mint azokat akár e házban, akár a házon kivül a világgal tudatja, figyelemmel kiséri, alakulásaikban latolj'a, az egy igen nevezetes körülményt fog észrevenni. Ez a körülmény az, hogy valahányszor az igen t. ministerelnök ur légváltoztatásban részesül, mindannyiszor az ő fel-, izolálásaiban bizonyos jelleg mutatkozik. És én constatálom, hogy valahányszor az alföld szabad levegőjét szívja, esak egy-két napon át is, ez bizonyos szittyaságot kölcsönöz az ő felszólalásainak, (Derültség) úgyannyira, hogy nem kétkedem abban, hogy ha a t. ministerelnök ur a helyett, hogy Ostendében keresné az üdülést, megkeresné azt a magyar Alföldön, hogy bizonyos atavismus segélyével, talán visszatérne arra az álláspontra, melyet valamikor ezen oldalon elfoglalt. Mert azon kezdte t. ház, tekintettel a szombaton hallott dolgokra, a melyek pl. ugy hangzottak, hogy „a ki kucsmát visel, esős időben annak az eso a nyakába szakad", a rendőrség „belerántása". Ezek egyáltalán egy ilyen szittya kifejezések. Ilyen egyik legnevezetesebb mondása is a t. ministerelnök urnak, melyet nagyváradi látogatása alkalmával tett, hirdetett Magyarországnak, ez az volt, a mit elismerek, hogy sententia, habár statusférfiui szempontból ezt méltatni nem akarom, hogy az a gyomor, a mely a töltött káposztát megemészti, az a gyomor megemészti a sajtószabadságot is. Hát t. ház, én azt minden parlamentaris érzelmű ember ízléseié bizom, hogy vájjon akkor, mikor egy oly törvényjavaslat tárgyaltatik, a mely a közbiztonságba, az önrendelkezési jogba ütközik, a mely minden magyar emberben oly reminiscentiákat támaszt, melyek magyar embert csak boszantani képesek, hogy akkor, midőn ez oldalról hangsúlyoztatik, hogy legalább ez intézménynek emberei külső formájuk szerint magyart tüntessenek elő, ezen pártot és ennek egyes szónokait lefőzni, vagy hogy már a ministerelnök ur felvett szokását kövessem, lepipálni akarja, én ezt a parlamentarismussal megegyeztethetőnek egyáltalán nem tartom. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon.) Mert, t. ház, a t. ministerelnök ur odáig meni, mikor Thaly t. képviselőtársam belekiáltott beszédébe, hogy „nemzeti legyen", akkor azt mondotta, természetvizsgálatilag kifejezve a dolgot, hogy nemzeti színbe nem lehet öltöztetni a zsandárt azért, „mert a maga környezetéből túlságosan kirína és a jelenlegi uniformis sokkal czélszerűbb, mint azon vörös nadrág vagy bármi más". De hát miután már a ministerelnök ur a vörös nadrágot kimondotta, a nemzetit minden esetre akként értette, hogy a vörös nadrágnak megfelel a fehér kabát és a zöld kalap, miről én elismerem, hogy a csendőrségnek nem való öltözet, de lefűzésnek mindesetre jó. De itt nem arról van szó, hanem arról, hogy a jelenlegi egyenruha szakasztott az, mely a „Bach"-korszakbeli csendőrségnek második metamorphosisát jelzi, mert nekem volt szerencsém a „Bach"-korszakbeli első kiadású csendőrség által üldöztetni és ez az orosz sisakkal és orosz zsinórzattal, stb.-vel volt felszerelve; második kiadása a jelenlegi, mely csak anynyiban különbözik a Baeh-korszakbeli osztrák csendőrségtől, hogy a nemzetinek azon concessiót tették, hogy kabátja ujjára vörös zsinórt varrtak, melyet a köpenyeg betakar. És hogy már megmaradjak ezen themánál, megmondom azt is, hogy én tapasztaltam egy hegyi vidéken, hol az illető oláh juhásznak megmagyaráztam, hogy Magyarország viszonyai tökéletesen megváltoztak, hogy immár alkotmányos kormány van, többé nincsen császár, hanem van király, azt mondotta, én is észrevettem valamit, mert már a csendőröknek más uniformisuk van, tehát valaminek változnia kellett. (Derültség a szélső balon). De hát hagyjuk ezt t. ház; én kijelentem, hogy én a zsandárságnak, a zsandárintézménynek centralisticus jellegénél fogva semmi alakban barátja nem vagyok, nem vagyok és nem lehetek azért, mert a zsandár intézmény ugy, mint most is contemplálva van, Magyarországon fényesen kimutatta, hogy a közbiztonság számára absolute semmi értékkel sem bir. {Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) És minthogy a t. honvédelmi minister ur erre mosolyag, hivatkozom épen a minister urnak rokonára, a szegedi betyár világ megfékezőjére, mert az alföldi betyár-világ keletkezése egyenesen a zsandár intézmény következménye. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Még pedig bebizonyítom, hogy másnak nem is lehet, mert a kormány mintájára megalkotott csendőrségi intézmény csak chablonszerüséggel tartható fel és mozgatható s épen,mert chablonszerüséggel van intézve annak minden menete, órához és bizonyos vonalakhoz van kötve, az igen t. betyár urak igen hamar kitanulják ezt s következik az, hogy midőn a zsandár kötelességszerííleg az országúton megy, azok nem mennek az országúton, járnak gyalogutakon, tehát a központi chablonszerű szervezet egyáltalában nem érhet semmit a közbiztonság tekintetében. És a kik a Baeh-korkorszakbeli csendőrvilág megerősödését, a rabló világ megfékezését látták, azok ellenzik azt, hogy ez a chablonszerű szolgálat hozassék be, hogy a mozgás egy bizonyos rendszer szerint történjék, mert egészen más szükséges, az, a mi nélkül egy rendes hadsereg sem működhet, hogy t. i. jó kémek legyenek, hogy a t. betyárok sohasem tudják, hogy hol üthetnek rajok a közbiztonság őrei. És
