Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-205

SO.'t. országom Mos inArezins 12. 188'i. 75 veszélyezteti a nemzet érdekeit stb., itt beszélgették már mások és azt mondották, hogy olyan kicsinykedők vagyunk s azután azt mondják, hogy nincs bennünk meg a, nemzeti érzék: a ki azt mondja, hogy mi kicsinykedők vagyunk, annak azt mondom: hogy a nagyszerűsködésnek átkát és terhét viseljük már jelenleg is; a mi pedig a nemzeti érzéket illeti, hacsak nem üveg alatt tartja valaki és nem zárkózik el azon benyomások, dolgok és körülmények elől, melyekkel mindennap találkozik, vagy nem akar szellemileg vak lenni és nem látni, akkor bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy az igazi nemzeti érzék, a mely meg fog bennünket menteni a veszedelemtől s a mely eddig sem vitt bennünket a veszedelembe, inkább azoknál van, kik e padokban ülnek, (A szélső ba

1oldalra mutat) mint azoknál, kik azokat az eszközöket megszavazzák ezen állapot fentartására, a melyet megszavaznak azok, kik ott ülnek. (A jobboldalra mutat.) Még egyet t. ház! (Halljuk!) lehetetlen, hogy fel ne tűnt volna másoknak is, mint nekem feltűnt, hogy a t. szónok urak ugy hangjukban, mint kifejezéseikben és ezt csak most veszem először észre, e törvényjavaslat tárgyalásánál olyan bizonyos magas tenort tartanak, a kicsinylésnek, azután a gyanusítgatásnak eszközeihez nyúlnak, de különösen magas paripájára ülnek a nagy eszméknek, a nagy ideáknak. Hát én nem bánom, ha valaki paripára ül, de ennek legelső és legszükségesebb feltétele az, hogy legyen paripája. Hanem, hogy ha valaki vesszőparipán lovagol és azt hiszi, hogy őt viszi az a paripa és nem ő viszi a paripát, a melyet tőle az az instructor, a ki a kezébe adta neki, még el is vehet és meg is verheti vele, ez előttem egy igen nevetséges és mosolyt gerjesztő látvány. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mindezek után még egyszer kijelentem, hogy a törvényjavaslatot nem fogadom el, hanem járulok a különvéleményhez és elfogadom a b. Prónay Dezső t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Pulszky Ágost: T. ház! A törvényjavaslatra nézve, mely a t. ház asztalán fekszik, kétfelé különböző természetű feladat jutott a törvényhozásnak, a törvényjavaslat kétféle természeténél fogva; mert mig egyrészről azon tanügyi kérdésekre nézve, a melyek abban megoldást találnak egészen más szempontból kell a törvényhozásnak eljárni, addig másrészről az állam és felekezetek közti, illetőleg az államhatalmi viszonyokra vonatkozó kérdések, melyek szintén keretébe valók, múlhatatlanul a törvényhozási eldöntés, a törvényhozás direct megállapítása körébe tartoznak. Az elsőkre vonatkozólag nem akarom azt mondani, mintha a törvényhozásnak nem volna.joga e tekintetben dönteni; hanem a tanügyi, mint általában mindennemű szoros szakkérdések oly természetűek, hogy bárminő törvényhozás azok tekintetében csupán azon átlagos vélemények alapján járhat el, a melyek az illető körökben e tekintetben képződnek és nem gondolom, hogy bárki, akár azok közül, a kik a törvényjavaslatot ellenzik, akár azok közül, a kik a törvényjavaslatot elfogadják, azt higyje, hogy magának az országgyűlésnek képezné feladatát a nevelés körében kifejlődött theoriák közül egyiket vagy másikat határozottan helyesnek nyilvánítani, határozottan elfogadni, e tekintetben a kezdeményezésben előljárni, szóval, hogy itt más szerepet lehetne a törvényhozásnak tulajdonítani, mint azt, hogy a mi nagyjában és általában a mostani közvélemény állása szerint Európaszerte, mondhatni, elfogadtatott, szintén érvényesíti. Épen azért t. ház, én nem bocsátkozhatom tüzetesebb polémiába azon álláspont védelmezőivel, mely a különvéleményben és Hoitsy Pál képviselő ur beszédében nyert kifejezést. Nem pedig azért, mert azt tartom, hogy ma a nevelésügyi kérdések általában transitorius állapotban vannak. Átmeneti korszakot élünk e tekintetben azért, mert a műveltség köre és a tudományok fejlődése az újabb időben rendkívül nagy haladást tett és mivel a nevelés theoriája és a nevelés praxisa minden mesterség közt legconservativebb levén, általában nem fejleszthető oda, hol maguk a tudományok és hol maga a szükséges műveltség köre is kifejlődött. Ennek következménye, mint minden átmeneti állapotnak, számos kísérlet és számos megoldatlan kérdés felvetése. De mint mondám, e kérdések megoldása általában nem történhetik törvényhozási úton és a törvényhozás itt hiába intézkednék, mert intézkedéseinél nagyobb hatalom, az élet hatalma, azokat csakhamar túlhaladná. És ha azt tartjuk, hogy tán meg fog jönni azon időpont, midőn egységes modern míveltségnek megfelelő, egységes alapon álló nevelési rendszer fog kifejlődni, ha meg is jő a helyes didacticai és paedagogiai rendszer, a midőn lehetséges lesz a középiskolai egységes intézkedés követelményeinek megfelelni: az kétségtelen, hogy ma ezen idő még nem következett be ; és kétségtelen az, hogy ma, a ki az egységes középiskola álláspontján állana, csak akadályozná a kifejlődés lehetőségét és midőn a különböző iránylatokat egyetlen egyre reducálná és sokkal szűkebb körre szorítaná, tulajdonképen tényleg annak menetét szakítaná meg. Es ne feledjük, hogy épen azok, kik a természettudományi iránynak legbuzgóbb szószólói, ennek nem jó szolgálatot tesznek, midőn, mielőtt a megfelelő módszert teljesen megpróbálták volna, már feltétlenül, mint nevelési alapul dogmatice elfogadottnak hirdetik, mint azt Hoitsy képviselő ur tette. Annak, a ki azon álláspontra áll, hogy a természettudományi törvények ismeretén alapuló rendszereket kell nevelési alapul elfogadni, annak nem szabad elfelednie azt, hogy eper) a ter10*