Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-205

64 205. országot ülés márcz.ns 12. 1SSS. megtámadva, de Orbán Balázs t. képviselő ur egyszersmind jónak látta a boldogult atyám iránti emléket megzavarni. Azt méltóztatott ugyanis mondani: „Wolff képviselő ur nemzetiségéről különböző versiók keringenek. (Derültség.) Némelyek porosz származásúnak, mások örmény eredetűnek mondják, vannak, kik derék atyját ismerték, még mikor dr. Farkasnak nevezték. Legyen bár porosz vagy örmény, de egyik esetben sem szász". T. ház! Ezen állítás az első betűtől az utolsóig nem igaz. Boldogult atyám, valamint nagyatyám és elődeim mindig Wolffnak neveztettek, sem poroszok, sem örmények nem voltak, hanem segesvári szászok. Orbán t. képviselő ur ezt könnyen tudhatta volna, mert boldogult atyám becsületes segesvári orvos volt és orvosi kötelességének Mi teljesítése a Székelyföldre is vitte, a hol némely székely embernek,[nemesnek is, életét megmentette. T. ház! Ez a tényállás, más észrevételeim nincsenek. Elnök: Következik most az általános tárgyalásfolytatása; szólásra következik Dobránszky Péter. Dobránszky Péter: T. ház! A szemeink előtt folyó parlamenti küzdelem két különböző kornak a küzdelme : a maradó kornak küzdelme a haladó kor ellen; az állameszme felemelkedése a helyi hatóságok és autonómiák particularismusa fölé. Az összeütközésre el lehettünk készülve, mert ez a harcz egy darab politikai és művelődési történelem. Hasonló törvényhozási alkotások alkalmával, minden országban hasonló harcz támadt a két ellentábor között, az állami egység és a helyi uralom emberei között. Egyre azonban nem voltam elkészülve. Nem hittem, hogy a particularismusnak minden ismeretes szűkkeblüsége mellett is. oly kicsinyes, oly rideg álláspontra helyezkedjenek a felekezetiségi és nemzetiségi túlzók. Hiszen t. ház, az ember, ha némely ostromló szónoknak a beszédjét hallja, azt kell hinnie, hogy itt valamely protestáns zsinatban, vagy szász universitásban vagyunk, hol épen valamely absolut hatalomnak merényletei ellen menydörögnek a szónoklatok. Feledni látszanak, hogy ez a ház az ország háza, a hol bárha készséggel meghallgatunk minden méltányos szót, de mindenekfelett álló magasságban kell lebegni a haza és a nemzet érdekének. Nevezetes látnunk a Bocskayak, Bethlenek és Rákóczyak táborát oly szövetségben, melyet ha látna a dicső Rákóczy, kikelne sírjából, hogy hazafiúi szellemének egész fenségével tiltakozzék zászlajának ily meghurczoltatása ellen. De még ez sem oly csodálatraméltó, mint azon fogalomzavar, a melyben szenvednek a felekezetiségi és nemzetiségi túlzók jogállásukra nézve az állam irányában. Avas pergamentjeikkel ugy állítanak ide be a házba, mintha ők békefelek volnának. Hát ők tán önálló, független nemzetet, souverain államot képeznek a magyar állammal szemben? Hát gondolják meg, hogy békekötéseik összes pergamentjei tisztán merő múzeumi, könyvtári ritkaságok volnának, ha a magyar törvényhozás sanetiójával és végrehajtó hatalmával e békekötéseknek erőt, életet nem adott volna. Igenis, méltóztassanak meggondolni, hogy a bécsi 1606-iki békekötésnek csak ugy, mint az 1645-iki linczi békekötésnek csak annyiban van törvényes ereje, a mennyiben azt az 1608-ki és 1647-iki törvényhozások beczikkelyezték. Mit tervez ez a törvényjavaslat? Tökéletesen azon eljárás nyomán jár, mely, mint az 1791 :XXVL t.-cz., elemezni, magyarázni és hatályossá tenni iparkodott a bécsi és linczi békekötések elvi megállapodásait ; tökéletesen arra czéloz e törvényjavaslat, hogy az államot természetes ősjoga szerint megillető fenségi jogaiból folyó felügyeleti joga necsak mint elv, hanem egyúttal mint élő, az életbe bevágó és felügyelő intézmény hatályba helyeztessék. És ebben rejlenek azon lázító kívánalom és sérelem, az 1791 :XXVI. t.-cz. sérelme abban, hogy az állam természetes és törvényes jogát, a főfelügyeleti jogot tényleg gyakorolni akarja? Helyezhető-e az állam ezen természetes ősjogával szembe, bármely történeti, szerzett j og ? Hát a felekezetek történetileg szerzett privilégiuma vagy bárminek nevezzük, szembeállítható az egész nagy nemzet fenségi jogából kifolyó felügyeleti jogával és kötelességével? Hát mit jelentsen akkor az állam felügyeleti joga? Annyit-e, hogy legyen neki szabad az iskolába látogatóul betekinteni, mint azt akármelyik közpolgár is teheti, hogy pusztán kíváncsiságból bepillanthasson oda és azután, ha látja, hogy a dolgok nem ugy mennek, a mint azt a törvény és a törvényen gyökerező rendelet, utasítás és a haza művelődése, a nemzet érdeke kívánja, hogy akkor egyszerű, meddő sóhajtozásba törjön ki? Ez legyen az állam felügyeleti joga és legyen főleg az érettségi vizsgáknál, melyek ma már államvizsgák, melyek létező törvénynél fogva hivatalokra képesítenek, melyek kedvezményeket nyújtanak, minők pl. az egyévi önkéntesi szolgálat? Ha a kormány képviselője, — nevezzük bárminek, kormánybiztosnak, — látja, hogy a törvényen gyökerező rend ellenére folynak a dolgok, a haza művelődésének s a nemzeti érdeknek kárára: akkor se tegyen egyebet, mint látván a törvénytelenséget és rendetlenséget, aláírásával még úgyszólván szentesítse az elkövetett törvénytelenséget ? Hiszen ez valóságos praeniium volna a törvénytelenségnek, valóságos praemium volna azoknak, kik a nemzet és az állam kárát okozzák. De ha nem ebben volna a sérelem, t. i. az állam felügyeleti hatáskörének kiterjesztésében, talán abban, hogy az