Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

205. országos ülés márezlns 9. 188S. 29 A törvényjavaslat e helyett arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem az intézetek szervezetére, hanem a tanítás eredményére fekteti a fősúlyt s az állami befolyást az érettségi vizsgálatoknál érvényesíti. Az előbbi intézkedés kétségkívül nem egy zugiskolának életébe került volna, melyek a legnagyobb kárt ejtik culturai érdekeinken s azért a törvényjavaslat ezt a szelídebb indirect módot választotta. Ennek az eredménye pedig az lesz, hogy középiskoláink megmaradnak az alacsony színvonalon, nem lesznek képesek hivatásuknak megfelelni; a rósz középiskola megmarad s megrontja az ifjúság szellemi fejlődését, de ugyanakkor szigorúbban fogunk eljárni az érettségi vizsgálatoknál, szigorúbb követelésekkel lépünk fel a tanuló ifjúság iránt ugyanakkor, mikor oly iskolákban képeztetjük, melyekben nincsenek meg a kielégítő eredmény feltételei. Ez oly ellenmondás, melyen nem maradhatunk meg sokáig s szükségkép be kell következnie a törvényes intézkedéseknek, melyek lehetetlenné fogják tenni az oly középiskolák fennállását, melyek rendeltetésüknek nem képesek megfelelni. Ugyanez a felfogás mutatkozik a tanárképzésre vonatkozó intézkedéseknél is. Az állam nem gondol vele, hogy a tanárképzés tervszerű kezelése biztosíthatja csak azt az eredményt, hogy tanáraink nemcsak képzettek, hanem nemzeti szellemtől áthatottak is legyenek. Ha nem gondolunk vele, vájjon tanárainkat Németországban, Boniániában és Szerbiában képzik-e s mi csak azt vizsgáljuk, vájjon elég ismerettel bir-e, hogy a középiskolában sikerrel taníthasson, akkor ezek a tanárok, kik idegen ellenséges szellemet szívtak magukba, beleviszik ezt a szellemet középiskoláinkba is. S anynyira megy a törvényjavaslat, hogy még a külföldön nyert tanári oklevél érvényességének elismerését is lehetővé teszi — oly monstruositás, melynek elfogadását lehetetlennek tartom. Végre, t. ház, van a törvényjavaslatnak egy intézkedése, mely legfőbb czélunkkal, a nemzeti egység megalkotásával a legélesebb ellentétben áll. A törvényjavaslat szerint ugyanis meg van engedve a felekezeteknek, hogy az általuk fentartott középiskolákban a tanítás nyelvét maguk határozhassák meg, minek szükségképi következménye az, hogy Magyarországon vannak oláh, szerb, német tannyelvű középiskolák, melyekből a tanulók a magyar nyelv ismerete nélkül lépnek ki. Hogy mily ellenmondás ez oly országban, melyben nincsen megfelelő tannyelvű főiskola, melyben a közélet s a hivatalok nyelve a magyar,— azt nem szükség bővebben fejtegetni. A legrosszabb s a legaggasztóbb az, hogy ezekben az iskolákban nem Magyarországnak nevelnek polgárokat, hanem oly államoknak, melyek Magyarország bukásával akarnak nagyobbodni, melyekben a magyar állam ellen gyűlöletet hirdetnek s melyek csak arra valók, hogy az ifjúságot, a jövő értelmiséget erőszakosan kiszakítják nemcsak az ország culturai és szellemi, hanem a politikai körök egéből is. Ez az intézkedés, melyet látszólag a szelídség és engedékenység szelleme leng át, a valóságban a legkegyetlenebb következményeket fogja maga után vonni. Ott ma a polgárháború magvait hintik el s emlékezzék szavaimra a kormány: ez az intézkedés sok magyar állampolgár életébe fog kerülni s a jövő nyomorúságai fogják megmutatni, mily nagy tévedés volt ez az engedékenység, melylyel senkit sem nyertünk meg, senkit sem engeszteltünk ki s melylyel csak ellenségeinknek szolgáltatunk fegyvert, hogy annál sikeresebben támadhassanak meg. S ha e következetlenségek s ellenmondások okát kutatjuk, megtaláljuk a felekezeti felfogásban, mely különösen a közoktatás terén érezteti nagy befolyását. S valóban t. ház, itt is hallottunk nyilatkozatokat, melyek, mellőzve a nagy nemzeti szempontokat, a középiskola kérdését kizárólag felekezeti szempontból tárgyalták. Ha valaki, ugy én tisztelem a felekezetnek, mint vallási közösségnek jogait, önállóságát s a lelkiismereti szabadságot minden képzelhető biztosítékkal bástyáznám körül s védelmére kelnék mindenkor, havalaki veszélyeztetné. Mint politicus pedig Magyarországban nem bolygatnám a felekezeti iskolát sem, mert nem látok benne veszélyt, ha az állam szükséges befolyása kellő módon biztosítva van. De ha valaki azt mondja, hogy egy nemzet közoktatása a felekezetek kizárólagos privilégiuma, oly jog, mely az államot kizárja a felekezetek által fentartott iskolákra való befolyásból: ez oly túlzása a felekezeti felfogásnak, oly fogalomzavar, melyet szó nélkül hagyni nem lehet, A felekezet lényegileg vallási közösség, az egyforma vallási elveket vallók közössége, melynek nincs más czélja, mint a vallási elvek fentartása s terjesztése, a mi ezen túl megy, mi nem tisztán vallási érdek, az nem felekezeti ügy, habár a történelmi fejlődés következtében vele kapcsolatba jutott is. A történelmi fejlődés ugy hozta magával, hogy az egyházi iskolák terjesztői lettek a profán ismereteknek is, de ez nem a vallási közösség feladata s lényegével egybefüggésben nincs. Ez így fejlődött történelmileg, de fejlődéskor állapodott meg ezen a ponton. A nagy átalakulás, melyen az állam keresztül ment, nem hagyta érintetlenül a közoktatás ügyét sem. Voltak idők, mikor az államfenség functióit privilégiumok alapján testületek és egyesek gyakorolták. Ilyen volt a közigazgatás és az igazságszolgáltatás is. De az állam fejlődésének további folyamában a privilegiális felfogás megszűnt s az állam természetének magasabb felfogása azt idézte elő, hogy az igazságszolgáltatás s közigazgatás nem az egyesek joga többé, hanem az állam fel-