Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-218
218. országos ülés április 6. 1S83. 341 Elnök! Zay Adolf képviselő ur személyes kérdésben kivan szólani. Zay Adolf: Az előttem szólott t. képviselő ur kijelentette, hogy tőlem elsajátított valamit, t. i. az én nyájas modoromat. Ezt köszönöm neki, csak kérem, ne sajátítson el engem egészen. Különben azért is köszönettel tartozom neki, mert reclamot csinált mellettem e házban is, a mennyiben ismertette itt az „Allgemeine Zeitung"mik valóban általam nem érdemelt dicsőítéseit. Felhozta és szemünkre lobbantotta a képviselő ur a szászoknak 48/49-ben tanúsított magatartását, Csodálkozom, hogy Magyarországnak egyik törvényhozója nekünk szemünkre lobbantja azt, hogy akkor is hivei voltunk a HabsburgLotharingiai dynastiának, (Mozgás a szélső halon. Felkiáltások: Ez nem személyes kérdés!) hivei voltunk annak, ki jelenleg Magyarország koronás királya, sőt azt sem lehet tőlünk rósz néven venni, hogy szeptember 2-án ünnepeljük a győzelmét annak, a ki a magyar király legbecsesebb szövetségese. (Mozgás a szélső balon.) De szememre lobbantotta a t. képviselő urazt is, hogy hatvani-utczai szereplését egy évvel ez előtt egyszer felhoztam. Ugyanabból a forrásból talán láthatná, hogy én azt nem a magam eszécől hoztam fel, hanem hivatkoztam arra, hogy a ministerelnök ur őt itt e házban nyilvánosan e tettel vádolta. Ha neki perelni valója van, ám pereljen a t. ministerelnök úrral, de szintén nyájasan. És ha azt mondta a t. képviselő ur, hogy veszedelmes politikai törekvéseim vannak, én azt hiszem, hogy épen Magyarország törtéuelme meg fogja mutatni, hogy közülünk Magyarország további fejlődésére nézve ki a veszedelmes elem; én-e, vagy Hermán Ottóur-e? Steinacker Ödön: T. ház! Ha jól tudom, a középiskolákról szóló törvényjavaslat 7. §-ának részletes vitájánál vagyunk, a mely részletes vitánál, ugy hiszem, a tárgyilagosság még nagyobb kötelesség, mint az általános vitánál. És daczára annak, hogy a tegnap hallottak és indítványozottak folytán lett volna többféle mondani valóm, tekintettel arra, hogy mások hangoztatták azt részben legalább, a mit magam mondottam volna, nem kívántam a t. ház türelmét igénybe venni. Miután azonban igen t. Hermán képviselő ur, aháznestora és praeceptora és nem tudom még mije, azon jogoknál fogva, melyeket ő magának tulajdonít, jónak látta személyemmel foglalkozni, felszólalok és pedig nemcsak azokra nézve, melyeket ő mondott, hanem az előttünk fekvő szakasz érdemére nézve is. Az igen t. képviselő ur nem birta felfogni, hogy az által, ha egy olyan tanintézetben, mely eddig nem magyar nyelvű volt, ezen tannyelv eltöröltetik és az illető anyanyelv, csak mint kötelező tantárgy taníttatik, hogy ez által, mennyi csorbát szenved az illető nemzetiség. Hát t. ház, én nem tudom, hogy ThunLeó idejében mily álláspontot foglalt el a képviselő mezen kérdésben, hanem azt tudom, hogy a magyar nyelvű tanintézetek, daczára annak, hogy az akkori kormány, ha magyar tannyelvüket németre változtatták volna át, nagy materiális előnyöket biztosított, nem voltak hajlandók ezen jótéteményeket elfogadni, hanem maradtak igen természetesen és helyesen oktatási nyelvüknél. Mert hogy egy nyelvben való kiképzés az ember egész szellemi lényegének kifejtése, mégis egészen más, hogy ha anyanyelvén történik, mint más nyelven, ez bizonyításra nem szorul és itt, nem tehetek róla, igazat kell adnom Hermán t. képviselő urnak, hogy én igenis teljesen osztozom Zay képviselő urnak ministerelnökünk irányában tett köszönetével. Hogy a ministerelnök ur a magyarság érdekét eléggé szivén viseli, azt nem hiszem, hogy e házban valaki tagadni fogja és hogy ha mégis részint czélszerüségi, részint méltányossági szempontokból azt állítja, hogy nem szükséges az állam érdekében, hogy a más nemzetiségek saját tannyelvű iskoláiktól megfosztassanak, ez egy, mondanom kell, ugyan igen természetes nyilatkozat, de azokkal szemben, a miket ellenkező irányban gyakran hallanunk kell, mégis ránk nézve igen örvendetes. És itt legyen szabad még egyet megjegyezni. Ha a ministerelnök ur egy bizonyos irányt jónak lát magyar chauvinismusnak elnevezni, a miben teljesen igaza van, legyen szabad még hozzátennem, hogy egy magyar ehauvinismust okszertíleg, esetleg követhet a kormánypárt, de legkevésbbé sem követheti az igen t. szélső bal, mert azon állásponton állva, melyről ő egy külön magyar hadsereget és minden tekintetben állami függetlenséget óhajt, ugy hiszem, be fogja látni, hogy ezt a magyar államot máskép nem tarthatja fenn, mint akkor, hogy ha e hazának minden lakosa valóban ezen államhoz ragaszkodik. Ennél fogva, ha azt kívánja, hogy ragaszkodjék mindenki ezen államhoz, akkor t. ház, ha nem is nagylelkűségből, de igazságérzetből és jól felfogott érdekében kell, hogy a nem magyar ajkú honpolgárok jogait is tisztelje. A legegyszerűbb jog pedig a cultur-fejlődés, a culturfejlődés pedig csak anyanyelvű tanintézetekben lehetséges. Ennélfogva igen természetes, hogy én Madarász t. képviselő ur indítványát el nem fogadhatom és csatlakozom minden tekintetben azokhoz, a miket erre nézve Mocsáry igen t. képviselő ur mondott. De miután csekély személyemmel is foglalkozott az igen t. képviselő ur, legyen szabad őt figyelmeztetnem, hogy miután rósz néven vette, hogy egy általam szerkesztett lapon (Egy hang: Nem vette rósz néven!) tehát csodálkozását fejezte ki, vagy nem egészen természetesnek találta, hogy ámbár azon lap német nyelven adatik ki, magyar nevem van rajta, erre