Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-217

314 217. országos ülés április ?. 1883. hozott érettségi bizonyítvány jogosít és képesít a műegyetem és tudományegyetem minden szakára, addig a reáliskolából hozott érettségi bizonyítvány tisztán csak a műegyetemre, illetőleg az egyetem bölcsészeti karának mathematicai és természettudományi osztályára képesít. Bátor vagyok a t. háznak figyelmébe ajánlani azon sajnos állapotot, a melyben jelenleg reáliskoláink szenvednek. Ez a valóságos sorvadás állapota és én ezt nem csak mint phrasist mondom, hanem azonnal leszek bátor megvilágítani. Mig reáliskoláink tanulóinak száma 1875-ben 8086 volt, 1882-ben, tehát 7 évvel később, a mely időben pedig több reáliskolát állítottunk, a tanulók száma leapadt 4908-ra, azaz a helyett.hogy aránylag a reáliskolák számával szaporodott volna, ellenkezőleg hét év alatt megapadt 3168-al. Tudom mit szoktak ez állapot magyarázatául felhozni. Felhozzák, hogy az összefüggésben áll a közgazdasági élet hullámzásával, változásával. A hetvenes évek kezdetén megindult hazánkban a közgazdasági élet téréin is minden irányban a tevékenység. Azon idő az alapítások, vállalkozások, a vasútépítés kora volt. Akkor a fiatal ember szülői és a fiatal emberek maguk számíthattak arra, hogy ha kikerülnek a reáliskolából, majd igen könnyen jövedelmező állást szerezhetnek. Ezen kilátások azóta csökkentek azon általános, lehet mondani, világgazdasági válság és közgazdasági visszahanyatlás következtében, a melyek jellemzően keresztülvonulnak az egész 70-es évtizeden és hazánkban is megállították a közgazdasági tevékenység rohamát. Ennek következtében leszállott az ösztön és hajlam a reális pályák iránt. E magyarázatot én is értem t. ház; de másrészről bátor vagyok a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy addig, a mig a reáliskolák tanfolyamának terjedelme 8 osztályra nem emeltetett fel és mégis mehettek a reáliskolai tanulók a műegyetemre, ugy, mint mióta 8 évessé tétetett ez, egészen más helyzete volt a reáliskoláknak, mint ma. Ma 8 évi tanítás mellett ép oly intensiv, hasznos, okszerű és módszeres tanítás mellett, a szellem- és jellemnek ép oly képzése mellett, a hasznos ismeretek ép oly bő anyagának megadása mellett, mint a gymnasiumban, a mellett, hogy a gymnasiumi maturus ifjúság mehet minden életpályára: a reáliskolai tanulók kizárólag csak a műegyetemhez, illetőleg a mint említettem, a tudományos egyetem mathematicai és természettudományi szakaihoz vannak kötve. Én, t. ház, nagyon félek attól, hogy visszaélnék a t. ház türelmével, ha én itt egy szerintem helytelen, ferde s minden tekintetben veszélyes iránynak fejtegetésébe bocsátkoznám; mert a magyar nemzet lényeges viszonyaival nem számító szellemmel szállanék perbe, azon szellemmel, a mely az „idealismus" és „humanismus" czége alatt mindig reá kiabál a kornak úgynevezett „realismusá

a-ra és „materialismusá

<<-ra. E házban ugyanis gyakran hangoztatták e napokban, hogy nekünk annyival inkább szükséges az ideális szellem oktatatása, mert „akor irányarealisticus". Igaz, t. ház, hogy a kor iránya realisticus, de a mi magyar népségünk körében, annak ugy miveltebb rétegeiben, mint egyáltalán e nemzet körében nem mutatkozik még tényleg sehol korunknak ezen sokat emlegetett reális iránya. Hiszen épen azért törekszünk mi politikánkban, a sajtóban és eszmecseréinkben mindenütt azon irány felé, melyet a nekünk mintául szolgálható nyugati államok és Észak-Amerika már tényleg követnek! Tanuljunk gazdálkodni, iparosok és kereskedők lenni; tanulják meg még a jogászok, törvényhozók, phylosophusok és phylologusok is azon egészséges, reális érzéket, a mely a megélhetés gyakorlati feltételeit össze tudja egyeztetni az egészséges idealismus jó szellemével. Erre van épen szükségünk. Ne ámítsuk magunkat t. ház és legyünk tekintettel az országban uralkodó tényleges viszonyokra. Hogyan áll az ország e tekintetben? Köztudomású, hogy a közgazdasági míveltség és munkásság dolgában mi annyira el vagyunk maradva, hogy ez irányban az ébredés és törekvés életkérdés súlyával nehezedik reánk. Annak kell lenni legfőbb törekvésünknek, hogy tanuljunk, mint előbb is mondám, reális irányban mívelődni és alkotni és segíteni magunkon. Az idealismus tanulására épen a magyar nemzet ez idő szerint legalább nem szorul, mert az nagyon is megvan bennünk, ugy, hogy azt inkább mérsékelnünk kellene. Azt mi igenis megteszszük, hogy levetjük ingünket, hogy máson segíthessünk; de keveset teszünk még arra, hogy önmagunkon segítsünk munkánkkal, iparkodásunkkal, vállalkozásainkkal. Tény az, hogy mindenki a közgazdasági fejlődés szükségét hirdeti hazánkban; tény, hogy ezen elv alapján állanak politikusaink ép ugy, mint az irók, a kik eszményeket állítanak a nemzeti élet elé; mindazonáltal tény az is, hogy nálunk a munka még nem minden körben áll a becsülésnek azon fokán, melyen állania kellene. Ki tagadja a magyar nemzetről, hogy ne lenne ideális, hogy a szó classicus és igazi értelmében ne birna ideális szellemmel és jellemmel?! Valóban helyén lenne, hogy akkor, midőn a reáliskolákról van szó és mindent össze-visszabeszélnek a „realismus" és „humanismus" állítólagos ellentétességéről, helyén lenne — mondom — ez alkalommal a való tényállást igazi világításban tüntetni fel. Félek azonban, hogy a vélemények ezen hosszú harcza után a ház türelmével visszaélnék, ha a humanismus és realismus harczára térj eszkedném ki; de másfelől ennyit tenni, a mennyit épen teszek, kötelességem. Meg kell tennem indítványomat azért, mert a reáliskolák fontossága szerintem a hazában a legnagyobb fontossággal bir. Én szeretem, hogy ha nemzetünk