Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-216

304 216. országos illés április 1. 1883. classicalitteraturával foglalkozott, (ügy van! (ügy van !) Ezt előrebocsátva t. ház, áttérek most magára a kérdésre. (Halljuk!) Őszintén megvallom, hogy azon időben, mikor alkalmam volt tantervekkel más téren foglalkozni, elleneztem a görög nyelvnek agymnasiumban kötelezővé tételét. Megbuktam ott is, mert a szakemberek épen ugy ott is, a hol felekezeti intézetről volt szó, határozottan a mellett voltak, hogy a görög nyelvnek, mint kötelezett tantárgynak, meg kell máradni. Ekkor, megvallom őszintén, igyekeztem magamat informálni mind hatásáról a görög nyelv tanításának, mind arról — mert nem tekinthetem annyira semminek, hogy más mívelt nemzeteknél mi történik — mind arról, hogy mi történik e tekintetben másutt. Es hogy erről az utolsóról szóíjak, azt tapasztaltam, hogy ezen nyelvnek tanítása lehetetlen, hogy a praeticus élet követelményeivel ellentétbe jöjjön akkor, midőn épen azoknál a nemzeteknél, melyek mint praeticus nemzetek híresek, melyek a természettudomány, a mathesis, a csillagászat terén a legnagyobb találmányokat tették, látjuk ezen nyelveknek mívelését a legszélesebb módon kifejtve, (ügy van! Ugy van!) A másik, a mit felvetettem én is, a mint felvettetett most itt is, az, hogy vájjon mégis ezélszerű-e tanítani a görög nyelvet, midőn — hogy csak egy számot vegyek — száz fiatal ember közül a ki tanulta, alig több kettőnél, ki egynehány év múlva még tud belőle valamit. A szakemberektől t. ház, már abban az időben azon választ nyertem — a mit itt is hallottunk és csak azért említem — hogy a görög nyelv tanulása, mint fejlesztő, mint képző bir igen nagy hatálylyal arra, hogy valaki azután, mig ha a görög nyelvet elfelejti is, a tudományos pályán, melyre szánja magát, jobban, sikeresen haladhasson. És megvallom t. ház, hogy maradtak fenn bennem ez iránt némi kételyek, de két okból megadtam és megadom magamat. Az egyik az, hogy ha a gymnasiumban csak azt kellene tanítani, a mi a gymnasiumban tanulók nagy többségénél azután megmarad, bizony akkor nagyon keveset kellene tanítani. (Helyeslés jobbfelöl.) Felhozok például egy tudományt, a mathesist. Vájjon a gymnasiumból kikerült száz tanuló közül — hacsak kivéve azokat, a kik épen például a mérnöki pályára mennek — van-e több kettőnél, vagy van-e kettő, ki néhány év mulya a trigonometria tételeit meg tudja fejteni ? (Élénk tetszés jóbbfelől.) Nincs. Én álszerénység és hivalkodás nélkül mondhatom, szenvedélylyel tanultam a mathesist, merem állítani, jól is tudtam, de nem késem őszintén bevallani, hogy egy három ismeretlenű egyenletet ma megfejteni képtelen vagyok. (Derültség és tetszés jobb felöl.) De hát azért, mert 200 közül alig van kettő, a ki ezt j meg tudná tenni két év múlva, kivéve, ha a mérnöki pályára lép, vájjon ezért nem kell tanítani a mathesist a gymnasiumban? Kell és pedig miért? Azért, mert ha minden egyes tételét elfelejtette is az illető, kivéve a mindennapi életben szükséges egyszeríí arithmeticát, megmarad az a gyakorlata az észnek, az a szoktatása a judiciumnak, szoktatás a gyors áttekintésre és felfogásra, a melynek minden pályán hasznát fogja venni mindenki akkor is, mikor magából abból a tudományból már semmit sem tud. (Élénk helyeslés és tetszés jóbbfelől.) Megadom tehát magamat t. ház, egyrészt ezért. De őszintén megvallom, gyengeség lehet nálam, nem is kívánhatom, hogy más is részese legyen ezen gyengeségnek, de megadom magamat azért is, a mig mondom, bennem a fenlévő némely aggályok daczára, mert a paedagogiai és a tanügy terén nem tartván magamat szakembernek, nem érzek magamban elég erkölcsi bátorságot arra, hogy szemben azzal, a mit a széles, müveit világ szakemberei tartanak, saját nézetemet akarjam érvényesíteni ott, a hol ezen téves nézetnek súlyát azután nem én, hanem mások, talán egész generatiók fognák érezni. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Kérem a szakasz eredeti szövegének elfogadását. (Elénk helyeslés jóbbfelől.) Csanády Sándor: T. ház! Én figyelemmel kisértem azon szónok urak nyilatkozatait, kik a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat érdekében nyilatkoztak s azon meggyőződésre jutottam, hogy azok többnyire tanárok. Én nem akarom kutatni az okokat, miért épen a t. tanári kar nyilatkozott legnagyobb mérvben ezen szakasz elfogadása érdekében, hanem igenis annyit biztosan állíthatok, vagy legalább ugy vagyok meggyőződve, hogy azon t. tanár urak közül talán egyetlen egy sincs, a ki maga is értené a görög nyelvet tökéletesen. (Hosszan tartó derültsrg.) Az előttem nyilatkozott Tisza Kálmán ur nyilatkozatát illetőleg (Halljuk! Halljuk!) azt kívánom megjegyezni, hogy néhány évvel ezelőtt a ministerelnök ur, mint a szalontai egyház segédgondnoka, a debreczeni egyházkerületi közgyűlésen egészen más szellemben nyilatkozott, mint most. (Felkiáltások jóbbfelől: Hiszen maga is mondta!) Ha az a czélja Tisza Kálmán ministerelnök urnak, hogy a nép és a közép- és kisbirtokos osztály fiaiból minél kevesebben jussanak a szellemi művelődés és tudományos képzettség magasabb fokára, ha ez a czélja azon többségnek is, mely ha másért nem, bizonyosan a ministerelnök ur kedveért meg fogja szavazni ezen törvényjavaslatot, tökéletesen igaza van a ministerelnök urnak, hogy minél inkább megnehezítse az iskolai pályát. Mert így, ha a tantárgyak számát még inkább szaporítják a jövőben, mint volt a múltban, azon esetben kénytelenek lesznek magyar ifjaink nagyobb részt visszalépni I a tudományos pályáról.