Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

ÍJ4 203. országos ülca niárczins 0. 1883. köszön az emberiség, sőt talán sokkal többre becsülöm azokat, mint sok mások, kik a jelenlegi classicai tanítás mellett oly erősen küzdenek. Azt hiszem, hogy a classieus nyelvek tanulmányozása nélkül ez a modern társadalom sem fejlődött volna ki úgy, mint a hogy kifejlődött. A mikor a barbár népek elö zönlötték Európát, akkor szükség volt arra, hogy a classicusok mintegy élesztő kovászként fermentatióba hozzák az ő szellemvilágát; szükség volt, hogy új impuísusokat adjanak a gondolkozásra az emberiségnek; szükség volt, hogy legyen valami, a min, mintegy megizmosodjék az emberi gondolkozás. De csak addig volt szükség, mig ennek eleget tett, (ügy van! a szélső baloldalon.) A Reichlin és Erazmus nevéhez nagy hála köti az emberiséget, mert ezek nélkül nem született volna meg sem a renaissance, sem a mi századunk, a humanismus százada. De midőn látjuk, hogy minket a elassieusokhoz csak ily pietas köt, csakugyan túlmegyünk azok érdemeinek megbecsülésében, midőn azt kívánjuk tőlük, hogy ma is vezéreljenek bennünket továbbra is. A classieus kor épen természeténél fogva nem hozhatott elő mást, mint a renaissance korát. Es azt kívánják tőle mégis ,hogy ezen a mi modern korunkban is elvezéreljen bennünket. A classieus kor a formák kora volt, a mi

? korunk a lényeg szerint való tartalmat keresi. És mi mégis a formáktól akarunk vezéreltetni ma is. (Tetszés a szélső balon.) A classieus kor egy teljesen befejezett egész, egy minden részében kész valami, egy befejezett tökéletes mű. A mi korunk a haladás kora. És mi ettől az állandó valamitől várjuk, hogy ebben a. haladásban minket elvezessen? (Tetszés a szélső balon,) Csupa pietásból visszatérni a classicusok tanulmányozásához t. ház, valóban olyan valami, mint a mit a hires polgárnő Michel Louise tett Parisban, midőn Francziaország választó-urnáinál a rég elhalt ősökre szavaztatott, csupa pietásból. (Derültség.) Akkor, a középkornak nagy küzdelmeiben, volt még annak némi értelme, hogy a classicusokat tanulmányozzák; akkor a kor felfogása is sokkal közelebb állott az antic világ világnézletéhez, mint korunk; akkor az ember a világ központjának képzelte magát; akkor azt gondolta, hogy az egész mindenség csak az ő kedvéért van itt és ebben közel találkozott az antic világ felfogásában. De ma, mikor az amerikai verseny és az amerikai szellem lépésről lépésre tért nyer; mikor minden telhető ügyekezettel azon kell lenni, hogy megállhassunk helyünkön, mikor nekünk is csak oly fegyverrel való élés biztosítja a győzelmet, a milyen fegyverrel az ellenünk küzdők élnek, ma visszatérni a elassicusokhoz, hogy a gőz ezen századában győzelemre vezessenek a versenytéren: | ezt semmiféle pietás meg nem magyarázhatja, ki nem fejtheti, (ügy van! a szélső balon.) Előállnak ugyan a tanügyi férfiak egy érvvel, a melylyel meg akarják indokolni a classikai nevelés helyességét és szükségességét. Azt mondják, hogy a latin és görög nyelv formai képzést adnak az embernek; azt mondják, hogy ezen nyelvek összes anyaga és formái, a conjugátiók és a declinátiók bizonyos fegyelmezettséget adnak a szellemnek, hozzá szoktatják azt, hogy formák között gondolkozzék és a nyelvet ugy tekintik, mint egy megelevenedett logicát, melyben maga a szellem revelálódik. És én megengedem, hogy ehhez az érvhez sok szó fér. Megengedem, hogy lehet a nyelvészetnek oly tanítása, mely a szellemre megifjító erővel hat, mely annak erőt és izmosságot ad, de azt hiszem, hogy a nyelvészetnek ezen része nem a középiskolába való. Értem itt az összehasonlító nyelvészetet. A nyelvészetnek azon részét, mely felveszi a fonalat ott, a hol a történelem kezéből kisiklott, mely a közös szók származásából kezdi magyarázni a közös eredet történetét, mely tovább megy egy lépéssel, felkutatja a nyelvnek legelső nyilatkozásait azon időben, midőn az ember először ad örömének nyilvánuläst, midőn hangfestéssel kezdi festeni a természetben hallható hangokat; midőn megszületik benne az érzés és közvetíti szó alakjában a hasonló természetű lényekkel, midőn az érzelemhez gondolatot fűz és a nyelvvel együtt megteremti egész gondolkozási világát: elismerem hogy a nyelvnek ezen alapon való tanítása igenis lehet fejlesztő hatással az emberre. De ez nem a középiskola keretébe való. De ha arra fektetik a súlyt, hegy maguk a grammaticai formák és a syntaxis oly igen képző hatással vannak a szellem fejlesztésére: akkor egyenesen veszedelemnek tartom azt, hogy ez az izmosító erő idegen nyelvek, a latin és a görög által éressék el. Mert ha az egész okoskodás alajrja igaz és ha áll az, hogy a nyelv mintegy sterilissé lett formáját képezi a szellemnek, ha igaz az, hogy a grammatica formáiban a sze lem revelálódik: akkor csak olyan formáiban revelálódhatik a szellem, mely az ő természetének megfelel; és a mint az egyes nemzeteknek gondolkodási módja, egész felfogása más és más, —• ugy másnak és másnak kell lenni ezen grammaticai formáknak is. Már most a szellem csak azt a formát keresheti fel, a mely neki legjobban megfelel, csak azon formán találhatja meg — hogy ugy mondjam — a szellemi gymnasticát. Tudjuk pedig, hogy a mi nyelvünk merőben ellenkezik mind a latin, mind a görög nyelvvel. Azoknak declinatióit, conjugátióit ösmerjtik; a mi nyelvünk inkább ragokat tesz a törzsszók után. Azok a nyelvek syntacticailag egészen más szabályokhoz kötik maguI kat, mint a mienk. A mi nyelvünk határozott és