Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-215

290 216. országot ttléa április 3. 18í3. nyelv és irodalom tanítása körül lelkiismeretes hivatást tanúsítván azon van, hogy ezt a nyelvtömeget a gyermekre erőszakolja. Én azt állítom, hogy az a tanári kar, mely ennek eleget akar tenni, valóságos attentatnmot követ el az ifjúság egészsége, agyveleje ellen. Ez egyik megjegyzésem. Én a leghatározottabban állítom, hogy a nyelvek tanítása úgy a miként most foly — én azt Lánczy t. képviselő úrtól helyesnek elismerem — methodus szerint rósz. Nem az analiticai iránvt kell követni, hanem a synthetieait. Es ha e szempontból fogjuk fel a dolgot és tekintjük az életet, a mely mindig mester és vezető, mit fogunk tapasztalni, ha nem ámítjuk magunkat? A tanterv például beveszi a német nyelv kötelező tanítását is. Én legelőször is kij elentem, hogy én Magyarországon csak kivételesen ismerek míveltségre számot tartó embert, a ki németül ne tudna. Ez egyik megj egyzésem. De én meg szoktam bámulni azt az embert, a ki a középiskolából kiviszi a német nyelvet, (ügy vem!)A német nyelv szükségessége fenforog és ha az életet magát veszszük, úgy a mint van, azt fogjuk tapasztalni,hogy a gazdagabb szülő fogad gyermekei mellé egy honnét s azok j átszva megtanulj ák a német nyelvet, a szegényebb ember pedig cserébe adja gyermekét a Szepességre. De a német nyelv olyaténszerű tanítása, mint itt contemplálva van, valóságos időfecsérlés. Ha egyszer a nyelv el van sajátítva, a szabályok megtanulása játék. Ezt én a leghatározattabban állítom. Ha csak a magyar és latin nyelv, de valósággal oktattatik, ha a nyelv constructiója és szerkezete életté lesz a középiskolai tanulónál is: akkor meg lesz neki könnyítve valamennyi nyelv tanulása. (TJgy van!) De nem arról van szó egy középiskolában, hogy tűzzük ki a legmagasabb czélt, melyet a legnagyobb tehetségek elérhetnek. A legnagyobb tehetségek a világon sohasem az iskola ajtaján jöttek ki. Sőt azt tartom, hogy a tudományban való haladás és annak előbbre vitele száz közül 99 esetben épen olyan emberek részéről történt, kik emancipálták magukat az iskola chablon-jai és korlátai alól. Mi lehet feladata voltaképen a középiskolai tanításnak, tekintettel a társadalomra? (Halljuk!) Szerintem nem más, mint a közepes tehetségeknek minden methodussal való oda vitele, hogy az életben választott pályájukon megélhessenek, hogy azon dolgokban, a melyek a társadalmi lét finomítására irányozvák, ne legyenek durvák s ne lássanak babonát. Ne legyenek ignoránsok a természet jelenségei iránt, szóval legyenek okos tisztességes emberek. (Helyeslés.) E mértéket meg kell követelnünk. És a középiskolának egyéb feladata nincs is, mint hogy ezt minden igyekezettel, minden móddal gyermekről gyermekre keresztül vigye. Mert azok, kik a közép és felsőbb oktatást eriticai szempontból bírálják, tehát nem Ítélik meg mint bizonyosak, a jövedelem és tandíjak szempontjából s nem is abból: a mint itt történik, hogy t. i. a tanárság* nagy dignitas s a ki kiszolgált három capitulatiót, mint kormánypárti képviselő is ülhet oda s azt mondhatja, hogy van társadalmi helyzete — hanem a kik más szempontból veszik, azok tudják azt, hogy az egyetemi ifjúság legnagyobb része kenyérre gondol, pályát választ; hogy minél hamarább elérhesse czélját, hogy t. i. a társadalomban állása legyen, hogy családot alapíthasson s igy biztosítsa a nemzet létét is. Az oktatásnak tehát ide kell irányozva lenni. Eltűnő kis szám az, a.mely szellemi erejénél fogva legtöbbször tanárait is könnyű szerrel túlhaladva, tovább megyén, Ez a tehetség dolga. E tehetséget a tanárok nemcsak itt, de egyebütt is szeretik elfojtani, féltik a nimbust. És ha a középiskolai oktatást is egybevetjük annak resultatumával s egybevetjük ezt kivált a tudományos egyetemen dívó eljárással is, akkor képét nyerjük azon desolált állapotnak, a melynek míveltség szempontjából jelentkeznie kell; deja minek nem a|nemzet, hanem a tanügy férfiai az okai, mert ha mi az u. n. tudományos férfiakat s a hirlapilag kikürtölt jeleseket fejlődésök szerint veszszük, rájövünk, hogy az egyetemen vannak cathedrák, a melyeknek professorai az u. n. assistensképzést végzik, a kiknek egyéb gondjuk sincs, mint hogy egy-két eleven eszű fiúból assistenst csináljanak, mitsem törődvén azzal, hogy az ifjúság többi részével mi történik. Igyekezetük semmi egyéb, mint hogy elmondhassák, a mikor az assistenstől az első 4 oldalra terjedő nagy munka megj elén: Uraim ez az én nevelésem resultatuma, ebből következik, hogy ezen tanrendszer a jó és kitűnő, mert a tanár képes nagy resultatumot felmutatni. Ez az a tadós képzés. De nem erről, hanem arról van szó, hogy első sorban megköveteljük a korra való tekintettel, a melyben a természettudományok domináló állást foglalnak, hogy megadjuk a mathematicai-, természettudományi tanulmányoknak azt, hogy rájuk fektettessék a kellő súly. Sem én, sem más nem akarja azt, hogy a humanisticus oktatás akár a classicusokra, akár egyebekre való tekintetből a középiskolából kiküszöböltessék. A mit mi állítunk az az, hogy négy nyelvnek és ezek irodalmának tanítása paedagogiai és didacticai szempontokból képtelenség és követeljük, hogy a humaniórák a mathematicai és természettudományi tantárgyak egészséges viszonyba hozassanak. Mert a kik Magyarország tanügyét figyelemmel kisérik és a kik a kiadott tanterveken végigmennek: kénytelenek lesznek bevallani, hogy pusztán az elavultakra van fektetve a fősúly, a miről a legfényesebb tanúságot tesznek azon beszédek, a melyeket pl. Csiky és Körösi képviselő urak tartottak s a melyek visszanyúlnak Kazinczy és Kölcsey korába, elfeledvén, hogy 1883-ban a természettudományok