Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

203. országos ülés mämiiis 9. 188S, £S eddigelé mindig ama másik oldalát feszegették a kérdésnek, mert semmit ebben a törvényjavaslatban nem látok olyat, a mi akár újítás volna a tanügy terén, akár épen reformokat vonna maga után; de igenis sokan igen sokat találtak olyat, a mi az autonómia jogait nagy mértékben csorbítja. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nekem pedig meggyőződésem t. ház, hogy az alkalom is elérkezett, , az idő is nagyon sürget bennünket, hogy iskoláztatásunkat egész alapjában reformáljuk, sőt meggyőződésem az is, hogy a ki e tekintetben az első lépést meg fogja tenni, nemcsak sikerre számíthat, hanem nagy elismerésre ugy itt benn az országban, mint az ország határain kivül. Ha figyelemre méltatjuk iskoláztatásunk állapotát, semmi mást nem hallunk, mint folytonos panaszt: az egyetem legfelsőbb fóruma panaszkodik az ő tanulóira, panaszkodnak azokra, a kik az egyetemből kikerültek, mert nem tudnak semmit és ezért a gymnasiumot okolják. A gymnasium ismét panaszkodik azon növendékekre, a kik az ő falai közé jönnek és okolják az elemi iskolát, mert az a tanulót nem készíti elő kellőképen a latin nyelv tanulására. Az elemi iskolák mennek a panaszszal tovább: okolják a szülőket, okolják a világot, a mely már magában a családban megrontja a gyermekeket és képtelenné teszi őket a tanulásra. És ezen általános disharmoniába belevegyül a minister ur szava is, a ki okol mindent, okolja az iskolát, okolja a szellemet, okolja a szülőket. És ez a szellem nemcsak mi nálunk tapasztalható ; tapasztaljuk ezt a folytonos panaszt Európaszerte. (Ugy van! a szélső balon.) Kezdve az angol collegeeken, a hol a tanítás annyira classicus alapokra van fektetve, hogy még a mathematicát is Euklidesnek kétezer évvel ezelőtt kelt könyve szerint tanulják; és folytatva a német Realschulén, mely már az új, modern reáltudomány legújabb tapasztalatainak is tért enged a maga kebelében. Én nem vitatom és nem kutatom azon okokat t. képviselőház, melyek ezen elkeseredést szülik ; hanem mindenesetre van abban egy tény, t. i. az, hogy ezek a panaszok Európaszerte léteznek, maga ez a tény első sorban kell hogy magára vonj a figyelmünket. Az élet nincs megelégedve az iskolával, az iskola nem felel meg az élet kívánalmainak (Ugy van! a szélső baloldalon.) és én nem keresem, hogy az életnek a kívánalmai, a melyeket az iskolával szemben támaszt, helyesek-e vagy nem helyesek. He tény az, hogy az iskola ezeknek meg nem felel, az élet és az iskola közt a harmónia nincs meg; (Ugy van! szélső baloldalon) és én nem hiszem, hogy e miatt az életet okolni lehetne, mert az élet nem fog a mi kedvünkért az iskolához alkalmazkodni, hanem mindig az iskolának kell magát az élethez alkalmazni. Nem mondom, hogy helyes hogy igy van; de igy van és ezen mi változtatni nem fogunk. Tehát ha a kettő közt a harmónia nincs meg, akkor csupán csak az iskolát érheti a kárhoztatás, hogy erre a czélra meg nem teszi azt, a mi kötelességében áll. És igen könnyű kimutatnunk, hogy ez a disharmonia a kettő közt szükségképileg áll fenn, mert magára a czélra nézve is különbözik az élet és a mai iskola. Ha nézzük azt a czélt, a mit az iskola maga elé tűzött, körvonalozva látjuk azt a törvényjavaslatban is, mely előttünk fekszik. Azt mondja ez, hogy az iskola kettős czélt tűz maga elé: az egyik az, hogy az általános műveltségnek a niveauját emelje; a másik pedig az, hogy előkészítse az ifjút az egyetemi tudományokra. De az élet nem ezt követeli az iskolától. Az életnek utilisticus czéljai vannak. Az élet megkívánja az iskolától, hogy előkészítse az embert arra a nagy küzdelemre, melyet a létért kell neki megvívnia. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) A szülők rendesen két czélból szokták felkerestetni gyermekeikkel az iskolát. Az egyik czél az, hogy eleget tegyenek a formáknak, a melyeknek betöltésétől maga az állam függővé teszi, hogy egyes hivatalokat valakire ráruházzon, vagy ne ruházzon. És ezek után elmennek az iskolába, elvégzik annak cursusát, keresztül mennek a vizsgálatok egész labyrinthján és mikor azután a practicus életbe kilépnek, észre kell venniök, hogy nagyon sokat kellett nekik olyat tanulniok, a mire szükségük egyáltalában nincsen, igen keveset olyat, a minek hasznát vehetnék. (Ugy van! szélső baloldalon.) A szülők másik része pedig azért küldi gyermekeit az iskolába, hogy az a practicus életre való tudományokat szerezzen magának és a gyermekek ezen része kilép az életbe. Az egyik visszatér apai telkéhez és szántani, vetni kezd, mert hisz az iskolai ifjúság nagyrésze csakugyan e foglalkozásra adja magát s észre kell vennie, hogy sokkal üdvösebb dolog lett volna egy kis mechanicát, vagy egy kis növényi élettant tanulni, mint idejét az első és második aoristus közti különbségnek folytonos kutatásával tölteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik rész talán elmegy egyetemre, orvos akar lenni s azt látja, hogy a chemiának legelső elemeit is újból kell kezdenie; mert nem tanították másra, mint az accusativus cum infinitivo, vagy az ablativus absolutus használatáról. A harmadik rész talán tovább akar haladni a maga erejéből, olvasni akarja az újkor remekeit, a modern classicusokat is és nem bír e nyelvnek ismeretével, mert elvette egész idejét nyolcz esztendőn keresztül Cicero tanulmányozása s az Anabasis. Ez az Anabasis, ezek a görög és latin pensumokrontják meg alapjában a mi iskoláztatásunkat. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Távol van tőlem t. ház, hogy csak egy árva szócskával is kétségbe vonjam azokat az érdeme| ket, melyeket a classicusok tanulmányozásának