Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.
Ülésnapok - 1881-210
210. országos ülés inárczius 17. 1883. 233 beczikkelyezettalaptörvényekre. Megjegyezve még azt is, hogy az 1791: XXVI. t.-cz. bevezetésében is világosan a bécsi és linczi paeificatió szavakat használja, (ügy van! a szélső baloldalon.) Hogy pedig ezen törvények hazánkban mindenkor alaptörvényeknek tekintettek és ma is azoknak tekintendők, ennek igazolására számos adatot hozhatnék fel; a sok közül csak egyet említek. Idézem gr. Cziráky Mózes a magyar közjogról irt munkájának az alaptörvényekről szóló 25. §-t, a hol a 14-ik lapon hosszabb fejtegetés után ez áll: „Leges istas e serié fundamentalium omitti non posse, pronum est". (Ugy van ! a szélső baloldalon.) Ivánka képviselő ur is foglalkozott felszólalásában az általam mondottakkal. Ezért legyen szabad, már csak viszonosságnál fogva is, még néhány megjegyzést tennem beszédére. (Halljuk! Halljuk!) Megjegyzéseim a személyes kérdés és félremagyarázott szavaim helyreigazításánál túlterjedvén, ezen okoknál fogva történt rövid felszólalásomba nem volt beleilleszthető. De rövid lehetek ez alkalommal is, mert Ivánka képviselő ur igen keveset, jóformán semmitsem hozott fel a törvényjavaslat támogatására. Szívesen bocsátkoznám komoly vitatkozásba a képviselő úrral, ha beszédében csak egyetlenegy czáfolatra méltó argumentumot hozott volna fel. De ilyent beszédében nem találtam. Ha beszédét kissé elemezzük, az a következő elemekből áll. Először is bevallja, hogy még sohasem volt nagyobb küzdelemben önmagával, mint e törvényjavaslat tárgyalásánál. Beszédje végén egyszerűen azzal nyugtatja meg magát, hogy felkéri a többséget, hogy aggodalmainak eloszlatását a részletes tárgyalásnál lehetőleg figyelembe vegye. Ezen reményben fogadja el a törvényjavaslatot. Beszédjének főrésze, szavaim félremagyarázásából áll, a mire a szükségesnek vélt felvilágosításokkal azonnal megfeleltem. Menynyire kifogyott a komoly argumentumokból, mutatja az, hogy olyan eszközhöz folyamodott, a melyhez csak akkor fordul az ember, ha komolyan számbavehető okok teljes hiányában szenved. Beleakadt egy szócskába, beszédemnek azon fordulatába, melyben azt találtam mondani, hogy „no hát", mely szócskát egyébiránt a közoktatási minister ur is a mai beszédében használta. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Beszédje továbbá egy saját életéből vett episod elmondásában áll. Erre nézve megjegyzem, hogy ismertem nagy érdemeit, a melyeket a protestáns egyház körül, különösen a pátenssel szemben folytatott küzdelemben szerzett, méltánylom is azokat és épen azért igen sajnálom, hogy azokat maga emelte ki és ez által az öndicséret kissé furcsa színében mutatta be itt. (Tetszés a szélső balfelöl.) Miután Zay képviselő ur is reflectált beszédemre, legyen szabad neki is röviden válaszolni. KÉPVH. NAPLÓ. 1881—84. XI. KÖTET. Mindenekelőtt tévesnek kell kijelentenem azon nézetét, hogy én az erdélyi lutheránusok belügyeibe akarnék beavatkozni. Ily beavatkozásnak tekinti t. i. az általam benyújtott határozati javaslatot, a mely pedig, ha azt figyelemmel olvasná, az erdélyi ág. hitv. evangelicus egyház ügyeibe való avatkozást annál kevésbé képezhet, mert egy szóval sem érinti ezen egyházat és egész általánosságban csak arra czéloz, hogy az ország erdélyi részeibenkét, esetleg három állami középtanoda állittassék fel. Hogy ezen intézetek és a most fönnálló tanodák között verseny fejlődnék ki, az világos. De ha jóknak tartja Zay képviselő ur azon fennálló felekezeti tanodákat, a melyekkel az új intézetek versenyeznének, hogyan féltheti őket a versenytől ? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Határozati javaslatom azon ezélzatát, hogy általa a magyar nyelv ismerete ott terjesztessék, hol eddig erre az alkalom kevés volt, a lélekvásárlás igen kellemes nemének nevezi. Párhuzamba állítja azt a proseliti-csinálás azon nemével, a melyet a múltban a protestánsokkal szemben követtek volt.Es nem veszi észre, hogy a kettő között ^ r an lényeges különbség. Ama proselita-csináló intézetekbe azért vették be hajdan a protestáns növendékeket, hogy feledjék el hitöket és midőn onnan kilépnek, ne legyenek többé protestánsok. Az általam tervezett iskoláknak czélja igenis az volna, hogy azokban tanuljanak meg jól magyarul., de nem az, hogy németül elfelejtsenek, már csak azért sem, mert még attól is, a kinek magyar az anyanyelve, megkívánom, mert szükségesnek tartom, hogy németül megtanuljon. (Igaz! Iga:! balfelöl.) Ha pedig Zay képviselő ur egy idézetemből azt véli következtetni, hogy én erőszakos eszközök alkalmazását javaslom az ország polgáraival szemben, nagyon téved, mert világosan megmondottam beszédemben, hogy teljes tiszteletben tartva ez egyéni és társadalmi szabadság követelményeit, törekedjünk új kapcsot teremteni azon elemek között, melyek államunkat alkotják. Erélyes eszközök alkalmazását csak ott tartom indokoltnak, a hol fenforgó bajokon másként segíteni nem lehet. {Ügy van! a szélső balon ) Az általam felhozott idézet világosan a rósz tanintézetekre vonatkozik és semmi másra, — de még arra sem szó szerint — de természetesen átvitt értelemben, mert nem juthat eszembe, hogy a rósz iskola épületét föl kelljen gyújtani, vagy szétrombolni. De nem is tehetem föl sem Zay képviselő úrról, sem másokról, hogy ezt meg ne értette volna és ha ugy tesz, mintha nem értené, vagy nem akarná érteni, ez vagy szándékos ferdítés, vagy rósz élez, a melylyel bővebben foglalkozni kár volna. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezért ez általa vont párhuzam ennyihen sem találó. De a történeti adatokat sem veszi a képviselő ur igen szigorúan; — azt állítja, hogy Lőcsén, Pozsonyban és Sopronyban és másutt kiirtották a 30
