Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

218 210. országos ölés márezins 17. 1S83. babérjait, mely eket itt aratott. Steinacker képviselő ur eandidált engemet a t. ház előtt, már t. i., ha Mathuzálem korát elérném, még cultusministernek is. Erre azt az egyet felelem és azt ajánlanám Magyarország összes jövendőbeli ministereinek figyelmébe, hogy bennem igenis van egy tulajdonság, melylyel ministeri qualificatiómban túlteszek a jelenlegiközoktatási ministeren, sőt a ministerelnök úron is. (Halljuk!) És ez a rendkívüli tulajdonság, melylyel túlteszek, az, hogy siket ember vagyok, (Nagy derültség. Éljenzés és taps a szélső halon) mert ha én elfoglalnám azt a széket, akkor önök hiában fognának ott oly hypoerisissel lármázni. (Zajosderültség.) Én tehát az önök érdekében kívánom, hogy ne érjem meg azt a mathusalemi kort, a melyben önök hiába próbálnának itt ily hypoerisissel jajgatni és ily nevetséges eszméket hirdetni. (Hosszantartó zajos helyeslés.) Van még egy pár megjegyzésem, hogy a személyes kérdéseket egyszerre elvégezzem, Polit Mihály t. képviselő ur számára is. (Halljuk j') Minthogy a t. képviselő ur előreláthatólag velünk fog szavazni, én elfogadom a mai alkalmat annak a Philippinek, a melynél nekünk találkozni kell; (Derültség) s a melyet államférfiúi bölcsességgel már oly hosszú idő előtt előre látott. Tehát Philippinél vagyunk és én elfogadom a csatát. Á t. képviselő ur azt mondja, hogy hiszen a szerb nemzetiség meg tudna békülni a magyar állameszmével, sőt még talán magával a magyar geniussal is, hogy ha a magyar nemzet valamely magasabb culturális czélt tudna kitűzni. Ez most az ő mostani állítása; követeléseinek egy más része visszadatálódik, mikor még távolabb állottunk Philippitől, a midőn mindig felhozatott az ő részükről az a panasz, hogy a magyar állam nem állít nekik színházat, egyetemet, nem csinálja meg az ő culturájukat s egyáltalában engedi, hogy ők pusztuljanak s csupán csak a magyar nemzetnek csinál minderit. Ezt t. képviselőház, elfogadnám egy oly valakitől, a kinek a látköre Belgrádig és Turnu-Szeverinig terjed, de egy Páris-járta embertől azt nem fogadom el, mert ha a t. képviselő ur figyelemre méltatja az egyes nemzetek culturájának fejlődését, azt fogj a találni, hogy sehol sem a hatalom alapította és fejlesztette a culturát, hanem az a nemzet benső életéből magából indult ki, magától vert gyökeret és akkor, mikor már a cultura létezett, mikor bebizonyíttatott, hogy a társadalomra jótékony behatással van, akkor igenis felemelte szavát és oda fordult a hatalomhoz és államhoz és követelte, hogy gyámolítsa, hogy igy még sikeresebben működhessék. Én tehát nagyon fogok örvendeni, hogy ha a szerbek kik elvégre velünk egy országban laknak s a képviselő ur szerint legalább legnagyobb részt nem is taszítják vissza a magyar állameszmét, valósággal megmutatják, hogy ők a culturára hajlandók, hogy ők megteremtik az intézményeket és ép oly igyekezettel, mint a hogy megteremtette a magyar önerején, hatalom ellenében, hosszas elnyomattatása alatt. Ha ez bekövetkezik, én leszek az, a ki, ha annak őszinteségéről meggyőződtem, ha itt vagyok ebben a házban, indítványozni fogom, hogy ezen igazi nemes szerb culturát istápoljuk. Találkoznak itt Eomán Sándorral, Polit képviselő úrral, a kik gravamenekkel jönnek elő, a kik agyarkodnak a magyar nemzetre; pedig ha némelyik közülök azt mondja, hogy sokkalta régibb idő óta vannak itt, mint maguk a magyarok, tehát honnan az a jelenség, hogy culturájuk annyira hátramaradt? Honnan származik ez ? Itt csak két ok lehet. Vagy már elvénülő paleontológiái rétegekbe visszatérő népségek. (Derültség.) Vannak olyanok is, ilyenek a tasmanok. Sőt a román nemzetre nézve nekem határozottan az a véleményem, hogy az is már a paleontológiái állapotba tér vissza, annyival inkább, mert a községi kötelékből igyekszik szétfutni, szerte szélylyel megtelepedni, holott a civilisátió az embereket mindinkább összehozza. Tehát honnan van az, hogy a cultura oly messze hátra maradt? Onnan, hogy nem akadtak ott férfiak, a kik önfeláldozással oda állottak volna és tudták volna az igazi szabadságot hirdetni, a kik oda állottak volna a nemzet élére és azt mondták volna azoknak a nemzetiségeknek, hogy igaz, nekünk cultura kell és ezt a culturát nem szabad a külföldről kölcsönözni, hanem önmagunkból kell kifejleszteni. (Igaz! ügy van!) Mert mehetnek Parisba, mehetnek Londonba, mehetnek akárhová, egyesek szerezhetnek nagy műveltséget, de az önök nemzete, a melylyel nem foglalkoznak, nem fogja önöket megértem. A magyar culturának kifejlődését az okozta, hogy mindenkor akadtak a nemzetnek fiai, a kik a culturát elsajátítva, nemrestelték azt, hogy bevigyék a nép közé és emeljék ott a közszellemet. Nem ugy tettek, mint tesznek önök, a kik még most is megtűrik az egyházat legelői, nehogya nép szabadabb eszméket vehessen magába. Áttérek most t. ház, a tanügyi szempontra. Ajánlottuk itt erről az oldalról az egységes középiskolát. Miféle érvek voltak azok, melyek velünk szemközt az ellen itt felhozattak ? A t. minister ur azt mondta, hogy az már egy elavult régi eszme. Ezzel egyenesen ellentétbe helyezte magát a t. előadó úrral, a ki épen az ellenkezőt állította, hogy az még a messze jövőnek eszméje, e tekintetben az eszmék még tisztázva nincsenek. Már magában véve az is jellemző, hogy ha a t. minister ur és a t. előadó ur ily nevezetes kérdésben annyira eltérnek egymástól. De hát hagyjuk ezt, nem szoktattak bennünket igen erősen arra, hogy nagyon megfontolt, tisztázott dolgok kerüljenek a ház asztalára. Az ifjú szónokok sorából Berzeviczy Albert, György Endre és Rakovszky István képviselő urak legalább azzal az érvvel állottak elő, a mi igen