Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-203

íf 203. orsíágos ülés márczius 9. Í883. ványok kiadásának jogával is. Azonban t. ház, a mai értelemben vett nyilvánosság és államérvényes bizonyítványok kiadásának jogáról az 1791. évi XXVI. t.-cz. még nem tud semmit, de nem is tudhat; mert akkor a nyilvánosságnak fogalma sem volt kifejlődve azon irányban, mint jelenleg; akkor az iskolát általában a felekezetek kizárólagos czéljaira szolgáló intézetnek tekintették. Én az 1791 : XXVI. t.-ezikket átkutattam, de egyetlen egy szót sem láttam, a mely az ellenkező nézetet támogatná. Azután a nyilvánossághoz, az államérvényes bizonyítványok kiadásához s az érettségi bizonyítványokhoz kötött jogosítványok mind olyanok, a melyeket az államhatalom csak újabb időben állapított meg; a miből következik, hogy azok a tanintézetek, melyek ezzel bírni akarnak, erre nézve az állam főfelügyéleti jogának szükségképen kell, hogy alárendelve legyenek. De a jó protestáns tanintézetek — pedig nagyobb része ezeknek ilyen — nem is félnek az államhatalom felügyeletétől és ellenőrzésétől. Szégyenletes is volna, hogy ha attól félnének; sőt inkább kívánatosnak tartják azt, már csak jó hírnevük érdekében is, a melyet az újabb időben nem kevéssé homályosított el némely protestáns tanintézet valóban laza eljárása és némely tanügyi közlönyök kárörvendő magaviselete, melylyel az egyes eseteket és visszaéléseket generalizálták és ráfogták sokszor oly protestáns gymnasiumokra is, melyeket ama vád egyáltalában nem terhelhetett. Attól sem vonakodnak a protestánsok, hogy tanáraik állami képesítést nyerjenek. Hiszen eddig is számosan megtették azt közülök; sőt újabb időben jellemző tény, hogy a protestáns iskolát fentartó testületek tanári pályázatok kihirdetése alkalmával rendesen feltételül szokták szabni azt, hogy az illető megválasztandó tanár állami képesítéséről mutasson fel bizonyítványt, vagy pedig záros határidő alatt szerezzen olyat. Mit bizonyít ez t. ház ? Azt, hogy azon férfiak és körök, kik a protestáns tanügy practicumával foglalkoznak, sokszor egészen más szempontból Ítélik meg a fennálló viszonyokat, mint azok, kik csupán az elv magaslatára helyezkedve, de a fennálló viszonyokat és körülményeket nem ismerve, távolról mondják ki Ítéletüket. A ki a protestáns tanügyet nem akarja továbbra is a méltó és méltatlan megtámadások tárgyává tenni; a ki a protestáns tanügy autonómiáját nem akarja a belső gyengeség takaró-lepléül felhasználni — pedig ily szándékot nem teszek fel senkiről sem e házban, sem a házon kivül álló körökben —: az kénytelen lesz bevallani, hogy az államfelügyelet azon mértéke, mely a törvényjavaslat általános intézkedéseiben foglaltatik, nem sérelmes a protestánsok tanügyeire nézve; ellenben üdvös azon tekintetben, hogy némely bajokat okvetlenül orvosol, másoknak orvoslására pedig impulsust ad magoknak az egyházi hatóságoknak és felekezeteknek. A jó felekezeti iskolákat az állami szorosabb felügyelet nem feszélyezi, sőt én hiszem, hogy ilyképen egyenlőbbekké tétetvén az állami felügyelet alatt álló és a felekezetek által fentartott tanintézetek közötti verseny feltételei: a protestáns iskolákban uralkodó szabadabb mozgású szellem, a bureaucraticus formalismustól való mentesség és több más könnyen nem is latolható tulajdonságok, előnyt is fognak szerezni ez intézeteknek a többiek fölött. A fogyatékos tanintézeteket fel fogja talán segíteni ezen törvény, azokat pedig, melyek életre nem képesek, meg fogja fosztani a fönnállás föltételeitől. És ez nem is kár. Mi protestánsok nem vagyunk arra szorulva, hogy elnézést kérjünk az államtól, hogy a tehetetlen tengés engedélyezését vegyük igénybe. Az önkormányzati jog súlyos követelményekkel jár, melyeknek meg tudott felelni a protestáns egyház a múltban és bizonyára meg fog felelni a jövőben is. Mocsáry t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a protestáns autonómia olyan, mint a fészkén ülő madár, melyet ha egyszer elriasztanak, nem tér többé vissza, hogy tojásait kiköltse. Elismerem ezen költői képlet egész szépségét, de nem ismerem el sem benső, sem történeti igazságát. Nem ismerem el benső igazságát és bizonyítékomat veszem a t. képviselő ur másik hasonlatából. Azt mondotta nevezetesen ő, hogy a protestáns autonómia hasonlít a siami ikrekhez. Két teste van: egyik az egyházi, másik a tanügyi önkormányzat; az egyiket nem lehet megölni vagy bántani, a nélkül, hogy a másik fél is meg ne érezze. Elismerem azt is, hogy igy van. A protestánsok soha sem lehettek el iskolák nélkül és nem fognak el lehetni jövőben sem; mert épen ugy,mint viszont akatholika egyház is, szükségesnek tartja a protestáns egyház, hogy növeljen a maga számára Mtbuzgó férfiakat és egyszersmind jó honpolgárokat. De ha igy áll a dolog: feltehet]ük-e, hogy a kicsinyes sasceptibilitás miatti közöny, hidegséggel akarná megölni a siami ikrek egyikét, tudva, hogy egyik halála a másik fél halálát is maga után vonná ? A protestánsok buzgósága ezt sohasem fogja tenni. A történelem is e mellett bizonyít. Voltak oly förgeteges idők, mikor az autonómia madarát ellenséges kezek csakugyan elzavarták fészkéről, ugy hogy elszállott az Sárospatakról Nagyenyedre, Debreczenből Nagyváradra: és mégis azt látjuk, hogy a mint egyszer az idő súlya kezdett enyhülni, akkor a madár ismét visszaszálíott fészkéhez; ott kóválygott fölötte, lesve, hogy megszünt-e már a veszély s aztán újra visszaült a fészekre és teljesítette tovább anyai gondjait és kötelességeit. Vagy ne menjünk olyan régi időkre vissza. Mi történt az