Képviselőházi napló, 1881. XI. kötet • 1883. márczius 9–április 9.

Ülésnapok - 1881-210

210 országos ük* márczins 17. 1883. 213 a mikor középiskola Magyarországon nem lehet más, mint csakis kizárólag magyar tannyelvű. Hát én t. ház, azt gondolom és meg vagyok róla győződve, bogy ez az idő nem fog eljönni. A magyar nemzet, a magyar törvényhozás mindig bölcs mérséklet által fogja magát vezettetni. Az egy erőszakos magyarosítás volna, mely soha czélhoz nem vezetne; ez legszentebb meggyőződésem. Itt van a nemzetiségi törvény a magyar liberalismusnak és a magyar nagylelkűségnek egyik ritka bizonyítéka; megfog az maradni s azt hiszem, hogy azon nem fogja magát túltenni a törvényhozás. A mire a törvényhozásnak törekedni lehet és szabad és kell, az a különféle ajkú jó hazafiak nevelése és oktatása, természetesen az államnyelv tanítása mellett. Kern is czélja e javaslatnak a magyarosítás. És ennek daczára a legkiméletlenebb, aleglelkiismeretlenebb vádakkal találkozunk idehaza ugy, mint a külföldön. A külföldön, Németországon felzavarták a közvéleményt, meggyíílöltették, vagy legalább igyekeztek meggyíílöltetni a magyar nemzetet azon Németországban, a hol csak sinipathiák még pedig érdekközösséggel együtt járó simpathiák voltak a magyar nemzet iránt. Annyira félrevezették az erdélyrészi krähvinklerek a német közvéleményt, annyira felültették a legkiválóbb férfiakat, ugy, hogy most már egészen fel vannak zúdulva. De szent hitem, hogy az csak múló parosismus, a mely nem fog nyomós, tartós eredményeket maga után hagyni. Németországban meg fogják gondolni azt, hogy a német egység kivivásában Magyarországnak is van némi része. Mindenki emlékezhetik arra, hogy midőn Németország az egység érdekében nagy harczát vívta, voltak velleitások Austriában, melyek a revanche politikáját akarták követni és ha egy magyar államférfiú egész tekintélyének súlyát a mérlegbe nem veti azok meggátlására, felszínre vergődtek volna. Meggátolta pedig ezt a magyar nemzet osztatlan tetszése kíséretében. És legújabban is, midőn a franczia revanche politika és másrészről a Skobeleff-féle törekvések kimutatták, hogy Németország helyzete nem oly feltétlenül biztos, midőn belsejét a pártviszályok, a particularismus, a culturharcz, a socialismus darabokra szakgatták: megkötötte a szövetséget a monarchiával és ez ismét egy magyar államférfiú érdeme és azt, hogy Bausznern képviselő ur azt mondhatta, miszerint Németország isten és ember előtt most oly hatalom, mely hivatva van Közép-Európában a békét fentartani, a szabadságot biztosítani, azt Németország nem egyedül magának tulajdoníthatja, hanem azon szövetségnek, melybe monarchiánkkal lépett. Meg fogják tehát gondolni Németországban, mihelyt ez a paroxismus elmúlik, hogy az államok hatalmi és erkölcsi súlya kérdésében Magyarország bizonynyal nyom annyit, mint Teutsch superintendens ur és az ő titkára. (Derültség és élénk helyeslés a jobboldalon.) Bausznern képviselő ur azt mondotta, hogy inkább agyonütteti magát, mintsem lemondjon németségéről. De hát ki kívánja ezt tőle Magyarországon? Nagyon csodálkozom, hogy oly felvilágosodott szellemű egyén, mint a képviselő ur, ki sokszor adta jelét higgadtságának, nem átallott ilyen népgyülésbe való olcsó phrasist hozni be ide a képviselőház üléstermébe. (Ugy van! Ugy van!) Épen ugy nem létezik agyonüttetésének veszélye németségeért, mint a hogy nem létezik az a veszély ezen országban, melyre Csanády képviselő ur hivatkozott, t. i. a hóhér pallósa. Phrasis mind a kettő. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) E javaslatnak nem czélja a magyarosítás. És ha bekövetkeznék valaha az az idő, melyre hivatkoznak, hogy valamennyi intézet magyar nyelvűvé tétessék: nyílt homlokkal mondom, én volnék az első, kit véres szájú magyarnak kiáltanak, (Derültség a szélső baloldalon) ki az ellen felszólalnék. Ez okból'Gull képviselő ur határozati javaslatát sem fogadhatom el. Néhány észrevételem van Győry képviselő ur beszédére is. Azt monda a képviselő ur s látszott rajta, jól esik, hogy ráutalhat, hogy hiszen a felvidéki pánszláv gymnasiumok bezárásához nem volt szükséges a kormánybiztos, utóiérte sorsuk ezen intézeteket a nélkül is. Hát ez igaz t. ház, de vájjon ez az illető egyházak, az illető autonómia érdeme-e? Ezt határozottan tagadom. Mikor indultak meg a felekezetek a bajon segíteni? Akkor, mikor már az ország megyéi felszólaltak, midőn Gömör-Zólyommegye s hozzájok csatlakozva még 50 megye emelte fel tiltakozó szavát a pánszláv üzelmek ellen; mikor a magyar közvélemény fel volt izgatva, annak nyomása alatt cselekedtek s akkor is az egyik, a dunáninneni kerület vonakodott a vizsgálatot megejteni. Ha itt az ellenőrzés az iskolákban ugy, a mint e törvényjavaslat tervezi, meglett volna, ilyen állapotoknak lehetetlen lett volna kifejlődni. Azt megint merem állítani jó lélekkel, hogy ha ez intézeteknél az állam ellenőrzése meg lett volna, nem lett volna szükséges három iskolát becsukni. Mert akárhogy gondolkodunk, három cultur-intézettel kevesebb van az országban, melyeket be kellett csukni okvetetíen, de azt tartom, sokkal czélszerűbb lett volna az állam s a nemzet érdekében, ha ez intézetek a helyett, hogy helytelen irányban vezettettek, olyan irányba tereitettek volna, hogy neveltek volna jó tótokat és jó magyarokat. (Helyeslés jobb felől.) És a t. képviselő ur figyelmét felhívom azon körülményre, hogy valamint a bezárt gymnasiumok elnyomásánál a megyék vitték a főszerepet, most ismét egy mozgalom készül megindulni, óva intem a t. képviselő urakat, ne vigyék túlzásba az autó-